Finnugor eredetű ékszereket rejthet egy kilencszáz éves oroszországi sír

Mintegy kilencszáz éves, a 11–12. században kialakított temetőt tártak fel az északnyugat-oroszországi Sztaraja Russza középkori városterületének egykori északi peremén, amely a település eddig ismert legkorábbi városi temetkezési helye lehet. A sírok közül különösen egy ékszerekkel eltemetett nő nyughelye keltette fel a kutatók figyelmét, akinek viselete a helyi szláv lakosságtól eltérő kulturális kapcsolatokra utalhat.

A Novgorodi Állami Egyetem régészei két ásatási idény során több mint egy tucat sírt dokumentáltak az Iljinszkij II. lelőhelyen, amelyek közül a legkorábbiak a 11–12. századra keltezhetők. A temető elhelyezkedése meglepte a kutatókat, mivel nem az ismert középkori Szent Illés-templom körül hozták létre (ahogyan az a keresztény Rusz településein általában megszokott volt), hanem attól jóval távolabb.

A régészek jelenleg úgy vélik, hogy a temető egy fontos közlekedési útvonal mellett jöhetett létre - ezt támasztja alá többek között az is, hogy a közeli Novgorodból és Pszkovból is ismertek ilyen korabeli temetkezési helyek. A feltárás során egy kör alakú árok nyomait és olyan felszíni képződményeket is azonosítottak a kutatók, amelyek alapján a legkorábbi sírok egy része eredetileg alacsony földhalmok vagy kisebb sírépítmények alatt helyezkedhetett el.

A temető egyik legkülönlegesebb sírjában egy női holttestet találtak, akinek haját a temetés előtt összetett frizurába rendezhették, hajfonatai közé pedig gyűrűket illesztettek. A halott mellől négy karkötő, félhold alakú függők, gyöngyök, tűk és egy lánc töredéke is előkerült, az egyik tű pedig a koponya mögötti helyzete alapján közvetlenül a hajviselethez tartozhatott.

A kutatók szerint ilyen ékszeregyüttes nem volt jellemző a középkori Novgorod és Sztaraja Russza lakosságának többségét alkotó szláv népességre, hanem inkább finnugor vagy balti kulturális hagyományokhoz kapcsolódhat. Elena Toropova, a Novgorodi Állami Egyetem Orosz Történeti és Régészeti Tanszékének vezetője szerint elképzelhető, hogy a nő házasság révén érkezett a településre, és továbbra is származási helyének vagy közösségének jellegzetes ékszereit viselte, ezt azonban egyelőre csak feltételezésként kezelik.

A nő maradványait a tervek szerint genetikai vizsgálatoknak fogják alávetni, amelyek további információkkal szolgálhatnak származásáról, a leletek rossz állapota miatt azonban előbb gondos tisztításra és konzerválásra van szükség. A sírt a körülötte lévő földdel együtt, egyetlen tömbben emelték ki, hogy a maradványok és az eredeti helyzetükben fennmaradt tárgyak a további vizsgálatok során semmiképp ne sérüljenek meg.

A temető többi sírja arról is árulkodik, miként alakultak át a helyi temetkezési szokások a kereszténység megszilárdulásának időszakában, amikor az új vallási előírások mellett még korábbi hagyományok is tovább éltek. Több halottat fakoporsóban, fejjel nyugat, lábbal kelet felé helyeztek nyugalomra, ami megfelelt a korabeli keresztény temetkezési gyakorlatnak. A régészek ugyanakkor olyan szokások nyomait is azonosították, amelyek a kereszténység felvétele előtti hagyományok továbbélésére utalhatnak: egyes sírokban személyes tárgyakkal és ékszerekkel földelték el az elhunytakat, noha a keresztény temetkezési gyakorlat megszilárdulásával a sírmellékletek használata fokozatosan visszaszorult. Több koporsót nyírfakéreggel borítottak be, ami az északi Rusz területén széles körben használt anyag volt.

A 12. század végére a temetkezési szokások egyre egységesebbé váltak, a mellékletek nagyrészt eltűntek, a halottakat pedig rendezett sorokban, a keresztény szokásoknak megfelelően helyezték végső nyugalomra. A 12–13. század fordulója körül a temető területét mezőgazdasági művelés alá vonták, majd a 14. századra a terjeszkedő Sztaraja Russza lakónegyedévé vált.