Feltárták a kalinyingrádi erőd rég elveszett maradványait

Az orosz régészek kiterjedt ásatások során feltárták a huszadik század elején lebontott kalinyingrádi Friedrichsburg erőd föld alatti maradványait. Az Orosz Tudományos Akadémia Anyagi Kultúrtörténeti Intézetének Mentőrégészeti Központja által felügyelt, több éven át tartó terepmunka során a szakemberek mintegy százezer katonai és mindennapi használati tárgyat hoztak a felszínre az egykori Königsberg területén.

Nyikolaj Bokovenko kutató beszámolója szerint a szakemberek rendkívül nehéz időjárási körülmények, folyamatos esőzés és hóesés közepette végezték a feltárást, miközben a talajvizet is folyamatosan szivattyúzniuk kellett. Az erőd egyik legfontosabb épülete a fegyvertár volt, amelynek U alakú alapozása komoly mérnöki munkát igényelt a mocsaras területen.

Az építők hatalmas cölöpöket vertek a földbe, ezekre faragott tölgyfarönköket, majd deszkaborítást és terméskövet helyeztek, amely végül egy három méter vastag téglafalazatot tartott. A feltárás során az egykori tiszti szállások, valamint a lőpor és az ágyúgolyók tárolására szolgáló raktárak alapjait is sikeresen azonosították.

A föld alatti erődítményrészek alatt a régészek még régebbi, az agyagos és tőzeges rétegekbe süllyesztett fa magtárak és raktárak nyomaira is rábukkantak, amelyekből azonban mára szinte semmi sem maradt fenn. Az ásatások során felszínre került mintegy százezer lelet gazdag kutatási anyagot biztosít a szakemberek számára.

A gyűjteményben különféle katonai felszerelések, kokárdák, csatok, lőfegyverek alkatrészei, ágyúgolyók és lószerszámok egyaránt megtalálhatók. A katonai tárgyak mellett jelentős mennyiségű kerámia- és üvegedényt, kályhacsempéket, valamint mindennapi használati eszközöket, például ollókat és gyűszűket is regisztráltak. A feltárt mintegy ezer érme nagyrészt svéd, porosz és holland eredetű, de néhány orosz pénzdarab is előkerült. A teljes leletanyagot a kalinyingrádi Világóceán Múzeum veszi át, ahol önálló gyűjteményként állítják majd ki.

A Friedrichsburg erődöt 1657-ben építették Frigyes Vilmos brandenburgi választófejedelem utasítására, elsődleges feladata pedig a tengerbe ömlő Pregel folyó torkolatának védelme és a város citadellájaként való működés volt. A tervezéssel Christian Otter udvari építészt és matematikust bízták meg, aki az úgynevezett holland erődépítési rendszert alkalmazta, amelynek jellegzetessége a létesítményt körülvevő széles vizesárok volt. Az erődítmény szabályos négyzet alaprajzzal és négy bástyával rendelkezett, amelyeket drágakövekről neveztek el. A Rubin, a Smaragd, a Gyémánt és a Gyöngy nevet viselő bástyák szimbolikusan a középkori Königsberg négy fő részét, Kneiphofot, Löbenichtot, Altstadtot, valamint a königsbergi kastélyt képezték le.

A citadella belső udvarán kőből emelt épületek, köztük a parancsnokság, a laktanyák és a fegyvertár kaptak helyet. Maga az erőd védműve azonban földsáncokból állt, amely abban a korban tudatos katonai mérnöki döntésnek számított. A kőfalakkal ellentétben a vastag földművek sokkal hatékonyabban nyelték el az ellenséges tüzérség által kilőtt öntöttvas ágyúgolyók erejét, jelentősen csökkentve a falak leomlásának kockázatát. A létesítmény történelmi jelentőségét növeli, hogy 1697-ben I. Péter orosz cár nyugat-európai tanulmányútja során három alkalommal is felkereste az erődöt. A történelmi feljegyzések szerint az uralkodó itt sajátította el a tüzérségi ismereteket, és sikeres vizsgája után tüzérmesteri rangot szerzett.

Az erődítmény sorsa szorosan összefüggött Königsberg városfejlődésével és a haditechnika 19. és 20. századi átalakulásával. A kelet-poroszországi főváros a középkortól kezdve erős katonai központnak számított, védelmi rendszereit pedig folyamatosan modernizálták. A 20. század elejére azonban a régi típusú erődítmények elvesztették stratégiai jelentőségüket a modern tüzérséggel szemben, miközben a gyorsan iparosodó városnak új területekre volt szüksége.

A Friedrichsburg erődöt 1910-ben hivatalosan is lebontották, területét először a városi tanács, majd a vasúttársaság vette át, amely síneket fektetett le az egykori bástyák helyén. Bár a felszíni struktúrák teljesen eltűntek, a robusztus föld alatti pincerendszerek érintetlenül vészelték át a 20. század viharait, beleértve a várost szinte teljesen elpusztító második világháborús harcokat is, amelyek után a település szovjet fennhatóság alá került és felvette a Kalinyingrád nevet.