Miért élünk jobban, mint négy éve?
2007. június 29. 13:00
A modern ember nagyjából 100 ezer évvel ezelőtt jelent meg, ám az életminőségben csak az elmúlt 100 év során történtek drasztikus változások.
Korábban
A 20. századig háborúk, politikai cselszövések színesítették a történelmet, de egyik sem befolyásolta nagyon az emberek életminőségét. Majdnem mindenki nagyjából évi 400-600 dollárnak (70-110 ezer forintnak) megfelelő összegből élt, ami alig volt magasabb a létminimumnál - írta a lap publicistája. Persze mindig voltak arisztokraták, akik jobban éltek, de az ő számarányuk szinte elhanyagolható volt.
Aztán pár száz évvel, körülbelül 10 nemzedékkel ezelőtt az emberek elkezdtek gazdagodni: az egy főre jutó jövedelem - legalábbis nyugaton - évente 0,0075%-kal nőtt. Néhány évtizeddel később ugyanez történt a világ többi részén is. A 20. századra az egy főre eső reáljövedelem évente átlagosan 1,5%-kal nőtt, az elmúlt fél évszázadban pedig 2,3%-kal. Ha tehát az évi jövedelmünk 50 ezer dollár, akkor gyermekeink 2,3%-os éves növekedés mellett 25 év múlva 89 ezer dollárt fognak keresni. Az ő gyermekeik pedig szintén 25 év múlva már 158 ezer dollárt.
A növekvő bérek azonban csak egy részét alkotják a történetnek. Száz évvel ezelőtt egy átlagos amerikai munkahét 60 órából állt, ma 35 óra alatt van. Száz évvel ezelőtt az ipari munkások csupán 6%-a ment szabadságra, ma ez az arány 90% fölött van. Száz évvel ezelőtt egy átlagos háziasszony napi 12 órát töltött mosással, főzéssel, takarítással és varrással; manapság ez az idő már csak 3 óra.
Ugyanígy fejlődik az általunk vásárolt áruk minősége is. Egy 2001-es műszaki cikk katalógusban már nem biztos, hogy lenne olyan áru, amelyet szívesen megvásárolnánk. És mi van a szolgáltatásokkal, például az egészségügyi ellátással? Ha választhatnánk: a mostani egészségügyi ellátás mellett döntenénk a mai árakon, vagy mondjuk az 1970-es egészségügyi ellátást az akkori árakon? Nemigen lenne olyan tájékozott ember, aki az 1970-es állapotot választaná, ami azt mutatja, hogy a költségek miatti panaszkodás ellenére az egészségügy jobb üzlet, mint valaha.
Az elmúlt két évszázad rendkívüli növekedésének ellenére alábecsüljük a gazdasági körülményeinkben bekövetkezett javulást. Egy átlagos, középosztálybeli amerikainak valószínűleg kisebb a jövedelme, mint egy középkori uralkodónak volt, de VIII. Henrik valószínűleg odaadná a fél királyságát a modern vízvezetékrendszerért, az antibiotikumokért és az internetért.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/57caf2a3fe7581dfa7c42a7714b7d4d9.jpg)
![VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés / 29. A kétpólusú világrend (kialakulása, jellemzői, a két blokk berendezkedése, konfliktusok, szétesése)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/790.jpg)
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap