Bizánci csontmaradványokból ismerhető meg az anatóliai lakosság egykori étrendje

Két anatóliai régészeti lelőhely csontmaradványainak komplex laboratóriumi vizsgálata új részleteket tárt fel a bizánci kori vidéki és városi lakosság életmódjáról, valamint genetikai eredetéről. A European Journal of Archaeology című szakfolyóiratban publikált tanulmány rámutatott arra, hogy a birodalmon belüli demográfiai mozgások ellenére a betelepülők étkezési szokásai tökéletesen belesimultak az adott helyi agrárközösség mindennapjaiba.

A szakemberek elsőként az északnyugat-törökországi Nikaia, a mai Iznik közelében fekvő egykori Barcın Höyük falusi temetőjét vizsgálták meg. A radiokarbonos kormeghatározás alapján a 8. és a 11. század között használt sírkertből 16 egyén genetikai mintáját gyűjtötték be, amelyek közül 7 személy csontjait vetették alá részletes DNS-elemzésnek.

A Rana Özbal, az isztambuli Koç Egyetem kutatója által vezetett csoport megállapította, hogy a vizsgált személyek közül 6 profilja szorosan illeszkedett a nyugat- és északnyugat-anatóliai népességekhez. Egy 40 év körüli férfi maradványai azonban meglepő eltérést mutattak a helyi közösségtől. Az ő genetikai markerei egyértelmű hasonlóságot mutattak a délkelet-európai, különösen a hellénisztikus kori macedóniai és a késő ókori bulgáriai populációk mintáival.

A balkáni felmenőkkel rendelkező férfi genetikai profilja egyértelmű bizonyítékot szolgáltatott a bizánci vidéki közösségeken túlmutató kapcsolatokra. A kutatók a szén- és nitrogénizotópos elemzések segítségével arra is kíváncsiak voltak, hogy a távolabbi gyökerekkel rendelkező egyén táplálkozása eltért-e a falu többi lakójáétól. A csontok kémiai vizsgálata bebizonyította, hogy a férfi izotópos értékei tökéletesen megegyeztek a helyi átlaggal, vagyis pontosan ugyanazokat az élelmiszereket fogyasztotta, mint az anatóliai származású szomszédai. Ez az eredmény egy szorosan együttműködő, a mezőgazdasági erőforrásokon osztozó falusi közösség képét rajzolja ki, ahol a származási különbségek nem befolyásolták a mindennapi étrendet.

A vidéki életmód pontosabb megértése érdekében a szakemberek a falu adatait összevetették egy másik bizánci kori település, az égei-tengeri partvidéken fekvő Kadıkalesi Anaia eredményeivel. A megerősített kikötővárosként és kereskedelmi központként funkcionáló település temetője a 13. és a 14. századból származik. Bár itt nem végeztek DNS-vizsgálatokat, 21 egyén csontmintáinak izotópos elemzése jelentős kontrasztot mutatott a vidéki Barcın Höyük lakosságához képest. Míg a falusi környezetben vizsgált 17 személy szinte kizárólag azonos, főként szárazföldi eredetű élelmiszereken élt, a forgalmas kikötőváros lakói sokkal szélesebb spektrumú fehérjeforrásokhoz fértek hozzá.

Kadıkalesi Anaia esetében az étrendbeli eltérések szorosan összefüggtek az egyének életkorával és biológiai nemével. A tengerparti fekvés ellenére a kutatók nem találtak egyértelmű bizonyítékot a tengeri halak és gyümölcsök rendszeres, tömeges fogyasztására, csupán egyetlen embernél mutattak ki halban gazdagabb étrendet. Egy másik férfinál a fehérjebevitel rendkívül alacsony szintjét regisztrálták, amit a régészek a vallási böjtölés szigorú betartásával, esetleg a húsfélékhez való korlátozott hozzáféréssel magyaráztak. A változatosabb étrend jól tükrözi a kikötőváros kiterjedt kereskedelmi kapcsolatait és társadalmi sokszínűségét, amely éles ellentétben állt a zártabb vidéki agrárközösségek egyhangúbb, de kiszámíthatóbb ellátásával.

A kutatás eredményei szervesen illeszkednek a Bizánci Birodalom 8. és 14. század közötti társadalomtörténetébe. A balkáni származású férfi anatóliai jelenléte feltehetően a bizánci államigazgatás tudatos demográfiai és katonai politikájának következménye. A birodalom a kora középkortól kezdve rendszeresen telepített át egész közösségeket vagy katonai egységeket a Balkán-félszigetről Kis-Ázsiába, hogy megerősítse a határvédelmet a keleti fenyegetésekkel, elsősorban az arab, majd később a szeldzsuk betörésekkel szemben. Bár a férfi pontos születési helyét nem lehetett minden kétséget kizáróan azonosítani, a genetikai nyomok azt mutatják, hogy az állami áttelepítés hatásai a legkisebb anatóliai falvakat is elérték.

Barcın Höyük közelsége a jelentős politikai és vallási központnak számító Nikaia városához szintén logikus magyarázatot adhat a népességmozgásra. Nikaia a birodalom egyik kulcsfontosságú erődítménye volt, amely stratégiai szerepet játszott a térség katonai igazgatásában és logisztikai ellátásában. A publikált vizsgálat ugyanakkor rávilágít arra, hogy a nagypolitikai és hadászati események a mindennapi élet szintjén csendes asszimilációval jártak.