Szex istenekkel, isteni szex az ókori Mezopotámiában

2018. május 3. 12:33 Múlt-kor

A szexualitás központi szerepet töltött be az ókori Mezopotámiában. Nem csupán a mindennapi emberek számára volt így, de az uralkodók és az istenek esetében is. Mezopotámia istenei sok tapasztalatukban osztoztak az emberekkel, beleértve a házasságot, az utódnemzést és a háztartás, valamint a család fenntartását. Amikor azonban a szerelem rosszra fordult, a következmények égen és földön egyaránt iszonyúak lehettek.

Korábban

A téma szakértői sokszor megfigyelték már a hasonlóságokat az ókori irodalom isteni „házassággépezete” és a halandók történelmi udvarlásai között, de sokszor nehéz szétválasztani a kettőt. Ez legfőképpen a „szent házasságokra”, azaz a mezopotámiai uralkodók istenségekkel kötött frigyeire igaz.

Isteni szex

Az isteneknek, mivel halhatatlanok voltak és általában véve felsőbbrendűek az emberekhez képest, nem volt szigorú értelemben vett szükségük a közösülésre a létszámfenntartás érdekében, de az ilyesfajta részletek láthatóan nem csökkentették a lelkesedésüket. Az istenek közötti szexuális kapcsolatok a történetek gazdag tárháza számára szolgáltak alapul. Ilyenek például Enlil és Enkil, vagy Enki és Nihurszag legendái a sumer kultúrkörből. Ezekben a történetekben az istenségek közötti bonyolult szexuális kölcsönhatások magukban foglalták a csalást, a fortélyt, és az álcázást is.

Mindkét mítoszban szerepel egy férfi isten, aki álcát ölt, majd így próbál szexuálisan közel férkőzni az istennőhöz – avagy elkerülni saját szeretőjét. Az elsőben Ninlil istennő követi szerelmét, Enlilt az alvilágba, és szexuális szolgáltatásokat ajánl az Enlil hollétéről szóló információért cserébe. A hamis személyazonosságot ezekben a mítoszokban arra használják, hogy megkerüljék a szex és hűség társadalmi normáit.

A szexuális árulás nem csupán a vétkes szeretők, de az egész társadalom számára is a véget jelenthette. Amikor az alvilág királynőjét, Ereskigalt elhagyja szeretője, Nergal, azzal fenyegetőzik, hogy feltámasztja a holtakat, ha nem tér vissza hozzá, hangsúlyozva szexuális kielégítettséghez való jogát. Istár istennő ugyanezt a fenyegetést veti be, miután elutasítással találkozik Uruk királya részéről a Gilgames-eposzban. Érdekes megjegyezni, hogy Istár és Ereskigal, akik testvérek, egyaránt a rendelkezésükre álló egyik legdurvább fenyegetést alkalmazzák a szívügyek rendezésére.

E mítoszok cselekményei kiemelik, hogy az udvarlás során a szeretők között milyen feszültségeket és elidegenülést tud okozni az átverés. A szerelem rögös útja ezekben a történetekben, és az irodalmi képek komplex használata, amelyet bemutatnak, Shakespeare-rel való összehasonlításokat is eredményeztek az idők során.

Szerelmes költészet

A sumer szerelmes költészet szerzői az isteni párok tetteit leírva egyúttal a női szexuális felizgulás stádiumaival kapcsolatos ismeretek egész tárházát mutatják be. Egyes kutatók szerint e költészetnek tanító célja lehetett: a tapasztalatlan fiatal szeretők megfelelő rávezetése a közösülésre. Emellett vallási jelentőséggel is bírhattak, vagy akár mágikus erőt is tulajdoníthattak nekik.

Több szöveg is ír egy isteni pár, Inanna (Istár megfelelője a sémi népeknél) és szeretője, a pásztoristen Dumuzi udvarlásáról. A szerelmesek közelsége a költészet és érzéki képek összetett kombinációjával kerül bemutatásra. Az egyik versben a női szerető izgalomba jövetelének lépéseit pontról pontra felsorolja a szerző, szeméremtestének fokozott nedvességétől csúcspontja „reszketéséig”. A férfi partner eközben gyönyörködik szeretője testének formáiban, és kedvesen beszél hozzá. A szövegekben a szeretkezés női szemszögből kerül hangsúlyozásra az istennő erotikus fantáziáinak leírásával. E fantáziák részét képezik az istennő felkészülésének a párjával való egybekelésre, és talán a szexuális kielégültségéhez is hozzátesznek.

A női és férfi nemi szerveket is ünnepelték a költészetben, az istennő szeméremtestén lévő sötét szőrzetet az egyik költő egy jól öntözött szántóföldet belepő kacsaraj képével írja le, egy másik pedig egy szűk ajtóként, melyet fénylő fekete lazurittal raktak körbe. A nemi szervek jelképekkel való ábrázolása vallási funkciót is betölthetett: a templomok fennmaradt leltáraiban a szeméremszőrzet által leírt háromszög fogadalmi ábrázolásait is felfedezték már, melyek agyagból vagy bronzból készültek. Kr. e. 1000 előtti fogadalmi női szeméremtest-ábrázolások is kerültek elő Assur városából.

Boldog istennő, boldog királyság

Az isteni szex nem csupán az istenek privilégiuma volt, halandó uralkodó is részt vehetett benne. Mezopotámiában kevés dolog ragadta meg úgy az emberek képzeletét, mint a szent házasság fogalma. Ebben a hagyományban az adott állam királya a szerelem istennője, Istár férje is egyben. Egészen a korai időszakból, Kr. e. 2300-ból is van erre a szokásra írásbeli utalás, és a hagyomány a későbbi korokban is fennmaradt.

A földi és kozmikus rend fennmaradásának egyik kulcsfontosságú pontja volt az uralkodó és az istenek kapcsolata. A mezopotámiai államok uralkodói számára a szerelem istennőjével való kapcsolat némi teljesítménykényszerrel is járhatott. Egyes kutatók szerint ugyanis ezen házasságok fizikai kifejezése a király és egy papnő, vagy más, az istennőt jelképező nő révén történhetett. Az általános nézet azonban az, hogy ha volt is fizikai része a szent házassági szertartásnak, arra vélhetően szimbolikus, és nem testi szinten került sor – például az uralkodó az istennő szobrával oszthatta meg ágyát.

Fontosak voltak a király és az istennő egybekelésének ábrázolásában a földműveléssel kapcsolatos szimbólumok. A méz kiemelt szerepet játszott, hiszen mind az istennő száját, mind szeméremtestét mézédesként írták le. Egy Kr. e. 2100 és 2000 között Ur városában keletkezett szerelmes dal Su-Sin király és Istár szerelmének állít emléket: „A mézzel csöpögő hálóteremben hadd élvezzük újra és újra vonzerődet, azt az édeset. / Ifjú, hadd tegyem veled a legédesebb dolgokat. / Drága édesem, hadd hozzak neked mézt.”

Ebben a szerelmes költészetben a szex kellemes tevékenységként kerül ábrázolásra, olyanként, amely felerősíti az intimitást szerető érzéseit. Ez a megnövekedett közelségérzés, úgy tartották, örömet hoz az istennő szívének, ami jó szerencsét és bőséget hoz az egész közösség számára – talán egy korai mezopotámiai párhuzamát adva a „boldog feleség, boldog élet” mondásnak.

Az isteni szex sokrétű ábrázolása némi misztériumot kölcsönöz a kozmikus közösülésre helyezett kulturális hangsúly okainak. Miközben az isteni szexualitás és házasság ábrázolásai vélhetően több célt is szolgáltak, az istenek intim kapcsolatai közül sok érvényes a halandókéira is. Míg a szeretők közti tisztességtelenség elidegenedéshez vezethetett, a pozitív szexuális kölcsönhatások számtalan előnnyel jártak, köztük nagyobb intimitással és tartós boldogsággal.