Meteoritból faragott szobrot találtak a nácik
2012. szeptember 27. 13:28
Német régészek szerint a Himmler által indított, árja gyökerek után kutató 1938-as német expedíció során megtalált buddhista szobornak „földönkívüli” eredete van. A 25 centiméteres, tízkilós alkotás értéke felbecsülhetetlen.
Korábban
A szobor Vaisravanát, a gazdagság és a háború buddhista istennőjét ábrázolja, és ataxitból, egy rita, magas nikkeltartalmú meteoritból faragták ki. A Stuttgarti Egyetem kutatója, Elmar Buchner elmondta: a meteorit körülbelül 15 ezer évvel ezelőtt csapódott a Földbe, valahol a kínai-mongol határnál – olvasható a Metoritics and Planetary Science című folyóiratban.
A Vasemberként is emlegetett, alig 25 centiméter hosszú, de tíz kilogrammot nyomó alkotást az 1938-as, az SS-vezér Heinrich Himmler által támogatott, s a zoológus Ernst Schäfer vezette tibeti expedíció során találták meg, amely nagyszabású kutatás az árja gyökerek feltárását volt hivatott szolgálni.
Azt egyelőre nem tudni, hogy hogyan sikerült kiásni a leletet, de mivel állítólag egy szvasztika díszítette a szobrot, a német kutatók szerint ez éppen elég volt ahhoz, hogy Németországba vigyék. Amint Európába került, a darab magángyűjteményben landolt, s csak egy 2009-es aukció után került ismét a kutatók látókörébe.
Az anyag nem volt éppen a legmegfelelőbb egy szobor elkészítéséhez, mivel rendkívül kemény. De Buchner és kollégái szerint a művész tudta, hogy mivel van dolga. „A meteorit becsapódását isteni üzenetként interpretálták a prehistorikus korok óta” – így Buchner, aki szerint a szobrot a 11. században, a pre-buddhista Bon-kultúra egyik szobrásza formálta meg; a szobor megszületésének pontos ideje és eredete azonban nem ismert.
Buchner szerint a darab értékét – amely már így is felbecsülhetetlen – növeli, hogy ez az egyetlen olyan emberszobor, amelyet meteoritból faragtak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap