Földvita állhatott egy brit régész közel kilencven évvel ezelőtti meggyilkolása mögött
Csaknem kilenc évtizeddel James Leslie Starkey brit régész meggyilkolása után új levéltári dokumentumok és visszaemlékezések segítségével rekonstruálták a kutatók az 1938-as merénylet körülményeit. A Jeruzsálemi Héber Egyetem és a Van Leer Jeruzsálemi Intézet szakembereinek vizsgálata szerint a tudós halálát nem véletlenszerű erőszakos cselekmény, hanem egy elhúzódó földtulajdonjogi vita okozhatta, amely a brit régészeti expedíció és a környékbeli palesztin földművesek között alakult ki.
- Új levéltári dokumentumok és visszaemlékezések alapján rekonstruálták James Leslie Starkey brit régész 1938-as meggyilkolásának körülményeit, amelyet egy elhúzódó földtulajdonjogi vita válthatott ki.
- A Lákis feltárását vezető régészt 1938. január 10-én, Jeruzsálem felé tartva, Hebron közelében állították meg és lőtték agyon fegyveresek.
- A konfliktus hátterében a régészeti ásatásokhoz kisajátított földterületek és a helyi palesztin földműveseknek járó kártalanítás elmaradása állhatott.
James Leslie Starkey az 1930-as évek egyik meghatározó brit régésze volt, aki 1932-től vezette a bibliai Júdai Királyság egyik legfontosabb városával, Lákissal azonosított Tell ed-Duweir feltárását. A kutató 1938. január 10-én Jeruzsálembe indult, hogy részt vegyen a Palesztinai Régészeti Múzeum (a mai Rockefeller Múzeum) ünnepélyes megnyitóján, ám Hebron közelében fegyveresek állították meg a járművét. Miután azonosították a régészt, elküldték a sofőrjét, majd agyonlőtték Starkeyt, akinek halála jelentősen hozzájárult a térség egyik legfontosabb régészeti vállalkozásának idő előtti lezárásához. A brit hatóságok akkoriban az 1936 és 1939 között zajló, brit uralom elleni arab felkeléshez kapcsolódó erőszakos cselekményként kezelték a gyilkosságot, megnehezítve ezzel a további eshetőségek részletes kivizsgálását.
A Jeruzsálemi Héber Egyetem professzora, Yosef Garfinkel már egy 2016-ban megjelent tanulmányában felvetette, hogy Starkey halála összefügghetett a régészeti expedíció és a helyi földtulajdonosok közötti konfliktussal, korábban publikálatlan brit dokumentumokból ugyanis kiderült, hogy a feltárás vezetői hosszú ideig sikertelenül próbálták megvásárolni vagy bérbe venni a régészeti lelőhelyen található mezőgazdasági területeket, ezért végül a brit mandátumhatóságok kisajátítással biztosították a munkálatok folytatását - ez pedig érthető okokból nem tetszett a földbirtokosoknak. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy az érintett családok nem kapták meg időben a nekik járó kártalanítást, ami a kutató szerint komoly indítékot jelenthetett a bosszúra.
A Van Leer Jeruzsálemi Intézet történészével, Roy Marommal közösen készített új tanulmányban a kutatók brit gyarmati iratokat, hírszerzési jelentéseket, palesztin történeti forrásokat és a helyi lakosok leszármazottainak visszaemlékezéseit vetették össze. A Bulletin of the History of Archaeology folyóiratban közzétett eredmények szerint az al-Kubajba faluban élő családok egy része különösen sérelmezte, hogy elveszítette a nemzedékek óta művelt földjeihez való hozzáférési jogát. A konfliktusokat a fák eltávolítása, a mezőgazdasági tevékenység korlátozása és az is fokozta, hogy sokan nem jutottak munkalehetőséghez az ásatásokon, miközben más helyiek számára az expedíció megélhetést és egészségügyi ellátást biztosított.
Ez is érdekelhet
A vizsgálat egyik fontos bizonyítéka egy 1937 májusában benyújtott panaszlevél volt, amelyben egy helyi földtulajdonos, Salih al-Hajj Hamad Abu Awwad arról számolt be a brit régészeti hatóságoknak, hogy földjét évek óta használják a megígért kártalanítás nélkül. A dokumentum különösen fontos annak megértéséhez, milyen gazdasági következményekkel járt a földek elvesztése az érintett családok számára, amelyek megélhetése nagyrészt a mezőgazdasági termeléstől függött. A kutatók megállapították, hogy a kisajátított területek utáni kártalanítás ügyét végül csak 1943-ban, vagyis öt évvel Starkey meggyilkolása után rendezték.
A brit és cionista hírszerzési dokumentumok, valamint a palesztin történeti beszámolók összevetése alapján a kutatók Issa al-Battat palesztin felkelőparancsnokot azonosították a merénylet feltételezett elkövetőjeként, aki helyi közvetítők segítségével szervezhette meg a támadást. A tanulmány szerint a Hebron közelében kiválasztott helyszín sem lehetett véletlen, mivel a falu közelében végrehajtott gyilkosság közvetlen brit megtorlást vonhatott volna maga után. A rekonstrukciót Starkey sofőrjének vallomása is alátámasztja, amely szerint a fegyveresek kifejezetten az ásatás vezetőjét keresték, így a támadás célzott merénylet lehetett. A szerzők ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy következtetéseik egymást erősítő történeti bizonyítékokon alapulnak, nem pedig az elkövetők valamelyikének beismerő vallomásán, így érdemes fenntartással kezelni azokat.
