Dedikált Gárdonyi- és Jókai-kötetek is gazdára találtak a meghosszabbított árverésen
2021. június 8. 10:25 MTI
Gárdonyi Géza és Jókai Mór dedikált kötetei is egymillió forintnál magasabb áron keltek el az Antikvarium.hu 13. tematikus online könyvaukcióján, melynek során a 223 tételből 17 jutott 200 ezer forint fölé.
Korábban
Az árverés május 20-án indult, és tíz napon át tartott volna, de a netes szolgáltató technikai karbantartása miatt az Antikvarium.hu június 6-ig meghosszabbította azt – emlékeztetett a cég által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemény.
Tájékoztatásuk szerint az utolsó órákban került az élre – köszönhetően a 60 licitnek – Gárdonyi Géza Szunyoghy Miatyánkja című regényének dedikált példánya. Gárdonyi dedikált kötetei csak nagyon ritkán bukkannak fel, Gárdonyi kései regényének Dobai János számára dedikált darabjáért 1,1 millió forintot ajánlott a nyertes licitáló – közölték.
Az Antikvarium.hu aukcióinak állandó slágere Jókai Mór. A mostani árverésen az Erdély aranykora című regény volt megszerezhető Jókai Mór kézjegyével; a tétel végül 1,05 millió forinton zárt.
A legmagasabb áron szinte végig József Attila Külvárosi Éj című verseskötetének egyedi autográf bejegyzéssel ellátott példánya szerepelt, végül a harmadik legmagasabb összegért, 900 ezer forintért került új tulajdonoshoz.
Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című karcolatfüzérének egy korabeli példányára licitáltak a legtöbben (427-en); a Vértes Marcell rajzaival illusztrált kötet végül 600 101 forintos árat ért el. Radnóti Miklós Orpheus nyomában című műfordítás-gyűjteménye eredeti kiadói védőborítójában, a költő dedikációjával 460 ezer forintért kerül új tulajdonosához, Széchenyi Zsigmond Ünnepnapok - Egy magyar vadász hitvallása II. című vadásznaplójának aláírt példányáért pedig 410 200 forintot kínált a nyertes licitáló.
Változatlanul keresettek a sportolók által dedikált darabok: most például 382 ezer forintért vittek el egy olyan képeslapot, amelyet az Aranycsapat 11 tagja és Szepesi György sportkommentátor is aláírt.
Fekete István egyik legnépszerűbb regénye a Bogáncs, amely az író aláírásával 360 ezer forintért kelt el, Tamási Áron Játszi remény című novellagyűjteményének leütési ára pedig 311 500 forint lett. 300 ezret ért meg új tulajdonosának Johann Wolfgang Goethe A naplója, amelyet a fordító, Babits Mihály, illetve a grafikus, Prihoda István látott el kézjegyével. A mindössze 100 példányban megjelent mű Gottermayer Nándor könyvkötészetében készült, kézzel színezett egész pergamenkötésben – áll az Antikvarium.hu közleményében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap