Négyezer éves kutyamancsnyomokat őrzött meg egy bronzkori épület téglája

Mintegy négyezer évvel ezelőtt egy kutya léphetett rá egy még puha agyagtéglára a mai Törökország nyugati részén, amelynek felületén máig fennmaradtak az állat mancsának nyomai. A különleges lelet a Tavşanlı Höyük nevű bronzkori település egyik tűzvészben elpusztult épületéből került elő, és ritka betekintést enged az egykori lakók mindennapi életébe. A régészeti lelőhelyen korábban kereskedelmi kapcsolatokra, kézműves tevékenységre és erőszakos pusztításra utaló bizonyítékokat is találtak.

A felfedezést Mehmet Nuri Ersoy török kulturális és turisztikai miniszter jelentette be október 26-án a közösségi oldalán. A mancsnyomokat őrző agyagtégla a Kütahya tartományban található Tavşanlı Höyük régészeti lelőhelyéről származik, amely Nyugat-Anatólia egyik legnagyobb bronzkori települése lehetett. A kutatók szerint az állat akkor hagyhatta hátra a lenyomatokat, amikor a tégla még nem száradt meg teljesen, így a mancsai könnyedén belenyomódtak a puha agyagba. Az építőanyagot később beépítették egy ház falába, az épület azonban tűzvészben elpusztult, és a tégla a romok közé került.

Az ókori Anatóliában széles körben használtak vályogtéglát, amelyet gyakran szalmával kevert agyagból készítettek, majd kemencében történő kiégetés helyett a napon szárítottak meg. A még nedves téglák felületén így könnyen megmaradhattak az éppen arra járó állatok lábnyomai, amelyek a száradás során rögzültek az anyagban. A most előkerült lelet esetében a szakemberek feltételezik, hogy az épületet elpusztító tűz magas hőmérséklete hozzájárulhatott a lenyomatok fennmaradásához, mivel a hő hatására az agyag tovább keményedhetett. A miniszteri bejelentés ugyanakkor nem részletezte, hány mancsnyom látható a téglán, és azt sem, hogy az épület pontosan melyik részéből került elő.

Az építőanyagokban fennmaradt állatnyomok nem számítanak teljesen egyedülálló régészeti felfedezésnek, bár a Tavşanlı Höyük területéről származó példány különösen régi. Az angliai Leicester városában 2014-ben közel kétezer éves római kori tetőcserepeken kutyamancsnyomokat, valamint juh vagy kecske patanyomait azonosították a régészek, Gloucesterben pedig egy Kr. u. 100 körül készült tetőcserépen macskamancs-lenyomat maradt fenn. A törökországi lelet azonban ezeknél mintegy kétezer évvel korábbi időszakból származhat, amikor a térségben már jelentős bronzkori települések működtek.

Tavşanlı Höyük a mai Tavşanlı városától körülbelül másfél kilométerre délre található, egy olyan mesterségesen kialakult dombon, amely több évezred emberi tevékenységének eredményeként jött létre. Az itt élő közösségek ugyanis újabb és újabb épületeket emeltek a korábbi házak romjaira, így az egymásra rakódó épületmaradványok idővel fokozatosan megemelték a terület felszínét. A mintegy 45–50 hektáros lelőhelyet szívre emlékeztető alakja miatt Kütahya szívének is nevezik. A legkorábbi emberi megtelepedés nyomai körülbelül 8100 évre nyúlhatnak vissza, a település történetének legjobban ismert szakasza azonban a bronzkorhoz kapcsolódik. 

A régészeti feltárások 2021-ben kezdődtek Erkan Fidan, a Bilecik Şeyh Edebali Egyetem régészprofesszorának vezetésével, aki már a kutatás kezdetén is tudta, hogy egy több évtizedes munka áll előtte. A településen a korai, a középső és a késő bronzkorból egyaránt azonosítottak régészeti rétegeket, amelyek a terület hosszú időn át tartó használatára utalnak. Bár a lelőhely mérete alapján jelentős településről lehet szó, egyelőre nem kerültek elő olyan írásos dokumentumok, amelyekből megismerhető lenne az egykori város neve.

A korábbi leletek alapján Tavşanlı fontos szerepet tölthetett be a Közép-Anatólia és Mezopotámia közötti kereskedelmi kapcsolatokban, amelyeket a térség kedvező természeti adottságai is elősegíthettek. A környéken található rézlelőhelyek és erdőségek nyersanyagokat biztosíthattak a kézművesek számára, a településen pedig fazekassághoz, fémművességhez és textilkészítéshez kapcsolódó eszközöket is találtak. A régészek egy mintegy négyezer éves pecséthengert is feltártak, amelynek kialakítása a közép-anatóliai Kültepe és Acemhöyük kereskedelmi központjaiból ismert példányokhoz hasonlítható. Az ilyen, vésett mintákkal díszített hengereket nedves agyagon görgették végig, hogy a rajtuk látható motívumokkal megjelöljék például az árukat vagy azok tulajdonosát.

Kültepe a Kr. e. 20–18. században az asszír kereskedők egyik legfontosabb anatóliai központja volt, így a hasonló pecsétek a térség kiterjedt kereskedelmi kapcsolataira utalhatnak. A Tavşanlıban előkerült példány egy olyan területről származik, amelyet a kutatók szerint az asszír kereskedőtelepek korának vége felé egy támadás során teljesen elpusztítottak. A településen emellett körülbelül 4500 éves, márványból és agyagból készült, úgynevezett trójai típusú idolokat (kisméretű szobrocskákat) is találtak, amelyeket egy 2025-ben megjelent tudományos tanulmányban ismertettek. A 2022-ben feltárt, mintegy 4200 éves mogyorómaradványok és további kisplasztikák szintén felvetették a Trójával fennálló kapcsolatok lehetőségét, bár ezek pontos jellege egyelőre nem tisztázott.

A település későbbi, a hettiták korára keltezhető rétegeiből egy bőrmegmunkáláshoz használható, bronzból készült bőrlyukasztó eszköz, egy csipesz és egy bikát formázó kőmedál is előkerült. A régészeti leletek ugyanakkor arra is utalnak, hogy Tavşanlı történetét súlyos pusztítások árnyalták be, amelyek során a település jelentős része leégett. A kutatók 2023-ban két olyan ember maradványait mutatták be, akik feltehetően egy Kr. e. 1700 körüli támadás során vesztették életüket, miután nem tudtak kimenekülni otthonukból. Az egyik áldozat egy 15–18 éves fiatal, a másik pedig egy 40–45 éves férfi volt, akiknek csontjain a rendkívüli hőhatás következtében elszenesedett agy- és bőrmaradványok is fennmaradtak.

A négyezer éves mancsnyomokat őrző tégla pontos keltezése és az épület pusztulásának körülményei egyelőre nem ismertek. A török kulturális miniszter posztjából nem derült ki, hogy a lelet ugyanahhoz a mintegy 3700 évvel ezelőtti támadáshoz kapcsolódik-e, amelynek során a két ember is életét vesztette, vagy egy másik tűzvész nyomait őrzi. A kutatók számára ezért a további vizsgálatok tisztázhatják, hogy az építőanyag a település történetének melyik időszakából származik.