Hasznos társakból isteni szimbólumokká váltak a macskák az ókori Egyiptomban
2021. augusztus 25. 18:04 Múlt-kor
Korábban
Irigyelt tulajdonságokkal bírtak
Amellett, hogy nagyra értékelték, hogy a kecses négylábúak távol tartják otthonaiktól a rágcsálókat, kígyókat és egyéb kártevőket, az ókori egyiptomiak azt is látták, hogy a macskafélék minden méretben okosak, ügyesek és erősek.
„Szahmet oroszlánfejű istennő volt, aki harcosként és védelmezőként féken tartotta a napisten Ré ellenségeit, illetve a fertőzéseket és betegségeket” – jegyzi meg Troche. „Ebből láthatjuk, hogy az ókori egyiptomiak a macskafélékre védelmezőkként tekintettek, egyúttal tisztelve harciasságukat is.”
Továbbá egy másik fontos tulajdonságot is tulajdonítottak a macskáknak: a termékenységet. „Gyakran ábrázolják őket a nők székei alatt ülve, a nőkkel, vagy talán általánosabb értelemben a termékenységgel való kapcsolatot sugallva” – mondja Troche, hozzátéve, hogy az asszociáció vélhetően abból ered, hogy a macskák rendszerint számos kölyköt ellenek egy alomban.
Macskamúmiák
Az ókori egyiptomiak úgy gondolták, isteneik különféle alakokat ölthetnek, és az évszázadok során egyre elterjedtebbé vált a gondolat, hogy állatok, köztük macskák alakjában is megjelenhetnek.
„Ezek az istenek nem csupán macskafejjel jelenhettek meg, de egy macska testében is” – magyarázza Skidmore. „Ezért mumifikálták a macskákat, és ezért épült ki egy egész iparág a macskák tenyésztésére és mumifikálására az ókori Egyiptomban.” A macskákat megölni szigorúan tilos volt, egyetlen kivétellel: ez volt a mumifikálás.
„A macskákat magukat nem istenekként tisztelték, de olyan hordozótestekként, amelyeket az istenek megszállhattak, és amelyek képét az istenek magukéul választhattak” – mondja az antropológus.
Mivel az élet minden területén jelen voltak, talán szükségszerű is volt az ókori Egyiptom halálközpontú világnézetében, hogy a halálban is ennyire markánsan jelen legyenek a macskák. A tömeges leölésük és mumifikálásuk is azonban – bármennyire értelmetlennek és elhibázottnak látjuk is mai szemmel – végső soron az emberek irántuk érzett tiszteletének jele volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Holokauszttúlélők rajzait tekintheti meg a közönség a Magyar Nemzeti Galériában
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Csak a rendszerváltás után lett elismert Kertész Imre írói munkássága
- Szinte egész életét a humanitárius tevékenységnek szentelte id. Antall József
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Kiállítást nyitnak a volt jugoszláv országok az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.