Jégkorszaki gleccserek helyett emberek szállították Stonehenge oltárkövét
Két friss geológiai kutatás eredményei végérvényesen megerősítették, hogy a Stonehenge hattonnás Oltárkövét nem a jégkorszaki gleccserek, hanem az újkőkori emberek szállították a mai Dél-Anglia területére. A Popular Mechanics magazin által ismertetett, a Communications Earth & Environment és a Journal of Quaternary Science folyóiratokban megjelent tanulmányok a kőzetanyag pontos eredetét és a szállítás lehetséges módjait vizsgálták. A tudományos konszenzus szerint a páratlan logisztikai teljesítmény rámutat arra, hogy a korabeli brit szigetek egymástól távol eső közösségei meglepően fejlett kapcsolatrendszerrel rendelkeztek.
- A geológusok megállapították, hogy a hattonnás Oltárkövet Skócia északkeleti részéből szállították a helyszínre.
- Két friss kutatás is kizárta a jégkorszaki gleccserek szerepét a kőtömb délre mozgatásában.
- A hatalmas távolság áthidalása a kőkori közösségek kiemelkedő szervezettségét és kommunikációját bizonyítja.
A kutatók hosszú évtizedeken át úgy vélték, hogy a gigantikus kőépítmény középpontjában fekvő Oltárkő a walesi hegyekből származik, egy 2024-es vizsgálat azonban jelentősen módosította ezt az álláspontot.
Chris Kirkland, az ausztráliai Curtin Egyetem geológusprofesszora és kutatócsoportja a homokkőben található ásványszemcsék elemzésével azonosította a kőtömb pontos lelőhelyét. A szakemberek az urán ólommá történő bomlási arányának mérésével határozták meg a szemcsék korát, majd ezt a mintázatot hasonlították össze a brit szigetek más homokkőrétegeivel.
Az ásványi nyom egyértelműen az északkelet-skóciai Orcadian-medencébe, közelebbről Caithness környékére, a régi vörös homokkő formációhoz vezetett. Ez a helyszín légvonalban is mintegy 700 kilométerre fekszik a Salisbury-síkságtól, a valós földrajzi útvonalakon mérve pedig a távolság még ennél is jóval nagyobb.
A rendkívüli távolság okán a tudományos közösségben felmerült annak a lehetősége, hogy a kőtömböt részben vagy egészben az utolsó jégkorszak gleccserei szállították dél felé, megkímélve az egykori építőket a hatalmas fizikai munkától. Ezt a feltevést a két újonnan publikált független kutatás megvizsgálta és elvetette.
Kirkland és Anthony Clarke a Stonehenge körüli modern pataküledékeket elemezve nem talált olyan skóciai törmeléket, amelyet a gleccserek szükségszerűen maguk után hagytak volna. Egy másik, a jégtakaró áramlását modellező elemzés kimutatta, hogy a Skóciából induló jégfolyamok legfeljebb az Északi-tenger alatt fekvő Dogger-padig vihették volna a köveket. A jégmozgás ráadásul az érintett skót területekről többnyire északi és keleti irányba tartott, kifejezetten távolodva Dél-Britanniától.
A geológiai bizonyítékok fényében a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy a hattonnás sziklatömb mozgatása teljes egészében emberi erővel történt, ami kivételes logisztikai teljesítményt feltételez. Kirkland szerint a szárazföldi szállítás folyókon és mocsarakon keresztül szinte leküzdhetetlen akadályokat jelentett volna, ezért a tengeri útvonal tűnik a leginkább valószínű megoldásnak.
A nyílt vízi navigáció szintén komoly kockázatokat hordozott, így a kutatók egy kombinált, szárazföldi és vízi szakaszokat egyaránt tartalmazó útvonalat tartanak a legésszerűbbnek. A több száz kilométeres szállítás jelentős szervezőmunkát, valamint a távoli közösségek közötti szoros együttműködést igényelt. Elképzelhető, hogy a követ nem egyetlen csoport kísérte végig az úton, hanem az egymással kapcsolatban álló települések adták át egymásnak a terhet.
Stonehenge építéstörténete a Kr. e. 3. évezred elejére, a brit neolitikum késői szakaszára nyúlik vissza, amikor a szigetek lakossága hatalmas, közösségi erőfeszítést igénylő megalitikus emlékművek emelésébe kezdett. A körkörös árokrendszerből és sáncból álló legkorábbi fázist követően a Kr. e. 2500 körüli időszakban szállították a helyszínre a jellegzetes kék köveket, majd később a gigantikus sarsen homokköveket.
Míg a kék kövek a délnyugat-walesi Preseli-hegységből, a sarsen tömbök pedig a viszonylag közeli Marlborough Downs vidékéről érkeztek, a skóciai Oltárkő származása teljesen egyedülálló a komplexum történetében. A különböző geológiai régiókból származó építőanyagok tudatos összegyűjtése a Salisbury-síkságon arra utal, hogy a helyszín az egész brit szigetvilág számára kiemelkedő kultikus központként funkcionált.
Ez is érdekelhet
A hatalmas kövek mozgatása a korabeli társadalom komplexitásáról és gazdasági stabilitásáról árulkodik. Egy hattonnás teher biztonságos célba juttatása olyan társadalmi struktúrát igényelt, amely képes volt megfelelő élelmiszerfelesleget termelni a fizikai munkások és a hajósok ellátására. A neolitikus közösségek rendelkeztek azzal a mérnöki tapasztalattal és hajózási ismerettel, amely a feladat végrehajtásához elengedhetetlen volt. A távolsági kereskedelem és az eszmeáramlás nyomai már korábban is ismertek voltak a régészet számára, de a skóciai kőtömb délre szállítása a korabeli kapcsolatrendszerek eddig ismert legnagyobb fizikai megnyilvánulása.
Az Oltárkő geológiai eredetének tisztázása után a szakemberek számára a legnagyobb kérdés a szállítás mélyebb, vélhetően vallási vagy rituális motivációjának megértése maradt.
