Súlyos fagyökérkárokat tártak fel a spliti Szent Eufémia-templomnál
Kiterjedt gyökérzet okozott jelentős szerkezeti károkat a horvátországi Split Szent Eufémia-templomának ősi falaiban és sírjaiban. A dalmát város önkormányzatának régészeti állapotfelmérését végző szakemberek a műemlékvédelem érdekében lelassították a feltárás ütemét, hogy megfelelően megóvják a természeti erők által megbolygatott történelmi rétegeket.
- Régészek vizsgálják a horvátországi Split óvárosában található történelmi Szent Eufémia-templom állapotát.
- Az októberben indult feltárás három apszis falait és öt ősi sírt azonosított.
- A munkálatok során kiderült, hogy egy szilfa gyökérzete súlyosan károsította a műemléket.
A 2026. október 1-jén kezdődött régészeti kutatási program elsődleges célja a lelőhely jelenlegi állapotának felmérése és a fennmaradt építészeti maradványok pontos dokumentálása volt. A szakemberek az alacsony növényzet és a felszíni talajréteg eltávolítása után kezdték meg a templomon belüli építészeti elemek, valamint az ősi temetkezési struktúrák módszeres vizsgálatát.
Az eddigi munkálatok során három apszis falait tárták fel, amelyeken már az első pillanatban szabad szemmel is jól látható sérüléseket azonosítottak. Egy közeli szilfa kiterjedt és agresszíven terjeszkedő gyökérzete ugyanis több szakaszon elmozdította a falakat, ami negatívan befolyásolta annak statikai állapotát.
A növényzet pusztító hatását a templom keleti részén található temetkezési építményeknél is regisztrálták a feltárást végző szakemberek. A régészek ezen a területen eddig öt sírt vizsgáltak meg, amelyek belsejében emberi csontvázakat találtak. A terület nem ismeretlen a kutatók számára, ugyanis ezeket a temetkezési helyeket 1946-ban már felnyitották és tanulmányozták a korabeli szakértők. A mostani ásatás során kiderült, hogy a korábbi vizsgálatokat követően a sírgödröket különböző törmelékes anyagokkal töltötték fel. Ennek következtében a most megtalált emberi maradványok egy része elmozdult eredeti helyéről, és részben összekeveredett a 20. század közepén bejuttatott kitöltőanyaggal.
A szilfa kiterjedt gyökérzete jelentősen megnehezíti a jelenlegi régészeti munkát, mivel a sűrű hálózat bonyolítja az egyes építészeti struktúrák azonosítását és felületeik megtisztítását. A gyökerek miatt a különböző építési fázisok elkülönítése is komoly akadályokba ütközik, ezért az ásatás vezetői kénytelenek voltak módosítani a feltárás eredetileg tervezett ütemtervén.
A leginkább érintett, sérülékeny szakaszokon a munkát fokozatosan és különös gondossággal végzik, hogy megóvják a leleteket és megőrizzék a lelőhely történelmi rétegeinek értékes információit. Split város önkormányzata hangsúlyozta, hogy a további vizsgálatok és a szakértői dokumentáció elkészülte után a műemlékvédelmi hatóságokkal együttműködve döntenek a hosszú távú megóvási stratégiáról.
A Szent Eufémia-templom története szorosan illeszkedik Split és a tágabb dalmát térség gazdag ókori, illetve kora középkori múltjába. A város magját a 3. század végén és a 4. század elején épült Diocletianus-palota adja, amely a Római Birodalom egyik legimpozánsabb fennmaradt épületegyüttese. A római uralom alatt a kereszténység lassan, de biztosan terjedt a régióban, bár a korai keresztények eleinte súlyos üldöztetéseket szenvedtek el, különösen magának Diocletianus császárnak az uralkodása idején. A birodalom hivatalos vallásváltása után, az 5. és 6. század folyamán Dalmácia a korai egyházszervezet egyik fontos bázisává vált. A keresztény kultuszhelyek gyakran a korábbi pogány épületek alapjain vagy azok közelében jöttek létre, átalakítva a késő ókori városkép szerkezetét.
Ez is érdekelhet
Szent Eufémia, a khalkédóni vértanú tisztelete széles körben elterjedt a kora középkori Adriai-tenger partvidékén. A neki szentelt dalmát templomok és kápolnák az Itáliai-félszigettel fenntartott szoros kulturális és vallási kapcsolatokat is tükrözik. A spliti épület apszisokkal tagolt alaprajza a kora középkori egyházi építészet jellegzetes vonásait hordozza magán, amely a római és a korai bizánci hagyományok ötvözetéből alakult ki.
Ezek a kisebb, de építészetileg jelentős kőtemplomok a középkor évszázadai során többször is átépültek, alkalmazkodva az adott korszak liturgikus igényeihez és a növekvő helyi közösségekhez. A jelenlegi régészeti feltárás éppen ezeknek a bonyolult, több évszázadot felölelő építési fázisoknak a pontosabb megértését szolgálja.
