Kezdetben sokan kételkedtek a Margit híd értelmében

„A Margit-híd megnyitása képezte a vasárnap főeseményét, nagy sokaság jelenlétében. Az idő borús volt, de a szél legalább elhajtotta az esőt s a fél óráig tartott ünnepély végén ki is derült a láthatár. Egymást gyorsan váltó ború és derű legjobban is példázhatta a hangulatot, mert ép annyi okunk van örülni e pompás híd megnyitásán, mint aggódni azon, hogy e drága munka még jó darabig terhet és nem jövedelmet fog képviselni.” A Fővárosi Lapok folyóirat kissé komor hangvétellel tudósított a Margit-híd 1876. április 30-ai felavatási ceremóniájáról. A sajtóorgánum által felvázolt „sötét jövőt” az magyarázta, hogy egyes közéleti személyiségek túl magasnak tartották a híd építési költségeit, és nemtetszésüknek hangot is adtak a médiában.

Sokan fáztak tőle

A Margit híd megépítését egy 1870-ben hozott törvény mondta ki. Andrássy Gyula a híd megépítésének egyik szószólója volt, mert óriási lehetőséget látott a Pest belvárosa területén kiépítendő Nagykörút, és a budai Margit körút összekötésében.

Andrássy véleménye és a meghozott törvény mellett szólt az is, hogy az 1873-ban egyesült három város, Óbuda, Buda és Pest lakossága a 19. század második felében rohamos növekedésnek indult, és a szabadságharcot követő megtorlást vezető Haynau által, 1849 novemberében megnyitott Lánchíd már  nem bírta el a növekvő átkelő forgalmat.

A Borsszem Jankó politikai élclap 1876. május 7-ei számában rendkívül ironikusan számolt be a híd kihasználtságáról, annak megnyitását követő első napon:

„A Margit-híd forgalma igen örvendetes módon kezd növekedni. Miután a megnyitás vasárnapjának mértékül nem szolgálható népvándorlása lezajlott, hétfőn a forgalom következő arányokat öltött: Az első élő lény rajta már reggeli 9 órakor mutatkozott, egy veréb alakjában, mely a híd fölött keresztben általröpült, de letelepedni még nem mert. Másfél óra múlva, pontban 1/2 11-кor két varjút lehetett a bal középső oszlopon ülni látni (…). A déli órákban a forgalom még óriásabb mérveket öltött. A pesti hídfő sarkán ugyanis igen tekintélyes kutya állott meg három lábon (…)”.

A cikkíró az összegzésben végül megadta a kegyelemdöfést:

„Este 9 órakor az egész napi személyforgalom volt: 0,000,000,000,000,000. E hosszú számsor czáfol- hatatlan bizonysága annak, hogy a Margit-hid már jelenben is a fővárosi lakosság égető szükségének felel meg; mennyivel inkább fog tehát a közel jövendőben.”

Taroltak a franciák

A híd megépítésére pályázatot írtak ki, amelyre 43 pályamunka érkezett, amelyek közül 23-at találtak elfogadhatónak az ítészek. A pályázók között a németek és franciák voltak a legtöbben; a megadott határidőre mindössze egy magyar pályázat érkezett be.

A pályázatot Ernest Goüin francia mérnök-vállalkozó nyerte meg. Goüin tervein azonban módosítani kellett, mivel a francia öt nyílású hidat tervezett.

Goüin ugyanis a Margit-szigetet kétoldalt határoló Duna-ágak szélességét a korábbi Duna-szabályozás tervei alapján 100 (pesti) és 150 öl (budai) szélességűnek vette.

A folyószabályozás miatt azonban az ágak egyforma, 125-125 öl szélességűek lettek. A terveket ezért muszáj volt megváltoztatni, a Margit-hidat ezért nem öt, hanem hatnyílású hídként készítette el a francia kivitelező cég, a Société de Construction de Batignolles.

A hídépítő vállalat a pillérek homlokzatait díszítő szobrok elkészítésére Adolphe Thabard párizsi szobrászművészt kérte fel, így a korabeli Margit híd külleméről és díszítéséről csak úgy sugárzott a historizáló francia stílus és a könnyed elegancia.

A szárnyhidat és a nevet a magyarok adták

Az elnevezéshez azonban már nem sok közük volt a franciáknak, ugyanis Gyulai Pál író javaslatát megfogadva a székesfővárosi közgyűlés rábólintott a Margit híd névre. A névadás körül azért támadt némi bonyodalom, amelyről a Fővárosi Lapok egyik 1875-ös augusztusi számában a következőket olvashatjuk:

„Szent Margit hídjáról beszélnek a lapok, állítva, hogy az akadémia felirat javaslatában is előfordul a »szent« szó. Ha ez igaz – írja egy munkatársunk – félni lehet, hogy a szent-atya, ki a szentté avatás kizáró jogát magának követeli, óvást tesz a címbitorlás ellen. Van ugyanis egy szent Margit vértanú, de ahhoz nekünk, magyaroknak, nincs közünk. IV. Béla királyunk kedves leánya pedig, kiről a szép szigetet és az új hidat elnevezték, a római pápák lajstromában még nem a szentek, hanem csak a boldogultak (beata) sorában fordul elő. Legendája is mint szűz Margitot emlegeti.”

A probléma az átadásra megoldódott, a Margit maradt, a „szent” és a „szűz” jelző pedig eltűnt.

Az 5 millió forintból megépített, 607,12 méter hosszú Margit híd 1876. április 30-ai felavatása puszta formalitás volt, mert az árvíz miatt az emberek már hetekkel korábban birtokba vették a szerkezetet.

A híd kihasználtsága a kezdeti időkben valóban alacsony volt, de a fent idézett Borsszem Jankó hasábjain megjelenő nihil nem tartott sokáig.

Az átmenő forgalom nagy része egy kis időre még valóban a Lánchídon zajlott, de a városvezetés orvosolta a problémát azzal, hogy a teherfuvarozók egy ideig olcsóbban kellhettek át a Margit hídon, amelyen 1879-től lóvasút, majd 1894-től villamos szállította a Dunán átkelő embereket.

1899-1900-ban pedig a Magyar Államvasutak Gépgyára jóvoltából megépült a Margitszigetre vezető, a híd középső pillérjétől induló szárnyhíd is.

A hidat 1935 és 1937 között kiszélesítették és a villamossíneket középre helyezték. Az így 22,30 méter szélességűre terebélyesedett szerkezetet a német csapatok 1945. január 18-án a levegőbe röpítették. A lerombolt híd újjáépítésére a második világháború után, a Ganz gyár tervei alapján került sor. Az átépített, immáron 25 méter széles hidat 1948. augusztus 1-jén adták át a forgalomnak.