Kényes történelmi kérdéseket hozott felszínre II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazatérése

115 éve, 1906. október 29-én érkezett meg az a különvonat Kassára, amely II. Rákóczi Ferencnek és bujdosótársainak Törökországban eltemetett földi maradványait szállította. Az uralkodói engedélyezéstől számítva több mint két esztendőnek kellett eltelnie a hazaérkezésig – olvasható a Magyar Nemzeti Levéltár oldalán.

Meggyőzni a Habsburg királyt

1906. október 29-én, a kassai Szent Erzsébet székesegyházban temették újra II. Rákóczi Ferencet: az ünnepélyes aktus a maga idején a magyar közvéleményt rendkívüli módon felcsigázó esemény volt.

A Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári béke után II. Rákóczi Ferenc előbb Lengyelországba, majd Franciaországba menekült.

A magyar országgyűlés az 1715. évi 49. törvénycikk értelmében számkivetettnek nyilvánította őt és híveit. Rákóczi a franciaországi Grosbois-ban, a kamalduli szerzetesek kolostorában töltötte emigrációjának első éveit.

1716-ban, amikor az Oszmán Birodalom és a Habsburg Birodalom között háború tört ki, III. Ahmed török szultán Rákóczinak is politikai szerepet szánt.

Mire azonban a fejedelem Konstantinápolyba érkezett, hogy erről tárgyaljon, a két háborús fél között már folytak a pozsareváci béketárgyalások, így Rákóczi személye súlytalanná vált török szempontból. A szultán a fejedelem és hívei számára kényszerlakhelyet jelölt ki, ezért 1720-tól Rákóczi Rodostóban (a mai Tekirdağban) élt követőivel.

Miután 1735. április 8-án elhunyt, hamvait édesanyja, Zrínyi Ilona földi maradványai mellé helyezték, ahogy még életében kívánta. II. Rákóczi Ferenc is sokáig a konstantinápolyi (galatai) – akkor jezsuita – templomban nyugodott, amely a rend feloszlatása után a lazarista misszió St. Benoît (Szent Benedek) temploma lett.

Szívét – szintén a fejedelem kérésére – Mikes Kelemen a franciaországi Grosbois-ba küldte, oda, ahol a fejedelem száműzetése első éveiben menedéket lelt. A szívet a szerzetesek saját temetőjükben helyezték el.

A fejedelem „hazatérésének" kérdése hivatalos formában csak jóval később, 1862-ben merült fel. Ekkor Thaly Kálmán történész és politikus szorgalmazta ezt, ám sokáig hiábavalóan, a századfordulóig az újabb és újabb erre irányuló törekvések sorra hiúsultak meg. Hosszú és bonyolult politikai háttéralkuk előzték meg, míg végül megérhette „fejedelme" hamvainak hazaszállítását.

Az alapvető nehézséget az okozta, hogy miként szállíthatják haza ünnepélyes keretek között az akkori uralkodónak, Ferenc Józsefnek az őse ellen fegyvert fogó Rákóczit? Ahhoz, hogy Rákóczi és több híve holttestét hazahozzák, el kellett nyerni a király beleegyezését is.

Ez nem volt könnyű feladat. Korábban Ferenc József konok ellenzése volt az egyik fő akadálya annak, hogy 1867 után Batthyány Lajos miniszterelnököt újratemessék és rehabilitálják. Ez annak fényében nem meglepő, hogy a kivégzés idején (1849. október 6.) már Ferenc József uralkodott.

Batthyány nem is kapta meg 1871. évi újratemetése során a rehabilitációt. Noha új – díszes – sírhelyet kapott, az esemény nem állami aktus volt, azt hivatalosan Pest város intézte.

1894-ben Ferenc József beleegyezett egy számára még kínosabb „procedúra" végrehajtásába is: a Torinóban elhunyt Kossuth Lajost Budapesten helyezték örök nyugalomra. Ám nem engedélyezte aznapra a nemzeti gyászt, a kormány és a köztisztviselők hivatalosan nem jelenhettek meg a szertartáson, a temetést pedig a főváros illetékességébe utalta.

A király ahhoz sem járult hozzá, hogy Torinóból Budapestre Fiume érintésével szállítsák a halottat. Indokul azt hozta fel, hogy a német császári pár épp Abbáziában nyaral, így igen nagy tapintatlanság lenne Horvátországot érinteni. Fiume és a kikötő helyett így végig vonattal (Görzön át) tért haza Kossuth holtteste Magyarországra.

Rákóczi esetében nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy halálától a 20. század elejéig már több mint másfél évszázad eltelt, ráadásul ekkorra Ferenc József mögött volt mind Batthyány újratemetése, mind Kossuth temetése. 1904. április 18-án végre megszületett a királyi engedély Rákóczi hamvainak hazahozataláról.

Rákóczi: nem politikus, hanem történelmi személyiség

Ferenc József maga is hangoztatta, hogy Rákóczi az idők távlatában immár nem politikus, hanem történelmi személyiség. Ennek jegyében önmagához mért viszonylagos nagyvonalúsága abban is kifejezésre jutott, hogy a fejedelmet hivatalos rehabilitáció is megillette.

Amikor az országgyűlés végül 1906. október 19-én megszavazta a Rákóczi és társai hamvainak hazahozataláról szóló törvényjavaslatot, az 1715. évi 49. tc. törvény 2. §-át is eltörölte, amely kimondta, hogy „Rákóczy és Bercsényi s némely mások is vissza nem jöttek, sőt a szörnyü felségsértés ki sem mondható bünében mostanig is makacsul megmaradtak: ezért mindazokat, kik a fennjelzett határidőre meg nem jelentek, vagy a fentebbi módon vissza nem jöttek, s igy jelenleg is távol vannak, előbb nevezett főnökeikkel s vezéreikkel együtt, mint törvényes királyuknak s a hazának nyilvános ellenségeit, és mint árulókat s az igaz szabadság felforgatóit, a jelen határozat erejével összesen és egyenként törvényesen számüzötteknek s az érdemelt törvényes büntetés rájok szabása végett mindenütt üldözendőknek s elfogatandóknak, összes ingó és ingatlan javaikat pedig a királyi kincstár részére elkobzandóknak nyilvánitják s jelentik ki."

Azt, hogy a politika milyen mértékű szerepet játszott az eseményekben, megvilágítják Fejérváry Géza miniszterelnöknek 1905. július 21-én az újratemetés kapcsán papírra vetett sorai is.

Ezek így hangzanak: „Miután végül a jelenlegi politikai viszonyok ezen ünnepély megtartására nézve nem éppen kedvezőknek jelezhetők, s így egy ily nemzeti ünnep harmonikus, zavartalan lefolyásának első rangú politikai feltétele aligha van meg, mindezeknél fogva legcélszerűbbnek – úgy a gyakorlatilag helyes kivitel, mint politikailag a hazafias ügy érdekében állónak – tartanám, a szóban lévő ünnepélyt a jövő év tavaszára halasztani."

Az időpontot ugyanis tényleg a politika határozta meg: 1904 tavaszán már kiéleződött a belpolitikai helyzet Magyarországon. Az udvar a katonai újonclétszám felemelését akarta, míg az ellenzék késhegyig menő harcot vívott ez ellen. Az ellenzéki Függetlenségi Párt a parlamenti obstrukciót alkalmazta, miközben országos vasutassztrájk bénította meg az országot.

Az országgyűlés 1904. március 10-ei ülésén aztán – látszólag váratlanul – a Függetlenségi Párt alelnökeként épp Thaly nyújtott békejobbot a miniszterelnöknek, és javasolt megállapodást a pártok között.

A váratlan ajánlat valóban megegyezéshez vezetett: Tisza István miniszterelnök visszavonta a már előkészített, az ellenzéki obstrukciót ellehetetlenítő házszabály-módosító indítványát, a Függetlenségi Párt viszont elállt az újonclétszám emelésének megakadályozásától.

Mindez azonban hosszas tárgyalások gyümölcse volt. Ferenc József fent közölt, 1904. április 18-án kelt döntése – amelyben utasította Tiszát, hogy foglalkozzon Rákóczi hamvai hazaszállításának ügyével – „válasz" volt a létrejött megegyezésre, mondhatni egyfajta jutalom Thaly számára.

A királyi leiratot követően a vármegyék és a szabad királyi városok sorra terjesztették fel a miniszterelnökhöz a hála-, valamint a földi maradványok hazahozatalát sürgető felirataikat.

Ennek ellenére még több hónap telt el, amíg az ország lakosai saját földjükön köszönthették a fejedelem hamvait.

Rákóczi maradványait Thaly ugyan már 1889. október 7-én megtalálta Konstantinápolyban, és a hamvakat cédrusfa ládában helyeztette el, mégis több hónapig eltartott, amíg lefolytatták a hivatalos tárgyalásokat a török kormánnyal és az érintett hazai egyházakkal. A hamvak hazaszállításával megbízott Thallóczy Lajos történész, a közös pénzügyminisztérium osztályfőnöke előkészítette a bujdosók hamvait és síremlékeit a hazaútra.

Az általa vezetett öttagú bizottság 1906. október 14-én indult el Budapestről, és 16-án érkezett Konstantinápolyba. A küldöttség kiemeltette a sírokból a ládákat, amelyek II. Rákóczi Ferenc, Rákóczi József, Zrínyi Ilona és Csáky Krisztina hamvait tartalmazták, majd másnap Thököly Imre, Bercsényi Miklós, Esterházy Antal és Sibrik Miklós földi maradványai következtek.

A magyar bizottságot hazautazása előtt fogadta a szultán, II. Abd al-Hamid is. A hét koporsót október 23-án a Konstantinápolyban horgonyzó Kelet nevű hajóra szállították. A hazaút másnap, október 24-én kezdődött, és Konstancáig vízi úton folytatódott.

A hamvak megérkeznek

Október 25-én szállították át a koporsókat az ott várakozó különvonatra. A vonat a várható tüntetések miatt –  román kérésre – kikerülte Bukarestet. A Duna menti Varcsaró román határtelepülésről 27-én reggel indult tovább a vasút.

A hamvak ünnepélyes átadására Orsován, az első magyarországi településen került sor. A budapesti Keleti pályaudvarra október 28-án reggel futott be a vonat, ahol a kordonon belülre nem engedték be az ünneplésre érkezett küldöttségeket, csak a meghívottakat és a koporsóvivőket.

A megérkezését követően Bárczy István polgármester mondott beszédet, majd Rákóczi és híveinek hamvait a Szent István-bazilikába, Thökölyét a Deák téri evangélikus templomba vitték.

A bazilikában Samassa József bíboros, egri érsek tartotta az ünnepi istentiszteletet, a Deák téri evangélikus templomban Scholtz Gusztáv püspök mondott beszédet. A koporsókat délután négy óráig a templomban tartották, majd a Keleti pályaudvarról este indult tovább a hamvakat szállító vonat, amely 29-én reggel érkezett Kassára.

Itt egy külön erre a célra felállított gyászsátorban egyházi szertartással köszöntötték a bujdosók hamvait, és Thaly Kálmán tartott üdvözlő beszédet. Rákóczi és társainak földi maradványai felett ezt követően a kassai dómban Fischer-Colbrie Ágoston kassai segédpüspök tartott gyászistentiszteletet.

A hamvakat tartalmazó koporsókat csak délután vitték le a székesegyház kriptájába, addig a nagyközönség szabadon leróhatta tiszteletét Rákóczi és társai hamvai előtt.

A kriptában Forster Gyula, az országos öttagú bizottság tagja kinyitotta Rákóczi József cédrusfa koporsóját és kivette abból a csontokat tartalmazó ládát, kinyitotta Zrínyi Ilonának Konstantinápolyban ideiglenesen leólmozott koporsóját, és ebbe tette az unokának, Rákóczi Józsefnek a csontjait magában foglaló ládát.

Ezután a rézkoporsót újra leólmoztatta és a II. Rákóczi Ferenc maradványait tartalmazó rézkoporsóval együtt kőszarkofágba helyezte. Hasonlóképpen egy kőszarkofágba tették Bercsényi Miklós és felesége hamvait, valamint külön-külön Esterházy Antal és Sibrik Miklós földi maradványait.

Halász Hajnal, Katona Csaba és Ólmosi Zoltán írása teljes terjedelemben az MNL oldalán olvasható.