Lehetett-e esélye a középkori jobbágyoknak a lovagok elleni harcban?

2020. november 24. 18:59 Múlt-kor

Az európai középkort, illetve az azon alapuló fantáziavilágokat ábrázoló filmekben gyakran fordulnak elő parasztseregek és lovagok közti összecsapások, amelyekből úgy tűnhet, egy képzetlen földműves kéziszerszámokból átalakított egyszerű fegyverekkel viszonylag könnyen elbánhatott a kor legrettegettebb és legjobban felszerelt harcosaival. Mennyire volt ez lehetséges a valóságban?

Parasztok vesznek körbe egy lovagot egy, a német parasztháborúról készült fametszeten (1539.) (kép forrása: Wikimedia Commons)

Korábban

A pénz páncélt, a páncél védelmet jelent

Miként is viszonyult a középkor közrendű népessége a háborúhoz? A náluk lényegesen gazdagabb nemeseknek rendelkezésére állt a fegyverzet, a páncél és a lovak, amelyekkel hatékonyan részt vehettek a csatákban – a legtöbb helyen e felkészültséget egyenesen meg is követelték tőlük általában a vagyoni helyzetüknek megfelelően.

II. Henrik angol király (1154-1189) 12. századi „fegyvervégzése” (Assize of Arms) például azt követelte, hogy a leggazdagabb csoportba sorolt lovagoknak minimum egy láncinge, sisakja, pajzsa és lándzsája legyen, a következő kategóriában már csak láncingre, sisakra és lándzsára volt szükség. Habár e két csoport tette ki a királyi sereg erejének jelentős részét, a minimum elvárt felszerelés nem volt eget rengetően kiterjedt. A parasztok, akik esetleg velük kerültek volna szembe, még ennél is szegényesebben lettek volna felfegyverkezve.

A 14. századra már részletesebb információforrások állnak rendelkezésre a királyi seregek összetételét illetően. E seregek eddigre jóval szervezettebbek voltak, illetve felszerelésük is fejlettebb volt. Egy 1352-es francia rendelet két részre osztja az uralkodó erőit: lovasokra és gyalogosokra.

A lovasok többféle társadalmi státusba tartozhattak: a saját bandériumaikat vezető gazdag nemesek, az önmagukat felszerelő egyszerű lovagok, illetve a páncélt öltő és lóra ülő apródok is lehettek. Egy bandériumot vezető nemes kétszer annyi fizetséget kapott, mint egy egyszerű lovag.

A gyalogosok fizetsége ennél is kevesebb volt: egy számszeríjas katona mindössze egyheted annyit kapott, mint egy lovag. Kétségtelen, hogy a zsold tükrözte az adott ember vélt értékét. A királyok és fejedelmek valódi harcértéket akartak a pénzükért: a toborzási szokások azt a tendenciát erősítették, hogy a lovagok egyre fejlettebb és összetettebb felszerelést szerezzenek be.

A 14. és 15. században rendkívül népszerűvé váló, síremlékekre helyezett réztáblák adnak némi elképzelést a páncélzat fejlődéséről ebben a korban: a többnyire sodronyból álló vértezet helyét átvette a lemezpáncél. Az új típusú vértek rendkívül drágák voltak, ezáltal valódi elköteleződést jelentettek a harc mellett. A korabeli réztáblákon lévő ábrázolásokon megörökített lovagok valószínűleg mély rettegést idéztek elő a lényegesen kevésbé páncélozott gyalogságban – a páncélozatlan jobbágy pedig könnyen láthatta, hogy nem sok eséllyel indul harcba ellenük.

következő oldal 1 / 3