Botrány és náci pornó

A fiatal és sikeres német író, Thor Kunkel legújabb könyvében a Harmadik Birodalom egyik legkínosabb titkát, a nácik megrendelésére készült pornófilmek témáját dolgozta fel. Kiadója - esztétikai kifogásokra hivatkozva - visszalépett a regény megjelentetésétől. Sokan vélik azonban úgy: a visszautasítás valódi oka az, hogy a könyv túlságosan felmentő képet fest a tömeggyilkos náci rendszer működtetőiről.

Botránykönyv a láthatáron

A német irodalmi élet biztosra vette, hogy Thor Kunkel, az egyik legígéretesebb fiatal német író legújabb regénye, Az utolsó lépcsőfok (Endstufe) megjelenése újabb hatalmas sikert hoz a már eddig is több díjjal dicsekvő szerzőnek. Annál is inkább, mert a könyvben minden megvolt, ami a sikerhez kell: szex, még több szex, nácik, megint csak nácik - és egy könnyfakasztó, romantikus befejezés. Sőt, a történet eseményei Kunkel saját és alapos kutatásán nyugodtak: az író eredeti levéltári forrásokból és a résztvevőkkel készített interjúkból a Harmadik Birodalom egyik legkínosabb titkát, a nácik pornófilm-gyártását tárta fel.

Kunkelnek sikerült felkutatnia magukat a filmeket is, így közvetlenül azokat használhatta fel 622 oldalas könyvének megírásához, melyet kiadója, a Rowohlt legelőször "a bizarr náci társadalom tömény, aprólékosan kidolgozott ábrázolásának" nevezett. Február közepén Kunkel mégis arra a meglepő hírre tért vissza amszterdami szabadságáról, hogy kiadója önkényesen leállította a könyv kiadását - két hónappal a regény boltokba kerülése előtt. Alexander Fest, a Rowohlt kiadó vezetője közelebbről meg nem nevezett "esztétikai" és "tartalmi" problémákkal magyarázta az utolsó pillanatban hozott döntést. Az ügy egy héten át uralta a német lapok irodalmi rovatait, ahol egyre többen adtak hangot annak a véleményüknek, mely szerint Kunkel bűne nem esztétikai természetű volt.

A kézirat ismerői szerint a szerző a regény kitalált figuráit - akik egy képzeletbeli berlini fajhigiénés intézetben dolgoznak - túlságosan vonzónak és esendőnek ábrázolta, a holokauszt pedig jószerivel elsikkad a történetben.

"A feltételezés nevetséges, az eljárás pedig felháborító" - nyilatkozta Kunkel. "Semmi mást nem akartam a könyvemmel, csak közelebb hozni a német történelem egyik legsötétebb korszakát, annak is egy kevéssé ismert fejezetét. A regény 1941-ben játszódik, amikor Németországban még béke volt. A regény a Szovjetunió elleni támadás idején kezdődik, szereplői pedig a Harmadik Birodalom morbid és élvhajhász felső tízezerjének tagjai. Nem arról van szó, hogy lebecsülöm a holokausztot, hanem egyszerűen csak arról, hogy ez a történetben nem játszik közvetlenül szerepet. Mégis, mit képzel magáról Fest, kicsoda ő?"

Porn und Drang

Kunkel tavaly nyáron leadott kézirata csakugyan komoly történeti kutatáson nyugszik. A szerző hosszú ideig és szorgosan tanulmányozta a Harmadik Birodalom korának egyik bizarr fejezetét, nevezetesen a Sachsenwald-filmeknek nevezett, házilagos körülmények között forgatott amatőr pornófilmeknek a történetét. A filmeket a Hamburg-környéki erdőkben, 1941 folyamán rögzítették a nácik emberei.

A pornográfia - afféle dekadens, beteges, ferde hajlamként - a náci uralom alatt hivatalosan persze tiltott volt. Az efféle zaftos csemegéken azonban nemcsak a tekintélyes náci vezetők élvezkedtek titkos vetítéseiken - a tiltott gyümölcs az észak-afrikai német hatóságok számára még cserealapul is szolgált a helyiekkel folytatott egyezkedésekben.

Kunkel éveken át tartó és szorgos kutatását siker koronázta, hiszen két eredeti filmet ("Vágy az erdőben" és "A prémvadász") meg is talált, így fogalmat alkothatott a "művek" hangulatáról. Sok romantikára maga se számított, ám így is megrökönyödött azon az agresszív jeleneten, melyben egy férfi egy fához kötözött, meztelen nővel közösül. Kíváncsisága azonban még ekkor sem hagyta nyugodni, és kutatói szerencséje is mellé állt: sikerült megtalálnia a ma 83 éves főszereplő hölgyet. A Hamburg-környéki idősek otthonában élő asszony felettébb meglepődött az író érdeklődésén, de válaszolt a kérdésekre.

"A hölgy ismert lehetett a szakmában, mert 14 évesen már aktfotókhoz állt modellt. Egy fotós ismerősöm azóta ismeri, rajta keresztül jutottam el hozzá" - mesélte az író. "Meghökkent a látogatásomon, de ráállt, hogy segítsen." Mint az idős asszony elmondta, csak két "udvarias, jóvágású úrra" emlékszik, akik egy berlini dohánybolt előtt szólították le. A férfiak nővérével együtt egy Opel Admiralba ültették - a Gestapo előszeretettel használta ezt a típust a kényes feladatokhoz -, majd a hamburgi erdőbe vitték őket, ahol mindkettejüket levetkőztették. "A hölgy elmondta, hogy a nővérével és egy ismeretlen férfival csinálták hármasban" - számolt be Kunkel. Azt azonban, hogy ki rendezte a filmeket, az írónak nem sikerült kiderítenie.

Hogy szokatlan témájú könyvének történelmi hűségét szó ne érje, Kunkel más forrásból is gyűjtött anyagot. Kutatásai során 57 volt német katonával készített interjút, akik a könyv helyszínéül szolgáló észak-afrikai fronton teljesítettek szolgálatot Erwin Rommel parancsnoksága alatt. Az idős katonák megerősítették az író gyanúját: az afrikai német hatóságok ezekkel az amatőr pornófilmekkel csencseltek a helyiekkel.

A Sachsenwald-filmek a tuniszi bejhez is eljutottak, aki messze földön híres volt egyedülállóan gazdag pornógyűjteményéről. "A helyiek, hogy úgy mondjam, erre buktak a legjobban. A hadsereg pedig élelmet, ellátást és egyéb szolgáltatásokat kapott cserébe a filmekért" - derítette ki Kunkel.

Fekete humor vagy revizionizmus?

Úgy tűnik, a Rowohlt kiadó visszalépése nem sodorta nagy veszélybe Kunkel karrierjét: három könyvkiadó rögtön jelezte, hogy szívesen megjelentetnék a vitatott művet, a német irodalmi sajtóban pedig számos Kunkellel rokonszenvező vélemény látott napvilágot. A Frankfurter Allgemeine Zeitung hosszabb tanulmányt közölt a műről, mely szerint a könyv "a szezon szenzációja" kellett volna, hogy legyen. A FAZ szerint a könyv telis-tele van "Tarantino-szerű borzadállyal", s "hemzseg a dekadenciától, kéjvágytól, testnedvek keltette gyönyörtől, testi örömöktől és kínoktól, valamint beteg humortól". A napilap szerint a könyvre ráfér ugyan némi szerkesztés, ám nyugodtan kiadható.

Más irodalmárok kevésbé voltak elragadtatva a műtől. "A fickó túl sok Thomas Pynchont olvasott, és túlbecsüli saját művészi képességeit" - háborgott egyikük. Majd hozzátette: "Ugyanebben a nemzedékben számos Kunkelnél tehetségesebb író van. Ő csak egyvalamire vágyik, de nagyon: hogy provokálhassa az embereket."

A vita akkor csapott fel igazán, amikor a Spiegel Kunkel korábbi kiadójától, a Rowohlttól származó privát e-maileket hozott nyilvánosságra. A levelekben Ulrike Schieder szerkesztő arról panaszkodott, hogy Kunkel a szövetségeseket mind egy szálig "vérszomjas vadállatokként" ábrázolta, míg a németek a második világháború "egyedüli veszteseiként" tűnnek fel. Schieder szerint a könyv "merő revizionizmus", és Kunkel azzal, hogy a nácikat alig többnek, mint "henyélő társaságnak" mutatja be, trivializálja tetteiket.

Kunkel dühödten reagált, s egy nyílt levélben hitelrontással vádolta meg a Spiegelt. Mint mondta, az összes többi "valamicskét is érző" emberhez hasonlóan elítéli a náci korszakot, különösen a holokausztot. A szerző szerint ezek a problémák fel sem merültek volna, ha nem Németországban, hanem mondjuk Angliában vagy az Egyesült Államokban akarta volna megjelentetni a könyvet. "Maga vagyok az anglofil német megtestesítője. Az a legfőbb bajom, hogy jó adag fekete humor van az írásaimban. Úgy tűnik, Fest nem vevő a humorézékemre." Mielőtt Berlinbe költözött, Kunkel öt évig Angliában, tíz évig pedig Hollandiában élt. "A németországi náci rezsimet soha nem szabad elfelejtenünk, ám szükségünk van új nézőpontokra is" - nyilatkozta a szerző a brit Guardiannek.

Kunkel időközben új kiadóval szerződött: új regénye az Eichorn Berlinnél jelenik meg áprilisban.