Családja is kitaszította a viktoriánus Anglia „elefántemberét”

A 19. századi Angliában nem volt sok lehetősége az életben az olyan embereknek, akik valamilyen külsejüket eltorzító rendellenességben szenvedtek. Az egyik leghíresebb ilyen személy Joseph Merrick, az „Elefántember” volt, akinek hányatott életútját egy sor tragédia nehezítette.

A beteg gyermek

Születésekor, 1862. augusztus 5-én semmi rendelleneset nem jegyeztek fel Joseph Carey Merrickről, aki később „az elefántember” néven vált világszerte ismertté. Néhány hónappal második születésnapja előtt azonban megjelentek az első tünetek: a kisgyermek ajkai furcsán dagadni kezdtek, és bőre is változásnak indult. Idővel állapota tovább romlott: Merrick megjelenése gyermekkora során fokozatosan egyre groteszkebbé vált – bőre megvastagodott, és teste különböző részein különös kinövések jöttek létre.

Karjai közül a bal a betegség által érintetlen maradt, a jobb azonban az idő múlásával olyannyira deformált lett, hogy Merrick már nem tudta használni. Feje akkora méretűre nőtt, hogy az őt megpillantó emberek azon gondolkoztak, hogyan marad meg a helyén. Kinézete miatt a legtöbben veszélyesnek gondolták, és csak kevesen próbálták meg megismerni a visszataszító külső alatt rejtőző személyt. „Igaz, alakom igen különös, de engem hibáztatni annyi, mint Istent hibáztatni” – idézte gyakran levelezésében az utókor által hibásan Isaac Watts angol teológusnak tulajdonított sort.

Merrick az angliai Leicesterben született Joseph Rockley Merrick pamutgyári gépkezelő, illetve rövidáru-kereskedő és Mary Jane Merrick vasárnapi iskolai tanár gyermekeként. Édesanyja eleinte semmivel sem tudta magyarázni a fia testén megjelenő torz képződményeket, később abban hitt, hogy egy, a terhessége során bekövetkezett halálközeli élmény eredménye. Merrick maga is átvette ezt a magyarázatot, amint maga is leírta: „Az engem sújtó deformitást az okozza, hogy anyámat megijesztette egy elefánt.” Mary Jane Merrick egy „állatokkal való felvonulás” során került – ha csak egy pillanatra is – egy elefánt lábai alá, miután az állat fellökte.

Anyjának köszönhetően Merricknek boldog emlékei voltak gyermekkoráról. Sajnálatos módon azonban Mary Jane meghalt, amikor a fiú mindössze 11 éves volt. Ekkoriban érkezett el az a pillanat is, amikor Merrick deformitásai annyira súlyossá váltak, hogy már nem tudott a többi gyermekkel együtt iskolába járni. Különleges törődésre volt szüksége, édesapja azonban ezt nem tudta megadni neki.

18 hónappal Mary Jane halála után Joseph Rockley Merrick újranősült – új feleségének voltak már gyermekei, akik természetesen sokkal szebbek voltak a kis Josephnél. A beteg fiú tortúrája igazán ezt követően vette kezdetét. Merrick nem illett az új családba, mostohaanyja pedig meg sem próbált olyan önzetlenül törődni vele, mint édesanyja tette korábban. Kimondottan ellenségesen bánt vele, azt állítva, hogy még azt a fél tányérnyi ételt sem érdemelte meg, amelyet kapott, mivel nem vállalt magára semmit a háztartás gondjaiból.

Merrick többször is megpróbált elszökni a pokollá vált otthonából, de édesapja mindig megkereste és visszahozta. Merrick kamaszként igyekezett különféle munkakörökben elhelyezkedni, azonban ritkán adtak neki esélyt. Három évet egy gyárban töltött, ahol szivarokat tekert. Még ez a munka is nehéznek bizonyult, miután jobb kezét már egyáltalán nem tudta használni – ekkor már egyfajta torz faágként állt ki testéből.

Keserű útkeresés

Merrick apja házaló kereskedői engedélyt szerzett neki – saját rövidáru-üzletéből árult termékeket. Utcai, illetve házaló árusként nem tudott sikert elérni – az emberek legtöbbször megijedtek külsejétől, és ajtót sem nyitottak neki, ráadásul arcának fokozódó torzulása miatt beszéde is egyre érthetetlenebbé vált. Egy alkalommal, miután egy sikertelen nap után hazaért, apja durván megverte, így a kis Joseph végleg otthagyta a szülői házat.

Egy ideig meghúzhatta magát nagybátyjánál, egy Charles Merrick nevű borbélynál, és továbbra is utcai, illetve házaló kereskedéssel próbálkozott. Ekkorra kinézete azonban már olyannyira feltűnést keltő volt, hogy a kíváncsiskodó emberek követték az utcán. A városi hatóságok végül nem újították meg kereskedői engedélyét, amikor az lejárt, nagybátyja pedig saját kis gyermekei mellett nem tudta eltartani, így kénytelen volt ismét elköltözni.

1879 decemberében belépett a Leicester Union Workhouse nevű szegényházba – Angliában az ilyen „munkaházak” olyan állami fenntartású helyek voltak, ahol a nincstelenek szállást és munkalehetőséget kaptak. Merrick egyike lett a szegényház 1180 lakójának, akiket különféle osztályokba soroltak, ami alapján kapták munkájukat és ellátmányukat. Merrick olyannyira gyűlölte ezt a helyet, hogy 12 hét után elhagyta azt, és két napon keresztül munkát próbált találni. Végül nem maradt más választásra, mint visszatérni a szegényházba. Ezúttal négy évet maradt. 1882-ben a szegényház gyengélkedőjén műtétet hajtottak végre az arcán – a szájánál levő kinövés már súlyosan korlátozta beszédét, és az evést is egyre nehezebbé tette számára. A kinövés nagy részét sikeresen eltávolították.

Merrick végül arra jutott, hogy egyetlen kiútja a szegényházból az lehet, ha kuriózumként lép fel emberek előtt. Levelet írt a városi varieté igazgatójának, Sam Torrnak. Torr látott potenciált Merrick mutogatásában, de – hogy újdonságértékét megőrizze – vándorló kiállítás részeként. Így lett Joseph Merrick az „Elefántember – félig elefánt, félig ember” cím alatt az embereke elé állítva. A látványosság népszerűnek bizonyult, és Merrick idővel eljutott Londonba is. Itteni tartózkodása során egy kis üzletben tekinthették meg a kíváncsiskodók a Whitechapel Roadon. A helyszín egy alapítványi kórházzal, a London Hospitallal (a mai Royal London Hospital) szemben volt, ahonnan egy alkalommal egy orvos, Frederick Treves is átment megtekinteni Merricket.

Orvosi szemmel Treves is megállapította, hogy Merrick deformitásai szélsőséges mértékűek. Merrick ekkoriban már nem tudott normálisan aludni sem – ülve aludt, hogy felhúzott térdei meg tudják tartani súlyos fejét. Treves három alkalommal vizsgálta meg, és különböző méréseket végzett, illetve fényképeket készített. Jobb csuklója 30 centiméter körméretű volt, feje 91 centiméter, jobb keze egyik ujja pedig 13 centiméter. Bőre tele volt papillómás kinövésekkel, amelyek közül a legnagyobbak kellemetlen szagot is árasztottak. Egy gyermekkori balesetben megsérült csípője miatt bottal tudott csak járni.

Az 1880-as években már elkezdett változni mind a közvélemény, mind a hatóságok hozzáállása az ilyesfajta látványosságokhoz – nem csupán emberi együttérzésből, hanem a zavar miatt, amelyet az összegyűlő tömegek tudtak kelteni. A Merricket kiállító üzletet még abban az évben, 1884-ben bezáratta a rendőrség. Menedzserei úgy gondolták, Európa más országaiban még nem ilyen mostohák a viszonyok a morbid látványosságok számára, így Merrick egy ismeretlen (talán Ferrari nevű) férfi társaságában elindult a kontinensre.

Az „Elefántember” nem aratott nagyobb sikert itt sem, mint Angliában, ráadásul a hatóságok sem nézték jó szemmel az emberi attrakciót. Merricket Brüsszelben elhagyta új menedzsere, de csak az után, hogy elvette 50 fontnyi (mai értéken körülbelül 5000 fontnyi, azaz 180 000 forintnyi) megtakarítását. Merrick nincstelenül maradt egy olyan országban, ahol még a nyelvet sem ismerte. Vonattal sikerült eljutnia Ostend tengerparti városába, ahol azonban nem engedték fel a Doverbe tartó kompra. Végül Antwerpenben fel tudott szállni egy hajóra, amely az essexi Harwichba tartott. 1886. június 24-én végül megérkezett Londonba, ahol nem volt hova mennie.

A nyugalom szigete

Londonban maximum egy éjszakára mehetett be egy szegényházba – az egyetlen hely, ahol befogadták volna, a 160 kilométerre lévő Leicesterben volt, mivel továbbra is a város lakójának számított. Járókelőktől próbált segítséget kérni a Liverpool Street pályaudvar körüli utcán, az emberek azonban nem értették beszédét, ellenben megrémültek külsejétől. Már kisebb tömegnyi kíváncsiskodó kezdett összegyűlni körülötte, amikor egy rendőr bekísérte egy üres váróba, ahol kimerülten összekuporodott egy sarokba. A rendőrrel sem tudta megértetni magát, az egyetlen nála lévő azonosító „dokumentum” Dr. Treves névjegykártyája volt. A rendőrség megkereste Trevest, aki aztán elvitte Merricket a kórházba.

Treves részletesebben meg tudta ekkor vizsgálni Merricket, és azt tapasztalta, hogy az eltelt két év folyamán nagy mértékben megromlott az egészsége. Végül egy nyilvános felhívással és gyűjtéssel Treves elérte, hogy Merricket elhelyezzék két szobában a kórház alagsorában, ahonnan egy udvarra is ki tudott menni (az orvos külön utasítására nem volt tükör a helyiségben). Idővel felkeltette a londoni elit figyelmét, akik közül többen meg is látogatták. Treves is lement hozzá minden nap, továbbá vasárnaponként több órát beszélt vele. Az orvos a beszélgetések során, miután füle ráállt Merrick különös beszédstílusára, rájött, hogy korábbi feltételezésével szemben szellemileg egyáltalán nem visszamaradott.

Merrick négy évet töltött a kórházban. Egy alkalommal színházba is el tudták vinni jóakarói, továbbá három alkalommal is szerveztek neki vidéki üdülést. Szabad idejében kártyából készített maketteket, illetve kosárfonást is tanult. Egy alkalommal a trónörökösi pár, Albert Edward walesi herceg (a későbbi VII. Eduárd) és Dániai Alexandra walesi hercegné is meglátogatta. Főként női látogatóitól illetődött meg, már egy mosoly vagy kézfogás is óriási örömmel töltötte el. Treves jegyzeteiben azt feltételezte, Merrick talán abban reménykedhetett, hogy egy vakok intézetébe költözhet, ahol esetleg megismerkedhet egy olyan nővel, aki nem látja deformitásait (Treves vizsgálatai során úgy találta, hogy bal karjához hasonlóan nemi szervei teljesen normálisak voltak).

A kórházban töltött évei során Merrick állapota tovább romlott. Nagy mennyiségű törődésre volt igénye a kórházi személyzet részéről, és ereje is csökkent – napjait idővel jórészt ágyban töltötte. Arca tovább torzult, feje pedig még nagyobbá vált. 1890. április 11-én holtan találták ágyán fekve. Formálisan nagybátyja, Charles Merrick azonosította a holttestet. A lefolytatott vizsgálat arra az eredményre jutott, hogy Merrick vélhetően megpróbált fekve aludni, feje súlyától azonban olyan testhelyzetbe került, amelyben megfulladt, illetve eltört a nyaka. Treves boncolást végzett a holttesten, és gipszmintákat készített fejéről és végtagjairól. Bőrmintákat is vett, ezek azonban elvesztek a második világháború során. Csontváza továbbra is a kórház patológiai gyűjteményében van, kiállítva azonban sosem volt. Egy kis múzeumot létesítettek az életéről, melyben egyes személyes tárgyai vannak elhelyezve.

Betegsége

Merrick pontos diagnózisa napjainkban is vita tárgya. Több bizonyosan helytelen feltételezés után mára két elmélet maradt: az 1979-ben felfedezett, rendkívül ritka Proteusz-szindróma, amely a csontok és némely szövetek, például a bőr túlnövekedését okozza, illetve a neurofibromatózis, azaz von Recklinghausen-kór, amely genetikai eredetű, és némely tünete Merrickre is illik. Egyesek szerint a két betegségben egyszerre szenvedhetett.