Szexbotrányba akarták keverni Brezsnyev fiát
2014. május 6. 14:07 MTI
Politikai nyomásgyakorlás reményében szexbotrányba akarták keverni a svéd titkosszolgálatok a '60-as években Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár fiát, Jurijt - derült ki a szervezet akkori vezetőjének most megjelent memoárjából.
A terv szerint egy női ügynöknek kellett volna elcsábítania Brezsnyev fiát egy stockholmi pizsamapartin. Intim együttlétüket rejtett mikrofonok és kamerák rögzítették volna. Hasonló kelepcét tervezett a svéd titkosszolgálat két további magas rangú szovjet pártfunkcionárius ellen is.
Olof Franstedt, a svéd titkosszolgálat volt vezetője emlékiratában úgy fogalmaz, hogy hivatalának akkoriban kevés tapasztalata volt az ilyen "pikáns akciók" lebonyolításában, ezért a brit titkosszolgálattól (MI6) kértek segítséget. A britek készségesen küldtek is egy megbízható, Ann fedőnevű ügynököt a terv megvalósítására.
Ann-nek azonban végül lehetősége sem volt elcsábítani Jurij Brezsnyevet, és kénytelen volt dolgavégezetlenül visszatérni Londonba. A szovjet pártfőtitkár fia és a másik két kiszemelt áldozat ugyanis váratlanul távoztak stockholmi diplomata beosztásukból. Ennek magyarázatára csak évekkel később derült fény: egy akkoriban Moszkvában tevékenykedő svéd besúgó megneszelte a Stockholmban kitervelt műveletet, és figyelmeztette a szovjeteket. Franstedt a mai napig sajnálja, hogy az akció kútba esett - írta a TT svéd hírügynökség.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap