Hat kegyetlen és bizarr csel a bizánci hadvezérek eszköztárából

Háború idején egy-egy ötletes megoldás épp annyit érhet mint a katonai túlerő. Jól tudták ezt a bizánciak is, akik a Nyugat-Római Birodalom bukása után még majdnem egy teljes évezreden keresztül aktív szereplői tudtak maradni a korabeli világpolitikának. A 10. század közepén keletkezett katonai kézikönyv, a Sylloge Tacticorum hatékony - és néha egészen bizarr - hadicselek tárházát tárja elénk.

A mérgezett kenyér

A Sylloge Tacticorum hadicselei között előkelő helyet foglalnak el a különféle mérgezések. Az egyik ilyen stratégia célja, hogy súlyosan megbetegítse az ellenség katonáit, így a munka nehezét a fertőzés végezheti el. A leírás szerint a mérget úgy kell előállítani, hogy egy varangyosbékát és egy viperát összezárunk először egy légmentes ládában, majd mikor mindkét állat meghalt, tetemeiket forró vízben megfőzzük.

Az így nyert „főzővizet” aztán a pékeknek adjuk, hogy azt használják kenyérkészítéshez. Az elkészült cipókat már csak meg kell etetni a korábban elfogott ellenséges katonákkal, majd azokat „nagy kegyesen” szabadon engedve figyelhetjük amint visszatérve saját táborukba megfertőzik az egész hadsereget. A kétségtelenül hatékony csel egyetlen hátulütője, hogy a mérgezett kenyeret készítő pékek is könnyen megbetegedhetnek a folyamat során.

Az alkohollal vigyázni kell!

A kenyér mellett a bor is kiváló eszköz lehet arra, hogy megmérgezzük ellenségeinket. A Sylloge két lehetőséget is felvázol az érdeklődő hadvezéreknek. Az első javaslat szerint, a saját borkészletünkbe kell sisakvirágot, puszpángfát, illetve bürököt keverni, majd menekülést színlelve magunk mögött hagyni a táborunkat. Az üldöző ellenség minden bizonnyal nagy örömmel foga ezután elfogyasztani az ott talált italt.

A második recept szerint, ha a borba mákot, mirhát, salátamagot, beléndeket és madragórát keverünk, úgy az azt elfogyasztó ellenséges katonák akár két-három napra is mély álomba merülhetnek tőle. A kézikönyv szerzője ugyanakkor felhívja a figyelmet arra is, hogy ecetet öntve az így elkábított katonák orrába, fel is lehet őket ébreszteni bármikor.

A szomjúság a legjobb fegyver

Az ellenség vízellátásának szabotálása valószínűleg a hadtörténelem legkorábban megjelent eszközei közé tartozik. Nem véletlen hát., hogy a Sylloge lapjain is találkozhatunk vele. A szerző több olyan anyagot is felsorol – például a ledarált gömbhalat vagy éppen az egyszerű trágyát –, amelyekkel könnyedén halálossá tehetjük a szembenálló hadsereg vagy éppen az ostromlott város létfontosságú vízforrásait.

A bizánciak előszeretettel alkalmazták is ezt a módszert. Így például Justinianus császár híres hadvezére, Belisarius egy alkalommal halott állatok tetemeit és mérgező növényeket dobáltatott az ostromlott gótok ciszternájába, hogy ezzel is siettesse az ellenséges erődítmény elfoglalását.

A felperzselt föld taktikája

A Sylloge ugyancsak nagy részletességgel számol be a felprezselt föld taktikájáról, amelynek lényege, hogy a termőföld elpusztításával nagyon komoly kihívás elé lehet állítani az ellenséges hadsereget. A bizánci szerző szerint a talaj terméktelenné tételére alkalmas lehet, ha azt az erősen mérgező hunyor virágjával vagy éppen sóval szórjuk fel.

Hasonlóan a termőföld elpusztításához, hasznos lehet a gyümölcsfák kiszárítása is. Erre a szöveg egy egészen különös eljárást javasol: „Minden fa, az almafa kivételével, kiszárad, ha valaki egy rája tüskéjét szúrja a gyökerei közé. Mások azt mondják, hogy a gyökerekhez helyezett babhéj is kiszárítja őket.”

Lovak ellen farkastej

A kézikönyv nem csak az emberek ellen, de a harcosokat csatába szállító lovakkal szemben is tartogat néhány trükköt. A leírás szerint a gyalogos katonákat érdemes lehet farkastejjel megtöltött kézipumpákkal felszerelni. A farkastejet aztán a rohamozó lovak orrába spriccelve, az állatokat könnyedén arra késztethetjük, hogy megvadulva menekülni kezdjenek. Fontos azonban, hogy arra is felkészüljünk, ha az ellenség kívánja ezt a taktikát bevetni a mi lovasaink ellen. A Sylloge erre azt javasolja, hogy töltsük meg a lovak orrlyukait és száját sáfránnyal és borral, mert azok semlegesítik a fenti mérget.

Természetesen ezúttal is találkozhatunk egy meglehetősen bizarr módszerrel is:

„Amikor egy farkas jobb mellső lábának bokáját egy négylovas szekér elé vetjük, az megállítja a lovakat. (...) Adjuk oda ezeket a farkasbokákat néhány parittyásnak, hogy lőjék azokat az ellenség sorai közé. Minden egyes boka nem csak egy lónak fog ártani, hanem az összesnek, amely keresztülfut rajta.”

Hogyan égessük fel az ellenség készleteit tűz nélkül?

A görögtűzzel elhíresült bizánci hadviselés kézikönyvéből természetesen nem maradhat ki egy tüzes trükk sem.

A Sylloge egy érdekes módszert mutat be, amellyel elviekben tűz nélkül égethetjük meg az ellenség fegyvereit:

„Keverj össze ugyanolyan mennyiségű természetes ként, kősót, hamut, cédrusfát, és piritkövet egy fekete mozsárban, akkor amikor a nap éppen a legmagasabban jár. Keverj ezután össze fekete szederfa nedvét és zakynthoszi szurkot azonos mennyiségben. Keverd addig, amíg koromfekete nem lesz. Ezután adj egy nagyon kevés égetett meszet a szurokhoz. Mivel a nap delelőn jár, ezért óvatosan kell kezelned és közben védd az arcodat teljes egészében. Mindezek után [az anyagot] zárd le egy rézedényben úgy, hogy sose lássa többet a nap sugarait. Az ellenség szekereit az éj leple alatt kell bekenni vele. Amint épphogy kisüt majd a nap, hirtelen minden meg fog égni tőle.”