Fénykorában akár félmillió embert is foglalkoztathatott Pablo Escobar kokainbirodalma

Pablo Escobar, „a kokain királyának” megítélése a mai napig megosztja a kolumbiai társadalmat. Hatalma csúcsán, az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején Kolumbia a világ egyik legrosszabb gyilkossági mutatóival bíró országává vált, ugyanakkor Escobar teljes lakónegyedeket épített szülővárosa szegényei számára, s egyéb jótékony tevékenységet is végzett.

Szerény kezdetek

Az 1949-ben a Medellín közelében fekvő Rionegróban született Escobar szegénységben nőtt fel. Családja helyzete végül odáig jutott, hogy kamaszkorában beköltöztették Medellínbe, hogy távolabbi rokonainál lakjon.

Sok a bizonytalanság azzal kapcsolatban, pontosan mivel is kezdte bűnözői karrierjét. Korai tevékenységei egyike állítólag sírkövek ellopása volt – lecsiszolta róluk a feliratokat, majd újként eladta őket. Fia, Sebastián Marroquín azt állítja, apja eleinte hamis gimnáziumi diplomákat árult.

Egyre feljebb kúszott az alvilági ranglétrán, előbb helyi gengszterek testőreként szolgált, majd komoly hírnevet szerzett magának: egy medellíni tisztviselő elrablásával a beszámolók szerint 100 000 dollár értékű váltságdíjat csikart ki. Végül egy Álvaro Prieto nevű, tiltott árukban utazó csempésznek kezdett el dolgozni, azzal a céllal, hogy teljesítse gyermekkori álmát – azt akarta, 22 éves korára már egymillió pesós vagyona legyen.

Ebben az időszakban a kokainüzlet még éppen csak megjelenőben volt Kolumbiában, az Egyesült Államokban egyre növekvő kereslet alapján azonban Escobar arra következtetett, sok pénz lehet még a csempészetben.

Escobar kicsiben kezdte műveleteit. 1975-ben, 26 évesen elkezdett Peruban kokapasztát (a kokacserje nyers, feldolgozatlan kivonatát) vásárolni, majd feldolgozni azt bátyjával, Robertóval. Ezt követően repülőgépekhez való régi gumiabroncsokba rejtették az előállított kokaint, és a szomszédos Panamába csempészték. Nem sokkal később már havi félmillió dollár értékben csempészte a kokaint Panamába. Több repülőgépet is vásárolt, több helyről kezdte beszerezni az alapanyagot, és egyre több embert alkalmazott, ezáltal vállalkozása egyre nyereségesebbé vált.

1976 májusában letartóztatták Escobart több emberével együtt, miközben éppen Ecuadorból szállítottak 18 kilogramm fehér pasztát Medellín felé. Escobar először megkísérelte megvesztegetni az ellene eljáró bírókat, majd ennek kudarca után végül elrendelte a letartóztatásukat eredetileg végrehajtó két rendőr megölését.

Ennek hatására a bíróságon ejtették az ellene felhozott vádakat. Roberto Escobar szerint ez volt a kiindulópontja a drogkirály hírhedt módszerének, amellyel a hatóságokkal szemben eljárt: „plata o plomo” – „ezüst vagy ólom”, azaz a hatóságok vagy elfogadták a kenőpénzt, vagy halálos következményekkel néztek szembe.

Néhány hónappal azután, hogy elkezdett a kokainnal foglalkozni, Escobar átvette az üzletág teljes irányítását Medellínben – jobban mondva létrehozta azt. Kartellek nem léteztek még ekkor Kolumbiában, és drogbárónak nevezhető személyből is igen kevés volt. Bátyja szerint Escobar azért kezdett el a kokainnal foglalkozni, mert az egyéb tiltott árukkal való kereskedelem túl kockázatos volt. Üzlete gyors növekedésnek indult, és 1978-ra Escobar Medellín-kartell néven elhíresült szervezete havonta 55 kilogramm kokaint csempészett ki Kolumbiából.

A kokain királya

Az 1980-as évek elejére a kokain ára lecsökkent az Egyesült Államokban, így a kereslet is megnőtt az addiktív fehér por iránt. Escobar feltornázta a kínálatot: ehhez korrupt politikusok, rendőrök és más hivatalnokok egész hálózatát hozta létre, amely lehetővé tette számára, hogy nagy mennyiségben importáljon kokalevelet Peruból és Bolíviából, azt kokainná dolgozza fel Kolumbiában vagy Venezuelában, majd Közép-Amerikán vagy a Karib-térségen keresztül végül az Egyesült Államokba juttassa azt.

Escobar és társai több forgalmazói hálózatot is létrehoztak az Egyesült Államokban, legfőképpen Dél-Floridában és Kaliforniában. A Bahamákon egy Norman's Cay nevű szigetet gyakorlatilag megvásároltak, itt leszállópálya, kikötő, és szálloda is működött, továbbá egy hűtött raktár, ahol a kokaint tárolták.

Egy évtizeddel indulása után Escobar kisstílű vállalkozása igazi nemzetközi birodalommá nőtte ki magát, amely naponta akár 60 millió dolláros bevételt is hozott. Az óriási pénzek lehetővé tették Escobarnak, hogy több millió dollárért 20 négyzetkilométer egybefüggő földet vásároljon Medellín közelében, amelyet Hacienda Nápoles névre keresztelt. A birtokon épített luxuspalota saját állatkerttel, tóval, szoborkerttel, és bikaviadalokra alkalmas karámmal is rendelkezett.

Escobar már fiatalon felismerte, hogy a hatalmat két módon lehetséges megszerezni: tisztelet által, illetve félelem által. A drogcsempészet gátlástalan világában farkastörvények uralkodtak: Escobar a szervezetén kívüli feltörekvő terjesztőket megölette, saját hűtlen embereit pedig megverette és megkínoztatta.

Olyan ember képét igyekezett lefesteni magáról, aki egyáltalán nem riad vissza az erőszaktól. A becslések szerint mintegy 4-5000 ember haláláért volt felelős. Escobar hatalomra való törekvése összesen három elnökjelölt, 30 bíró, több tucat újságíró és körülbelül 600 rendőr életébe került – utóbbiak megöléséért bónuszt fizetett bérgyilkosainak. Társadalmi helyzettől függetlenül mindenkinek volt félnivalója a Medellín-kartelltől.

Tudta azonban Escobar azt is, hogy a félelem nem elég. El kellett nyernie a nép szívét, amivel meg is próbálkozott jótékonykodása által. 1989-ben a Forbes magazin becslése szerint Escobar volt a világ hetedik leggazdagabb embere hárommilliárd dollárnyi összvagyonnal. Több millió dollár értékű lakásokat, luxusautókat és más hivalkodó termékeket vásárolt, ugyanakkor ügyelt arra, hogy pénzéből bőséggel jusson azokba a negyedekbe, ahonnan ő maga is származott.

Ételt osztogatott Medellín szegényeinek, és pénzt adott lakóházak, iskolák, kórházak, és templomok felépítésére, valamint parkok kialakítására és futballcsapatok fenntartására – a közvélekedés szerint ő volt a medellíni Atlético Nacional klub első számú támogatója, amikor a csapat 1989-ben megnyerte a Copa Libertadorest. „Bőkezűsége” biztosította számára a nincstelenek hűségét, miközben gyilkos módszerei naponta átlagosan 20 kolumbiai polgár életébe kerültek.

Becslések szerint körülbelül félmillió ember volt közvetlen vagy közvetett módon Escobar alvilági gazdaságára utalva megélhetéséért – nagy részük nem önként. A földművesek családjait halálosan megfenyegették, ha nem állították elő az elvárt mennyiségű alapanyagot, más munkakört pedig nemigen kereshettek. A kenőpénzt el nem fogadó politikusok és rendőrök gyilkosság áldozataivá válhattak.

1989-ben Luis Carlos Galán elnökjelölt kijelentette magáról, hogy a drogkartellek ellensége. Galánt Escobar parancsára agyonlőtték, helyét Cesar Gaviria vette át. Escobar őt is megkísérelte megöletni – 107 utassal együtt robbantott fel egy repülőgépet, amelyről kiderült, Gaviria mégsem volt rajta. A következő évben Gaviria lett az elnök, kormányzása alatt pedig Escobar brutális rémuralma véget ért.

A király bukása

Hatalma csúcsán Escobar nemzetközileg elismertté vált ugyan, de több ország hatóságai is körözték. Az Egyesült Államok például több éve próbálta már elérni kiadatását, a drogbáró pedig semmitől sem félt jobban. 1982-ben politikai karrierbe kezdett, a kolumbiai parlament képviselőházának tagjává választották. E minőségében megkísérelte megváltoztatni Kolumbia kiadatási szabályait, ez azonban nem sikerült (érdekesség, hogy Felipe González spanyol miniszterelnök 1982-es beiktatásán Escobar volt jelen Kolumbia hivatalos képviselőjeként).

Politikai karrierje rövid ideig tartott pártja, a Liberális Megújulás Pártjának ellenállása miatt. Következő próbálkozása 1985-ben történhetett, amikor a legtöbb feltételezés szerint támogatója lehetett a kolumbiai legfelsőbb bíróság épülete 1985-ös lerohanásának. A támadást a baloldali M–19 nevű szervezet gerillái követtek el, akik az akció során sikeresen megsemmisítették a kolumbiai hatóságok külföldre kiadható bűnözőkről szóló listáját, amelyen Escobar is szerepelt.

Escobar később azt is felajánlotta, hogy kifizeti Kolumbia teljes államadósságát, amely mintegy 13 milliárd dollárra rúgott – ennyi pénze nagy valószínűséggel még neki sem volt. 1991-ben végül egyezségre jutott a kormánnyal: hajlandó volt öt évet börtönben tölteni, ha cserébe eltekintenek kiadatásától. A kormány beleegyezett. Mielőtt Escobar feladta volna magát, Kolumbia új, 1991-es alkotmányába belefoglalták, hogy kolumbiai állampolgárokat tilos kiadni az Egyesült Államoknak.

Abba is beleegyeztek, hogy Escobar megépítheti saját börtönét – pezsgőfürdőkkel és futballpályákkal –, maga válogathatja ki őreit, és ő lehet az egyedüli rab az intézményben, ráadásul telefonon keresztül továbbra is üzletelhet. Az épület a La Catedral nevet kapta. A kormány akkor elégelte meg az engedményeket, amikor kiderült, Escobar arra használja „börtönét”, hogy hűtlen embereit kínoztassa – úgy döntöttek, átszállítják egy átlagos börtönbe. Escobar erről jó előre értesült, így elmenekült és elrejtőzött.

Válaszul a kormány létrehozta a Keresőblokkot (Bloque de Búsqueda), egy 2000 fős különleges műveleti egységet, amelynek kizárólagos feladata volt Escobar felkutatása. Tagjait az Egyesült Államok elit katonai egységei képezték ki.

Ezzel párhuzamosan létrejött a „Los Pepes” (a „Perseguidos por Pablo Escobar”, azaz „Pablo Escobar által üldözöttek” rövidítése) nevű önbíráskodó félkatonai szervezet, amely Escobar üzlettársain és rokonain állt bosszút, a Medellín-kartell tulajdonainak pusztítása mellett.

A Keresőblokk tagjai időközben 15 000 házat is átkutattak, és végül ők találták meg Escobar rejtekhelyét Medellín Olivos nevű negyedében 1993. december 2-án. A háztetőkön át menekülő Escobart három találat érte lábán, felsőtestén és fején.

Testvérei szerint a végzetes lövést saját fegyveréből adta le. Ez valóban elképzelhető, mivel Escobar egy interjúban úgy nyilatkozott: „Inkább lennék egy sírban Kolumbiában, mint börtönben az Egyesült Államokban.” E kívánsága kétségtelenül teljesült.