Újabb kőépületet tártak fel Nagy Ottó palotájánál

2026. október 13.-Múlt-kor

Egy eddig ismeretlen 10. századi kőépületet és egy reprezentatív teraszt tártak fel a németországi Helfta ottonkori királyi palotájának (Königspfalz) területén. Szász-Anhalt tartomány műemlékvédelmi és régészeti hivatalának legfrissebb ásatási jelentéséből kiderül: a felfedezések tovább pontosítják a kora középkori uralkodói központ kiterjedéséről alkotott képet. Az új leletek a hatalmi reprezentáció építészeti emlékei mellett a helyi lakosság gazdasági és szociális elkülönülésébe is betekintést engednek.

Összefoglaló
  • A németországi Helfta ottonkori királyi központjában zajló ásatások egy eddig ismeretlen, 10. századi kőépület alapjait hozták a felszínre.
  • A feltárt pincés épület és a palota melletti kőterasz I. Ottó császár rezidenciájának monumentális, reprezentatív jellegét erősítik.
  • A régészek az előkelők kőépületei mellett a köznép fa- és vályogszerkezetű veremházait, valamint ipari és gazdasági tevékenységeik nyomait is azonosították.
Fotó: Johannes Groß/Szász-Anhalt tartomány műemlékvédelmi és régészeti hivatala
Fotó: Johannes Groß/Szász-Anhalt tartomány műemlékvédelmi és régészeti hivatala

A Lutherstadt Eisleben közelében fekvő Kleine Klaus nevű magaslaton 2020 óta zajlanak régészeti feltárások. A kutatók a korábbi szezonokban már azonosították a Nagy Ottó keleti frank király és német-római császár által 969 előtt alapított Radegundis-templomot, valamint a kőből épült uralkodói palotát.

A 9. századi hersfeldi tizedjegyzékben Helphideburc néven említett település a 10. századra az uralkodói udvar, a curtis imperialis központjává fejlődött. A történelmi források igazolják, hogy a komplexumban I. (Nagy) Ottó, fia, II. Ottó, valamint a neves krónikás, Thietmar merseburgi püspök is megfordult.

Fotó: Johannes Groß/Szász-Anhalt tartomány műemlékvédelmi és régészeti hivatala
Fotó: Johannes Groß/Szász-Anhalt tartomány műemlékvédelmi és régészeti hivatala

A Felix Biermann vezetésével 2026 augusztusában indult legújabb kutatási szakasz egyik legfontosabb eredménye egy kilencszer öt méteres kőépület azonosítása az ottonkori palota mellett. A jó állapotban fennmaradt lépcsővel és pincével rendelkező struktúra Szász-Anhalt tartomány legkorábbi profán kőépítményei közé tartozik. A régészek feltételezése szerint az objektum az uralkodó nemesi kíséretének vendégházaként funkcionálhatott, vagy a király távollétében a várgróf rezidenciájaként szolgált. Ezzel egy időben a palota keleti oldalán egy kővel burkolt teraszt is feltártak, amely a templom és a palota által határolt udvaron szabadtéri gyűlések színtere lehetett.

A királyi udvar monumentalitásával éles kontrasztot mutatnak a délkeleti elővár területén felfedezett lakó- és műhelyépületek maradványai. A három-öt méter oldalhosszúságú, téglalap alakú veremházak egykor fonott és agyaggal tapasztott falakkal, valamint fa- vagy nádtetővel rendelkeztek. A kővel kirakott tűzhelyekkel fűtött, egyszerű építmények a Pfalz gazdasági alapját biztosító köznép otthonai és munkahelyei voltak. A feltárt agyagnehezékek, olvasztótégelyek és egy mészégető kemence bizonyítják, hogy a lakosság textil- és színesfém-feldolgozással, valamint habarcs és vakolat készítéséhez szükséges mészgyártással foglalkozott.

A feltárások a kora középkori rétegek felett egy 12. századi, a Hackeborn család birtokában lévő nemesi vár nyomait is dokumentálták. A mintegy ötven méter átmérőjű, árokkal megerősített, ovális fővárból és egy nagyobb elővárból álló erődítmény az ottonkori komplexumnál jóval kisebb kiterjedésű volt.

A kutatók jelenleg a már korábban azonosított öregtorony környezetét vizsgálják. Az ovális védőfal, a favázas házak pincéi, valamint egy palotaszerű épület maradványai egy jól védhető főúri rezidenciára utalnak. A történelmi adatok szerint ez a vár lehetett a helftai ciszterci kolostor lelki felvirágoztatásában kulcsszerepet játszó Hackeborn Gertrúd és Hackeborn Mechthild szülőhelye.

Az október végéig tartó ásatások során, amelyeket húsz önkéntes is segít, gazdag és változatos leletanyag került elő. A 10. és 15. század közötti időszakból származó ezüstérmék mellett ottonkori ékszereket, köztük fülbevalókat és egy ritka félhold alakú fibulát is találtak a régészek. A leletegyüttest vas nyílhegyek, jellegzetes szláv hullámvonalas kerámiák, egy szinte működőképes csontfuvola, valamint egy Kr. u. 1000 körüli, karikás díszítésű agancsdoboz töredéke egészíti ki.