Matisse és a vence-i Rózsafüzér-kápolna

A vence-i Chapelle du Rosaire, vagyis a Rózsafüzér-kápolna Henri Matisse életművének egyik legösszetettebb alkotása. A művész nem csupán festőként vett részt a munkában: az épületet teljes műalkotásként fogta fel, amelyben az építészet, az ólomüveg ablakok és a liturgikus tárgyak egységes koncepciót alkotnak.

„Teljes alázattal mutatom be Önöknek a vence-i domonkos nővérek Rózsafüzér-kápolnáját. (…) Minden tökéletlensége ellenére mesterművemnek tekintem” – írta Matisse 1951 júniusában, az épület megáldásának előestéjén. A művész 80. születésnapja küszöbén teljes testi-lelki energiáját ennek a nagyszabású vállalkozásnak szentelte.

Egy döntő találkozás

Tíz évvel korábban Matisse kórházba került. Legyengülve és álmatlanságtól gyötörve egy fiatal ápolónőt fogadott maga mellé: Monique Bourgeois-t. A nő nemcsak gondozta, hanem társaságot is nyújtott neki. Közös olvasmányaik és beszélgetéseik hamar egy bensőséges, őszinte kapcsolat alapjaivá váltak. Amint Matisse állapota javult, megkérte Monique-ot, hogy üljön modellt neki. Ennek eredményeként négy festmény és számos rajz született.

A hivatás és a kápolna születése

Monique Bourgeois vallásos elhivatottsága idővel egyre nyilvánvalóbbá vált. 1944-ben belépett a rendbe és felvette a Jacques-Marie nővér nevet. A döntés Matisse-t mélyen megrázta, de végül elfogadta, és levelezni kezdtek. Két évvel később Jacques-Marie nővér csatlakozott a vence-i domonkos nővérekhez, akiknek akkoriban mindössze egy rossz állapotú, egykori garázs állt rendelkezésükre kápolnaként. Amikor felmerült egy méltóbb épület terve, Matisse azonnal elvállalta a feladatot. A Chapelle du Rosaire, más néven Chapelle Matisse, végül 1949 és 1951 között épült meg.

Egy második élet műve

Matisse számára – aki 1941-ben megmenekült a haláltól, és ahogy barátjának, Albert Marquet-nak írta, úgy érezte, „második életet kezdett” – a vence-i kápolna kivételes alkotói tereppé vált. Bár az épület mérete meglehetősen szerény volt, mégis lehetőséget adott arra, hogy egyetlen egységes műben egyesítse mindazokat a technikákat, amelyeket egész életében gyakorolt. Az egyébként nem kifejezetten vallásos művész szinte megszállottan dolgozott az épületen, aminek megvalósításához anyagilag is hozzájárult.

A Keresztút: a legtitokzatosabb mű

Yve-Alain Bois, Matisse-életművének egyik legjelentősebb kutatója és a Princeton Egyetem emeritus professzora három évig tanulmányozta a kápolna legkevésbé ismert részét, a Keresztút stációit. Az alkotás Matisse saját szavaival „graffiti” stílusban vezeti végig a nézőt a tizennégy, gondosan számozott jeleneten. Az elegáns vonalvezetés helyett itt szögletes, pálcaszerű alakok jelennek meg. A Keresztúthoz készített 84 vázlat azonban világosan bizonyítja, hogy egy tudatos, hosszú folyamat eredménye volt a mű.