Felemás modernizációt hozott Japánnak a titokzatos Meidzsi császár uralkodása

Elkerülhetetlen változás

Az 1860-as évek folyamán a sógun, Tokugava Iemocsi óvatosan igyekezett egyensúlyozni a harcias szamurájok és a lényegesen fejlettebb katonai erővel megtámogatott külföldiek érdekei között, mígnem 1866-os halálát követően fia, Josinobu lépett a helyére a modernizálás szándékával. A több alkalommal is nyílt lázadásba átcsapó feszültségen az új sógun nem tudott úrrá lenni, 1867 januárjában pedig a helyzet tovább romlott a nagybeteg Kómei császár halálával.

A császár rajzolt portréja 1888-ból

Az ekkor már felnőtt nevén, Mucuhitóként tisztelt herceg még klasszikus tanulmányait folytatta, amelyek nem tartalmaztak politikai képzést – lévén a császárság évszázadok óta csupán formális, már-már szakrális pozíció. 1867 végén aztán Josinobu benyújtotta lemondását, 1868 januárjában pedig a 15 éves császár átvette a hatalmat.

Habár a sógun maga mondott le, a sóguni kormányzat, a bakufu ellenállt a változásoknak, és a polgárháborús helyzet egészen 1869-ig, a sóguni rend híveinek teljes vereségéig kitartott.

Az 1868. áprilisi „ötcikkelyes esküben” a császár új, demokratikus államberendezkedés mellett tett hitet. Szeptemberben bejelentette Edo városának (a sógun udvarának addigi helye) névváltoztatását Tokióra, azaz „keleti fővárosra”, október 15-én pedig formális megkoronázására is sor került Kiotóban (maga a császári főváros csupán 1889-ben került át Tokióba).

Tokugava Josinobu

Koronázásakor jelentette be a „nengó”, azaz új korszak megnevezését, a Meidzsi-korszak kezdetét is. A Meidzsi-korszak óta él azon szokás is, mely szerint egy császár uralma egyetlen korszakot jelöl – korábban ebben is akadtak változások, az uralkodók több korszakot is bejelenthettek uralmuk során. A korábbi császárokkal szemben Meidzsi valóban jelen volt a kormány ülésein és részt vett a napi politikában, bár ő maga továbbra is csak a legritkább esetekben szólalt fel.

A sógunátus helyét az úgynevezett államtanács vette át, amelyben három főminiszter vezette a kormányt, e rendszer az 1880-as évektől változott fokozatosan nyugatiasabb mintájúra.

A császár hatalmának visszavételével egyúttal azt is kijelentette, hogy a nagybirtokosoktól, azaz a daimjóktól „visszaveszi” földjeiket. A 280 nagybirtokot 1871-ben 72 prefektúrába rendezték át. A hajdani daimjókat korábbi bevételeik tíz százalékával kárpótolták évente, és kötelező volt Tokióba költözniük – többségük teljességgel visszavonult a politikától.

1. Nevek és korszakok
2. Elkerülhetetlen változás
3. Új hatalom Ázsiában

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés

• A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
• A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
• Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
• Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
• Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
• Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
• Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
• Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
• Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban