A gyűlölt popcézár igazi arca
2008. január 18. 15:00
Kinek volt ellensége Erdős Péter, a rettegett menedzser? A Múlt-kor legutóbbi adásában egy soha nem vetített interjúból megtudhatjuk, hogy a sokak által gyűlölt popcézár hogyan vélekedett munkájáról, magáról, no és persze a magyar popzene akkori kiválóságairól. Az érintettek közül sokan már korábban is megszólaltak a Múlt-kor kamerája előtt, most Hobo is reagál az őt érintő, nem éppen hízelgő megjegyzésekre.
Korábban
Erdős Péter Budapesten született 1925-ben. Szülei elváltak, apja pincér volt, varrónő édesanyja nevelte. A középiskola elvégzése után, 1943-tól szabóinasnak szerződött. Zsidó származása miatt 1944-ben Borba, onnan a buchenwaldi koncentrációs táborba deportálták. A háború után egy évet Svájcban, szanatóriumban töltött. Hazatérése után a Szabadság és a Szabad Nép munkatársa, majd 1949-től a Magyar Nap szerkesztője. Később az Atheneaum Kiadóban lektor, illetve párttitkár.
1950-ben kémkedés vádjával letartóztatták, három évet töltött Kistarcsán magánzárkában. 1953-as kiszabadulása után csatlakozott a reformokat támogató pártellenzékhez. 1954-ben kitiltották a rádióból, ahol külsős munkatársként dolgozott. 1956 februárjában ismét letartóztatták, Rákosi-ellenes izgatásért első fokon másfél év börtönbüntetésre ítélték, másodfokon azonban felfüggesztették büntetésének végrehajtását. Ezek után külsős rádióriporterként dolgozott, külső munkatárs volt a Magyar Nemzetnél is. Egyik kezdeményezője volt a Petőfi Kör iparművészeti vitájának. 1956. október 22-én a MKKE-n tartott gyűlésen provokáció veszélyére hivatkozva a jelenlévőket megpróbálta lebeszélni a tüntetésről.
Október 23-án a rádió épületében tartózkodott, ahol sikertelen kísérletet tett az utcai tüntetők lecsillapítására. November 4-én a jugoszláv katonai attasé lakásán kapott menedéket, ahol november 18-ig tartózkodott. 1957 januárjában országos körözést adtak ki ellene, ekkor önként feladta magát. A Legfelsőbb Bíróság 1958 augusztusában egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte. 1958 és 1959 között a Szerzői Jogvédő Hivatal Színházi Osztályának vezetője. 1960 és 1966 között esti tagozaton jogi tanulmányokat folytatott az ELTE-n. 1968-tól a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat jogtanácsosa, sajtóosztály-vezetője, a PR Menedzser Iroda igazgatója, a Hungaroton munkatársa, a legismertebb könnyűzenei menedzser. Visszaemlékezései "Hogyan készül a popmenedzser" címmel 1990-ben jelentek meg.
A 80-as évek elejére "odafent" tudomást sem vettek a közönség igényeiről, pedig az Edda, a Korál vagy a Karthago sikerei már útmutatásul szolgálhatott volna, hogy miféle zenére is vágyik a közönség nagyobbik fele - tudhatjuk meg az origo elemzéséből. Erdős Péter magabiztosan kijelentette, hogy három éven belül lesz világsztárunk, és erre a feladatra a szintén régi motorosok alakította Neotont szemelte ki - egyesítve a Kati és a Kerek Perec volt tagjaival megalakult a magyar diszkó-szupergrupp, a Neoton Família. Az együttes Santa Maria című száma a hanglemezgyár hathatós támogatásával indult meghódítani a külföldi piacot - Japánban vagy Portugáliában például nem is sikertelenül -, de az igazi áttörés nem sikerült. Itthon azért a Neoton név még évekig visszaköszönt a slágerlistákról.
A most pénteki adásban Hobo Erdős péterről nyiltakozva elmondja, hogy "annyira aprólékosan figyelte ezt a dolgot a saját szórakozására, ő ezt élvezte rettenetesen ő fürdött a hatalomban, jobb volt neki, mint a szex... Én személy szerint nem őt bántottam, hanem azt a funkciót, amit ő ellátott, azt a szerepet, és hát ő nem volt ahhoz hozzászokva, ahogy az előbb utaltam rá valaki felvegye a kesztyűt és elkezdjen egy dalszövegről , vagy egy helyzetről vitatkozni vele. Olyan fölényben volt a szakma legnagyobb részével szemben, amit már az első mondataiban, vagy az adott szituációban ahogy leültette őket már éreztetni tudott".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Egy magyar vállalkozó szárnyai alatt kezdte karrierjét Ferdinand Porsche
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Lengyel szabotőröknek álcázva robbantották ki a világháborút német katonák
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.