Ég és föld között: Az első óceánrepülés hősei és áldozatai

98 évvel ezelőtt, 1927. május 8-án a Charles Nungesser–François Coli francia pilótapáros L'Oiseau Blanc (Fehér Madár) nevű biplánja fedélzetén azzal a céllal szállt fel Párizsból, hogy a repülés történetében elsőként szeljék át – megállás nélkül – az Atlanti-óceánt. Az első világháborús veteránok a tervek szerint New Yorkban értek volna földet (pontosabban) vizet, azonban azt követően, hogy Írország felett elhaladva néhányan még utoljára megpillanthatták a fehér színű gépmadarat, senki sem látta őket többé.

Halálos verseny az elsőségért

1927. május 21-ének éjjelén a repüléstörténet manapság egyik leginkább ismert alakja, Charles Lindbergh sikeresen landolt a Le Bourget repülőtéren, miután leszállás nélkül teljesítette a New York–Párizs távot.

Miután kiszállt a Spirit of St. Louis nevet viselő monoplánjából, a 25 éves amerikai fiatalembert egy 150 ezer fős üdvözlő tömeg „ragadta el” és a vállukon hordozva ünnepelték. Az ezt követően néhány napot a francia fővárosban töltő aviátor sikere sok franciának igencsak keserédesnek bizonyult.

Ugyanis két héttel Lindbergh útja előtt egy francia páros, Charles Nungesser és François Coli is megpróbálkozott az Atlanti-óceán égi meghódításával, bár ők az ellenkező irányból. Legjobb tudomásunk szerint küldetésüket nem koronázta siker, és valahol útközben lezuhanhattak.

A halálos viadal kezdete

Május 21-én még keresték őket az óceánban, azonban túlélési esélyeik egyre csökkentek. Lindbergh röviddel Párizsba érkezése után felkereste Nungesser anyját, aki ezt mondta neki: „Ön egy nagyon bátor fiatalember. Nekem is van egy hasonlóan bátor gyermekem, aki – és ebben nem kételkedem – most is harcol azért, hogy visszatérhessen közénk”.

Lindbergh 33 és fél óra alatt megtett, 5800 kilométeres útja nemzetközi hírnevet eredményezett, ám azt hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ebben a halálos versenyben több mint egy tucatnyi pilóta és navigátor vett részt, akik hasonló tiszteletet érdemelnek.

A légi viadal 1919-ben vette kezdetét, amikor a francia-amerikai szállodamogul, Raymond Orteig 25 ezer dollárt ajánlott fel annak a pilótának, aki elsőként teszi meg megszakítás nélkül a New York–Párizs útvonalat.

John Alcock és Arthur Brown brit pilóták még ebben az évben átrepültek Új-Fundlandról Írországba (a 3040 kilométeres útért az 1913-ban a Daily Mail által felajánlott 10 ezer fontot zsebelték be), azonban Orteig nagylelkű pénzadománya csupán az 1920-as években került be a köztudatba, amikor több csapat is csatlakozott a versenyhez.

Az Orteig-díjért folyó harcba a korszak legismertebb repülőzsenijei csatlakoztak, többek között a francia René Fonck, az antant ász pilótája vagy az amerikai Richard E. Byrd, aki az Északi-sark átrepüléséért a legmagasabb fokozatú amerikai katonai kitüntetést, a Kongresszusi Becsületrendet (Congressional Medal of Honor) is megkapta.

A Fehér Madár két elszánt hőse

A verseny emblematikus figurái voltak a kétfedelű L’Oiseau Blanc (Fehér Madár) fedélzetén nekivágó franciák. Nungesser mozgalmas életet élt: egyfelől az argentin pampákon volt gaucho (tehénpásztor), másrészt hollywoodi pilótaként is ismeretes volt.

Coli pedig számos repülési rekordot állított fel a Földközi-tenger felett. Mindketten pilótaként harcoltak az első világháborúban az antant oldalán, amit számos hegük is bizonyított: Coli egy lezuhanást követően részlegesen megvakult a jobb szemére, a sérülés nyomait fekete szemtapasszal fedte el, míg Nungessernek 17 sebhelye lett 1918-ra.

A francia duó ellenfeleik többségével ellentétben Párizsból tartott New York felé. Nungesser volt a pilóta, Coli pedig navigált. A tervek szerint a nyitott pilótafülkés madarat New Yorkban tették volna le, egészen pontosan a Szabadság-szobor előtti nyílt vízen vagy a Battery Park mellett.

A fehérre mázolt, Nungesser által egy fekete szívalakban fehér színű koponyát, keresztbe tett csontokat és egy koporsót ábrázoló szimbólummal ellátott L’Oiseau Blanc-ot úgy alakították át, hogy több mint ezer gallonnyi (3800 liter) üzemanyagot is képes legyen elvinni. Ez lehetőséget biztosított számukra, hogy akár 40 órán át a levegőben maradhassanak.

Eltűntek, mint az éjféli kísértetek

1927. május 8-án kora reggel Nungesser és Coli a párizsi Le Bourget repülőtérről emelkedett a magasba. Az Atlanti-óceán felől jelentett rossz időjárási viszonyok Lindberghet és számos egyéb versenytársat is eltántorítottak, így napokkal későbbre halasztották az indulást, azonban a franciák úgy vélték, kockáztatniuk kell a győzelemért.

Koffein, könnyek, köd

Nungesser a felszállás előtt közvetlenül kapott egy koffeininjekciót, Coli pedig könnyes búcsút vett feleségétől. 5.17-kor a kalapot lóbáló kezek gyűrűjében a L’Oiseau Blanc az égbe emelkedett.

10.30-kor látták őket utoljára Írország déli része felett, majd az óceán végtelensége következett. Mivel a duó nem vitt magával rádiót, az értük izgulók nem tehettek egyebet, mint hogy másnap várták az észak-amerikai híreket.

Május 9-én több ezer ember gyűlt össze Manhattanben, hogy szemtanúja legyen a történelmi repülés végének. Mikor a kijelölt idő elérkezett, a franciáknak pedig nyoma sem volt, több felderítő repülő szállt fel az amerikai partoknál, Európába pedig a várva várt, dicső táviratok helyett csupán ehhez hasonlóak érkeztek: „A L’Oiseau Blanc eltűnt”.

A következő napokban nemzetközi keresőakció indult a franciák után. Amerikai, kanadai és francia hajók és repülők próbálták megtalálni az amerikai partok közelében a L’Oiseau Blanc-t vagy a maradványait. Az Orteig-díj egyik amerikai versenyzője, aki néhány nappal korábban felszállás közben szenvedett balesetet, otthagyta a kórházat, hogy csatlakozzon a mentőakcióhoz.

Még akkor sem találtak semmit, amikor szűk két héttel később Charles Lindbergh sikerrel teljesítette a távot. Önéletrajzában később Lindbergh így írt róluk: Nungesser és Coli egyszerűen „eltűntek mint az éjféli kísértetek”.

Hová tűnt a Fehér Madár?

Az elmúlt kilencven év során a L’Oiseau Blanc és utasainak sorsa a repülés egyik legizgalmasabb rejtélye maradt. Elképzelhető, hogy a gyenge repülőgép egy vihar miatt csapódott az óceánba, ám néhány újabb kutatás szerint a franciák eljutottak az amerikai partokig.

Maine és Új-Fundland területéről számos tanú jelezte, hogy láttak egy repülőgépet 1927 májusában. 2012-ben egy akkor 95 éves, St. Pierre szigetén élő halászember visszaemlékezése szerint 1927. május 10-én gyermekként egy másik halásszal beszélt, aki aznap egy repülőgép lezuhanását vélte látni a sűrű ködben, sőt még a pilóták segélykiáltásait is hallotta.

Sokak szerint a franciák észlelték, hogy fogytán van az üzemanyag, és idő előtt próbálták letenni a gépet, míg más spekulációk szerint az amerikai parti őrség tévedésből lelőtte a fehér gépmadarat, esetleg alkoholcsempészek támadása érhette a repülőt. A gép roncsait azonban senki sem tudta felmutatni.

Számos elmélet látott napvilágot (az egyik szerint kanadai indiánok társaságában folytatták életüket a franciák), ám valójában fogalmunk sincs arról, hová tűnhetett a L’Oiseau Blanc. Az azonban bizonyos, hogy az 1920-as évek technikai haladásának erőfeszítésében játszott szerepük hősökké emelte őket.

1928-ban emlékművet avattak a párizsi Le Bourget repülőtéren, ahol Lindbergh befejezte, Nungesser és Coli pedig kezdetét vette utazásának. A felirat így szól: „annak tiszteletére, aki megpróbálta és annak akinek sikerült”.