Meghal Gottfried Semper
2004. május 21. 03:10
75 éves korában, Rómában meghal, Gottfried Semper német építész. Legismertebb alkotásai a bécsi Neue Hofburg (új császári palota) a múzeumi épületekkel, és a Hofburgtheater (császári színház), az Operaház és a Képtár Drezdában, továbbá a zürichi műegyetem és csillagvizsgáló. Semper tanulmányai befejezése után hosszabb utazáson vett részt Görögországban és Olaszországban. Építészetében átvette az olasz reneszánsz formaelemeit, ezzel befolyásolta a kortárs klasszicista építészetet, amely inkább a klasszikus görög műalkotásokat utánozta. A történeti stílusformák alkalmazásakor nemcsak az arányok kiegyensúlyozottságára és a művészi kialakításra figyelt, hanem a célszerűségre is. Azt az álláspontot képviselte, hogy az anyagnak a formát feltétlenül számításba kell vennie. A bécsi új császári palotát, amelyik reneszánsz stílusjegyeket tartalmaz, eredetileg egy császári fórum részének tervezték, de az nem készült el. A Hősök teréhez vezető homlokzatot loggia-szerű emelet teszi szellősebbé, amit ikeroszlopok tagolnak. A császári fórum része a Művészettörténeti (Kunsthistorisches) Múzeum és a szemben fekvő Természettudományi (Naturhistorisches) Múzeum, amelyeket a körúton át az új császári palotával két – meg nem épült – szárnynak kellett volna összekötnie.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/b8d0664cfdfb8ed4c61340070190f4c8.gif)
![1956](/ih0Ax/label/.cut-640x400/8.jpg)
1956
- Kalandos módon, eltérített repülőgéppel disszidáltak a magyar fiatalok 1956-ban
- Béremelésért és árcsökkentésért tüntettek a poznani munkások 1956-ban
- Az ártatlanul elítélt '56-os mártírra, Brusznyai Árpádra emlékeztek
- A Párt és a forradalom között egyensúlyozva igyekezett konszenzust találni Nagy Imre
- A Pártból is kizárták a reformokat szorgalmazó Nagy Imrét
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap