„Ha ráharapok a könyvre, akkor utállak” – mire szolgáltak a viktoriánus flörtkártyák?

2018. május 16. 12:49 Múlt-kor

Az angolszász világban a 19. század a merev erkölcsök és a szigorú társadalmi szabályok korszaka volt – legalábbis a felszínen. A szerelmi kalandokra vágyó nők és férfiak így is megtalálták az útját annak, hogy nyilvános helyeken is kifejezhessék egymás iránti érdeklődésüket.

Korábban

A 19. század a névjegykártyák korszaka volt szerte az angolszász világban. A gondosan kidolgozott, a tulajdonos nevét – és gyakran fényképét – tartalmazó kártyák a társadalmi élet elengedhetetlen kellékeivé váltak. Természetesen már ekkor is szolgálhatták a bemutatkozás megkönnyítését, de gyakran használták őket egy közelgő látogatás bejelentésére, egy meghívásra vagy akár annak jelzésésére, hogy a kártyatulajdonos kereste az illetőt az otthonában, de az éppen házon kívül volt.

Korabeli képrejtvény angol nyelven - megfejtése: „Meglátogathatom otthon kedvesem?”

A kártyaőrület elterjedésével jelentek meg a viktoriánius Angliában az úgynevezett flörtkártyák is. míg az Egyesült Államokban az eszkort- vagy ismerőskártyák. Ezek már kifejezetten az udvarlás célját szolgálták. A rajtuk szereplő szövegek (például: „Nagyon szeretném megismerni Önt.” vagy „Hazakísérhetem?”) egyértelműen árulkodnak használóik szándékáról, akik feltehetőleg egy megfelelő pillanatban csúsztatták át a kinézett „célpont” zsebébe vagy markába.

Eme szolid kártyák tökéletesen illeszkedtek a viktoriánus korszak egyre szigorúbb társadalmi szabályaihoz. Pusztán a tény, hogy valaki megengedhette magának, hogy pénzt költsön ilyesfajta apróságokra, már fontos szempont lehetett a párválasztás során. A kártyákra nyomtatott szövegek pedig gyakran kifejezetten humorosak voltak (vagy legalábbis próbáltak azok lenni), így tényleg jó szolgálatot tehettek az udvarlás során.

Kedves Hölgyem! Minden itt ábrázolt dolgot megkockáztatok, ha megengedi, hogy elkísérjem a kapuig.

Mai szemmel sokkal kevésbé érthetőek a flörtkártyák egy másik csoportját alkotó flörtkódok, amelyeket hasonló formában nyomtattak ki. Ezeken általában valamilyen eszközre támaszkodva részletezik rejtett jelzések egész sorát, amit elviekben ugyancsak udvarlás során lehetett alkalmazni.

Például a „könyv-flörtölés” keretein belül egy könyv „véletlen” elejtése azt jelezhette, hogy az illető beszélni akar a másikkal, míg a könyv fejjel lefelé tartásával arról érdeklődhettünk, hogy a másik szeret-e minket. Saját érzelmeink kifejezésére már kevésbé szolid kódokkal működött a dolog: saját szerelmünket a könyv homlokunk előtti elhúzásával, míg utálatunkat a könyv fogaink közé vételével mutathattuk ki.

A könyv-flörtölés kódjai angol nyelven

Hasonló „kódszótárak” készültek például virágok, toll, zsebkendő, szemek vagy akár a kalap segítségül hívásával is. Ezek természetesen nem kerülték el a társadalom vaskalaposabb tagjainak figyelmét sem, akik rendre ki is keltek az ilyen flörtkártyák ellen. Így például a 19. század második felének hírhedt amerikai politikusa, Anthony Comstock – akinek vezetékneve a „morális alapon történő cenzúra” szinonímájává vált az angol nyelvben – így figyelmeztetett a flörtkártyák veszélyeire 1883-ban megjelent, A fiatalokra leselkedő csapdák című könyvében:

„A zsebkendős vagy kesztyűs flörtkártyákra gondolok, amelyek révén az iskolás lányok megtanulhatják, hogy miként válaszoljanak a férfi prostituáltak jelzéseire … Néhány ilyen ártalmatlan, mások szerint azonban akár a kesztyű vagy a zsebkendő egyszerű ,megfordításával egy tisztátalan szándékú üzenetet küldhetünk. Ezáltal egy ártatlan lány könnyedén a legnagyobb gazfickó hálójában találhatja magát.”

Kedvesre halászom - John J. Carberry, nőtlen

Comstock aggodalma azonban valószínűleg felesleges volt. A kutatók úgy vélik, hogy ezek a flörtölési kódok sosem működtek ténylegesen a gyakorlatban, hiszen túlságosan bonyolultak voltak ahhoz, hogy minden apró mozdulat jelentését fejben tartsák az emberek. Ma már leginkább azt valószínűsítik, hogy ezek a kártyák inkább vicces szövegek voltak, amelyeket barátok ajándékozhattak egymásnak ekkoriban. Az udvarlásra a már fentebb említett, sokkal egyértelműbb flörtkártyákat használhatták.