Három szobrot emeltek ki a tengerből Egyiptomban

Az egyiptomi Alexandriától északkeletre fekvő Abu Qairnál három nagy történelmi jelentőségű szobor került elő a Földközi-tengerből.

Kanópusz szobrai

A modern egyiptomi Alexandriától nem messze, a Földközi-tenger vizében, egy olyan ősi város maradványait tárták fel, amely évszázadokon át a víz alatt szunnyadt. Ez a település nem más, mint Canopus (Kanópusz), a hellenisztikus és római kori Egyiptom egyik központja, amelynek maradványai több mint 2000 év után kerültek újra a felszínre.

Az Európai Vízalatti Régészeti Intézet és az Egyiptomi Turisztikai és Régiségügyi Minisztérium együttműködésével nemrégiben végzett művelet során három lenyűgöző szobrot, építészeti maradványokat és használati tárgyakat emeltek ki a vízből. A régészeti munkálatok a város keleti részére összpontosítottak, a mai Abu Qir városának közelében.

A leletek között találhatók királyi alakok márvány- és gránitszobrai, templomtöredékek és egy kvarcit szfinx II. Ramszesz fáraó felirataival. Ezeken felül felfedezték a kikötői infrastruktúra darabjait is, például egy 125 méteres mólót, amely egészen a bizánci korig rakpartként szolgálhatott. Sziklába vájt tavakat is azonosítottak, amelyeket édesvíz tárolására és haltenyésztésre használtak, ami további bizonyítéka annak az összetett városi életnek, amely az ókorban Kanópuszt jellemezte.

Elnyelte a tenger

A város már Alexandria létezése előtt is a Nílus-delta egyik legfontosabb kereskedelmi és szellemi központja volt. Stratégiai fekvése a tengerparton a görög és római kereskedelem alapvető csomópontjává tette. Kanópusz szorosan kötődött korának mítoszaihoz és vallási kultuszaihoz, és ismert volt Serapisnak szentelt templomáról, valamint a területén gyakorolt egyiptomi, görög és római hiedelmek keveredéséről.

A természet pusztítását azonban nem élte túl. Földrengések, szökőárak és egy geológiai folyamat, az úgynevezett talajfolyósítás együttesen okozták fokozatos összeomlását. A Kr. u. 2. század végére Kanópusz nagy része eltűnt a Földközi-tenger vize alatt. Nyugati külvárosait a mai Abu Qir alá temette a föld, míg keleti külvárosai Egyiptom elsüllyedt örökségének részévé váltak.

A térségben zajló szeizmikus tevékenység - a tengerszint emelkedésével párosulva -, volt a kiváltó oka ennek a földrajzi átalakulásnak. Az egykor virágzó tengerparti településből víz alatti táj lett, amelyet most fedeztek fel újra.

Egyiptomi elit: áraó, királynő, nemes

Az elmúlt huszonöt évben ez volt az első ilyen nagyszabású víz alatti helyreállítási művelet Egyiptomban. A három eddig felszínre hozott műalkotás között van egy kolosszális Abu al Houl szobor, amely II. Ramszesz kartusait viseli; egy késő (ptolemaioszi) kori királynőt ábrázoló, nyakánál és térdénél sérült gránitfigura; valamint egy római nemest mintázó fehér márványszobor.

A munka a szobrok kiemelése után sem állt meg: római pénzérméket, kőhorgonyokat és hajók darabjait is felszínre hozzák. A tengerfenéken egy nagy kereskedelmi hajó maradványaira bukkantak, ami megerősíti a terület intenzív tengeri tevékenységét, valamint a kikötői daruk használatát a késő ókorban.

Egy része marad a víz alatt

A Franck Goddio francia régész vezette csapat több mint három évtizede kutatja a Nílus-delta mélyét. A fejlett felderítési technikáknak, például a magnetometriának és az oldalsó szonárnak köszönhetően sikerült feltérképezniük és feltárniuk hatalmas területeket, amelyek nemcsak elsüllyedt városokat, hanem egy elveszett életmódot is jelent.

A Kanópusz közelében felfedezett Heraklion városa (más néven Thonis) hasonló sorsra jutott, és hasonlóan figyelemre méltó leletekkel szolgált. Mindkét város kikötői háromszöget alkotott Naucratisszal, és így artikulálta azt a kereskedelmi hálózatot, amely Egyiptomot összekötötte a hellenisztikus világgal. Ma ezt a víz alá merült háromszöget a vízből előkerülő töredékek alapján rekonstruálják.

A technikai fejlődés ellenére a régészek tisztában vannak a környezet által szabott korlátokkal. A tenger alatt rejlő leleteknek csak egy kis része hozható fel, és csak szigorú konzerválási kritériumok mellett. Az örökség nagy része a tengerfenéken marad, nemcsak néma romként, hanem egy olyan civilizáció élő archívumaként, amelynek még sok mesélnivalója lenne.