Feltárták Odüsszeusz vaddisznóagyar sisakját
Egy kivételes állapotban megmaradt, mintegy 3500 éves vadkanagyar sisak került elő egy Pülosz melletti mükénéi kupolasírból. A Kr. e. 1500 körüli időszakra datált lelet nemcsak a bronzkori görög harcosi elit kézműves tudását dicséri, hanem régészeti bizonyítékként szolgál Homérosz Iliászának egyik leghíresebb fegyverleírására is.
A Pülosz melletti ásatásokon feltárt sisak a mükénéi civilizáció (kb. Kr. e. 1600–1100) egyik legjellegzetesebb védőfelszerelése volt. A régészek megállapítása szerint a fejvédő alapját egy nemezzel bélelt bőrsapka adta, amelyre sorokban varrták fel a gondosan megformált, ívelt vadkanagyar-szeleteket. Bár fizikai ellenállóképessége elmaradt a későbbi korok bronzsisakjaiétól, a konstrukció megfelelő védelmet nyújtott a viselő állkapcsának és nyakának a vágásokkal szemben.
A kutatási eredmények rávilágítanak a tárgy rendkívüli eszmei értékére. Egyetlen ilyen sisak elkészítéséhez 40–50 kifejlett vadkan agyaraira volt szükség, ami azt jelzi, hogy a viselőjének (vagy a közösségének) hatalmas vadászteljesítményt kellett felmutatnia. A szakértők szerint emiatt ezek a sisakok nem csupán védőfelszerelések, hanem státuszszimbólumok voltak: kizárólag a legmagasabb rangú harcosok, a mükénéi elit tagjai viselhették őket.
A lelet jelentőségét növeli az irodalmi párhuzam. Homérosz az Iliász tizedik énekében (Dolónia) részletesen leírja azt a sisakot, amelyet a hős Odüsszeusz viselt éjszakai portyája során. A költő sorai – „Kívül a fénylő fogsorok, íme, fehérlettek sűrűn, / innen is, onnan is, és szép rendben; a béllete nemez volt” (Devecseri Gábor fordítása) – szinte technikai pontossággal írják le a most feltárt és a korábban, például Dendrában talált régészeti leleteket.
A Püloszi Régészeti Múzeumban a sisak mellett a régió monumentális sírjaiból származó arany ékszereket és fegyvereket is bemutatnak, amelyek együttesen rajzolják ki egy olyan társadalom képét, ahol a harcosi erény, a kézművesség és a mítoszok elválaszthatatlanul összefonódtak.
Ez is érdekelhet
A vadkanagyar sisakok a mükénéi kor korai és középső szakaszában (Kr. e. 16–14. század) élték virágkorukat, a trójai háború feltételezett idejére (Kr. e. 1200 körül) használatuk már visszaszorulóban volt, felváltották őket a fémből készült sisakok.
A tény, hogy Homérosz – aki évszázadokkal később, a Kr. e. 8. században jegyezte le az eposzokat – ilyen pontos leírást tudott adni egy akkorra már rég elfeledett tárgyról, a szájhagyomány erejét bizonyítja. A vadkanagyar sisak az Iliászban is mint ősi ereklye jelenik meg: a történet szerint a tárgy generációról generációra szállt (Autolükosztól Amphidamaszon és Moloszon át Merionészig, aki végül Odüsszeusznak adta), ami egybevág a régészeti tapasztalattal, miszerint ezek a nagy értékű tárgyak évszázadokig forogtak közkézen örökségként.
