Hét uralkodó, aki gyermekként került a trónra

Többen még a húszéves születésnapjukat sem érhették meg, voltak, akik megőrültek, mások sikeres uralkodóvá váltak, és akadt, aki vérpadon végezte. Az összeállításunkban szereplő hét, gyermekként trónra került uralkodó sorsa rendkívül sokszínű képet mutat, egyvalami azonban közös bennük: egész életüket meghatározta, hogy a politikai intrikák és kicsinyes hatalmi játszmák kereszttüzében, az önfeledt örömöktől megfosztva, egy ország vagy birodalom vezetésének terhével kellett leélniük gyermekkorukat.

A dongalábú félisten

A XX. századi régészet egyik legnagyobb felfedezése volt, amikor 1922 novemberében Howard Carter brit régész vezetésével megtalálták Egyiptom történetének legjobb állapotban maradt temetkezési helyét, Tutanhamon mesés sírkamráját.

A XVIII. dinasztia egyik utolsó fáraója 8-9 éves korában, Kr. e. 1333 körül foglalta el Egyiptom trónját, fiatal kora miatt azonban nem rendelkezett tényleges hatalommal.

Tutanhaton néven kezdte meg kormányzását, ám uralkodásának első éveiben nevét – az apja, Ehnaton reformjai révén félretett Ámon isten tiszteletének helyreállítása érdekében – Tutanhamonra változtatta.

Az ifjú uralkodó számtalan fejlődési rendellenességben szenvedett: dongalába, farkastorka, nőies csípője, „kapafoga” és tyúkmelle volt, de tuberkulózisa és epilepsziája is megkeserítette az életét.

A vizsgálatok kiderítették, hogy a gyermekfáraó anyja Ehnaton egyik lánytestvére (egyes elméletek szerint Nefertiti) volt, a szakértők szerint ez lehet a magyarázata Tutanhamon veleszületett rendellenességeinek.

A családon belüli házasság bevett egyiptomi gyakorlatán azonban Tutanhamon sem változtatott, miután féltestvérét, Anheszenamont vette feleségül.

A Kr. e. 1324-ben, az utód nélkül, alig 19 évesen elhunyt uralkodó halálával kapcsolatban a maláriától kezdve a gyilkosságon át a vízilóbalesetig számtalan feltételezés látott napvilágot.

Bár a 2013-as orvosi szakértői eredmények kocsibalesetről számoltak be (szívét pedig a hipotézis szerint egy szembejövő harci szekér roncsolta össze), a hírt több kutató azonnal megcáfolta. Az igazság talán örökre rejtély marad.

A világ csodája

A kortársai által a „világ csodája” névvel illetett, a Római Birodalom nagyságának visszaállítására törekvő III. Ottó mindössze hároméves volt, amikor édesapja, II. Ottó halála után elnyerte a német királyi címet.

Miután nagykorúnak nyilvánították, 996-ban – 16 évesen – Rómába vonult, és legyőzte a város élén álló ifjabb Crescentiust, életét azonban meghagyta.

Ottó V. Gergely néven saját nagybátyját ültette a pápai székbe, aki azonnal császárrá is koronázta a fiatalembert.

Amikor azonban távollétében Crescentius és hívei fellázadtak, majd XVI. János néven új pápát választottak, a császár ezúttal már nem kegyelmezett meg: a lázadókat lefejeztette, az ellenpápának pedig levágtatta a füleit és az orrát, kivágatta a nyelvét, ráadásul meg is vakíttatta.

Ottó a hatalom megtartásáért bevetett eszközök tekintetében nem lógott ki a korabeli uralkodók sorából, műveltsége azonban messze kortársai fölé emelte. Verseket írt, több nyelven beszélt, és széles körű tudományos ismeretekkel rendelkezett.

A fiatal császár egy népek feletti keresztény birodalom létrehozására törekedett. Rómába tette át székhelyét, ám a helyiek ellenségesen viszonyultak hozzá. 1001-ben fellázadtak, így Ottó kénytelen volt Ravennába menekülni.

Bár egy évvel később megindult Róma visszaszerzésére, az úton megbetegedett, és rendkívül fiatalon, 21 évesen – valószínűleg maláriában – meghalt.

A szabadulását végigdudorászó Henrik

Az 1415-ös agincourt-i csata során az angol hadat győzelemre vezető V. Henrik egyetlen fia, VI. Henrik még kilenc hónapos sem volt, amikor apja halála után – Anglia történetének legfiatalabb uralkodójaként – megörökölte az angol trónt.

Miközben a kiskorú Henrik helyett régensi tanács kormányozta Angliát, az angolok sorra szenvedték el a vereségeket a franciákkal szemben. A folyamatot a nagykorúvá cseperedő uralkodó sem tudta visszafordítani.

Kortársai konfliktuskerülő, uralkodásra alkalmatlan királyként jellemezték Henriket, aki a vallási kérdésekre jóval több időt szentelt, mint az ország ügyeinek rendezésére.

1453-ban bizonyossá vált, hogy az angolok elveszítik a franciák elleni (százéves) háborút, ráadásul elterjedt a pletyka, hogy Henrik felesége, Anjou Margit más gyerekét várja.

A király idegösszeomlást kapott, és másfél éven át beszéd- és mozgásképtelenül vegetált.

1455-ben kitört a rózsák háborúja. A királyt 1461-ben lemondatták, és fogságba vetették, ám még ugyanabban az évben kiszabadult. A legenda szerint végigdudorászta és nevetgélte a szabadulását jelentő második St. Albans-i ütközetet.

Bár a Lancaster-pártiak 1470-ben még egyszer királlyá tették a bomlott elméjű Henriket, 1471-ben a Yorkok – a konfliktus során másodszor – a Towerbe zárták az uralkodót, ahol még abban az évben elhunyt. A gyanú szerint az angol trónt visszaszerző IV. Edvárd ölette meg.   

Az igazságos

A reneszánsz eszmeiség közép-európai elterjesztésében kulcsszerepet játszó, a kortársak által a keresztény Európa védőbástyájának tekintett Magyarországot 32 éven át vezető Hunyadi Mátyás 1443-ban született.

Édesapja, Hunyadi János Magyarország kormányzójaként kulcsszerepet vállalt az Oszmán Birodalom terjeszkedésének megállításában.

Mátyás a családja hathatós segítségével, az V. László magyar király váratlan halálát követő zűrzavart kihasználva 1458-ban, 15 évesen került a magyar trónra.

Bár uralkodását a trónharcok jelentősen megnehezítették, hatékony belső reformjainak és külpolitikai sikereinek köszönhetően erős királyságot hozott létre.

Az általa felállított zsoldosalakulat, az ún. fekete sereg 1485-ben még Bécset és az osztrák területek jelentős részét is behódolásra kényszerítette.

Bár uralkodása alatt az ország 86 százalékát adó jobbágyi rétegre komoly adóterhek hárultak, a Magyar Királyság három részre szakadása után igazi aranykorként tekintettek vissza Mátyás korára.

Mátyás, az „Igazságos” a magyar népmesei hagyomány egyik legkedveltebb alakja lett, aki a legenda szerint álruhában járta az országot, hogy megismerhesse népe problémáit.

Udvara a humanista műveltség fellegváraként vált ismertté. Hatalmas könyvtára, a Bibliotheca Corviniana 2000-2500 kötetes gyűjteményét csak a Pápai Állam könyvtárának példányszáma múlta felül a korabeli Európában.

A rettegett utódölő

A legenda szerint III. Vaszilij moszkvai nagyfejedelem fiának, Ivánnak már a születését is baljós előjelek kísérték: két foggal jött a világra. Apja halála után a kis Iván névleg már hároméves korában az ortodox állam vezetője lett.

Nyolcéves volt, amikor édesanyja is meghalt, innentől kezdve pedig az orosz nemesek, a bojárok vették kézbe a fejedelemség irányítását. 17 éves korában azonban megelégelte helyzetét, és – az orosz történelemben elsőként – cárrá koronáztatta magát.

Iván uralkodása kezdetén államigazgatási reformok sorát vitte véghez. Az egyre szaporodó külpolitikai kudarcokat, majd felesége, Anasztázia 1560-ban bekövetkező halálát követően azonban teljesen elveszítette önkontrollját. Meggyőződésévé vált, hogy a gyerekkora óta gyűlölt bojárok mérgezték meg az asszonyt, és paranoiája következtében már mindenhol bojár-összeesküvést látott.

A vérengzései miatt a „Groznij” (jelentése az elterjedt fordítás szerint: Rettegett, ám valójában: Rettenetes) jelzőt már életében elnyerő uralkodó a kínzást éppoly szórakozásnak tartotta, mint a vadászatot vagy a testi gyönyört.

Az ellenségeivel való leszámolás jegyében két részre, az általa uralt opricsnyinára és a bojárok hatáskörébe tartozó zemscsinára osztotta fel az országot. 5-6 ezer főből álló, félelmetes testőrgárdája rendszeresen rettegésben tartotta a zemscsina lakosságát.

Az 1567 és 1570 közötti ún. „tömeges terror” idején már senki sem érezhette magát biztonságban. 1570 januárjában az opricsnyikok (a testőrei) a bűnös kereskedőváros, Novgorod több ezer lakóját vágták le, herélték ki vagy éppen sütötték meg.

A paranoiára, dühkitörésekre hajlamos cár élete végén már a családját sem kímélte. 1581 novemberében előbb menyét ütötte meg úgy, hogy az asszony elvetélt, majd az ezt követő vita során az eszét vesztő cár többször fejbe vágta Iván nevű, legidősebb fiát, aki napokkal később belehalt sérüléseibe.

Fia holtteste mellől az egyre csak zokogó cár nem volt hajlandó elmozdulni. A Moszkvába tartó gyászmenetet gyalog kísérte, a temetési szertartás alatt pedig újra és újra a koporsóba verte a fejét. A következő éjjeleken alva járva „kísértette” a palotát, nappal pedig gyakran ordított tehetetlen dühében. Később, hogy fájdalmát enyhítse, néhány hadvezért kivégeztetett, ám már soha többé nem nyerte vissza régi önmagát.

A kivégzett királynő

V. Jakab skót királyhoz talán még el sem jutott gyermeke születésének híre, amikor 1542. december 14-én, az angolokkal vívott Solway Moss-i csatát követően elhunyt. Skócia megüresedett trónját lánya, a mindössze hatnapos Mária foglalta el.

A csecsemő azonnal a nagyhatalmi politika kereszttüzébe került: az angolok arra törekedtek, hogy Mária házasságra lépjen VIII. Henrik fiával, VI. Edwarddal, hogy ennek köszönhetően háború nélkül terjeszthessék ki uralmukat Skóciára.

A skótoknak azonban más elképzelésük volt jövőjükkel kapcsolatban, ezért Mária már hatéves korában a francia király, II. Henrik udvarába került.

Tizenhat évesen a francia trónörökös, a későbbi II. Ferenc felesége lett, de a király 1560-as, korai halála után visszatért a szigetországba.

Később még kétszer megházasodott, majd egy 1567-ben kitört lázadás miatt lemondásra kényszerült fia, a kiskorú Jakab javára.

A katolikus vallása miatt folyamatos zaklatásoknak kitett Mária 1568-ban az oltalom reményében unokatestvéréhez, I. Erzsébethez menekült.

A fogadtatás azonban itt sem volt a legszívélyesebb, az utód nélküli angol királynő ugyanis szigorú őrizet alá helyezte az angol trónra is esélyes rokonát.

Mária sem tétlenkedett, és fogsága alatt több összeesküvést is szőtt Erzsébet ellen. Amikor azonban fény derült mesterkedéseire, unokatestvére nem kegyelmezett.

1587-ben a Fotheringhay-kastélyban háromszáz meghívott vendég nézte végig, amint a hóhérnak csak második próbálkozásra sikerül lefejezni a skótok egykori királynőjét.

A makacs francia

Az apja, IV. Henrik halála után 1610-ben 9 évesen a francia trónra kerülő XIII. Lajos gyerekkoráról Jean Héroard udvari orvos jóvoltából meglehetősen sok információ áll rendelkezésre.

Részletes naplójából tudjuk, hogy a kis Lajost makacs és lobbanékony természettel áldotta meg a sors.

Gyakran voltak dühkitörései, féltestvérével szemben fölényesen viselkedett, szófogadatlanságára pedig jellemző, hogy hatévesen nem volt hajlandó részt venni a szegények éves húsvéti lábmosdatásán, mondván, piszkos a lábuk.

Bár a kis Lajos apja halála után visszahúzódóbbá vált, 16 évesen megelégelte a régensként helyette uralkodó anyja, Medici Mária túlhatalmát: megölette kegyencét, d’Ancre márkit, ezzel magához ragadta a tényleges hatalmat.

Anyja több lázadást is szított az ifjú király ellen, és végül 1631-ben kénytelen volt száműzetésbe vonulni.

Lajos 1624-ben bevette a miniszterek tanácsába Richelieu bíborost, aki még Medici Mária tanácsadójaként kezdte pályafutását.

A hamarosan első miniszterré kinevezett Richelieu és XIII. Lajos együttműködése az abszolút királyi hatalom megerősödését, valamint Franciaország történelmének egyik legsikeresebb időszakát eredményezte. 

Bár a franciák sokáig csak diplomáciai támogatást nyújtottak a svédeknek a harmincéves háborúban, 1635-től közvetlenül is beszálltak a konfliktusba.

A legendás páros azonban már nem élhette meg a végső győzelmet. XIII. Lajos öt hónappal Richelieu halála után, 1643. május 14-én hunyt el.