2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Befejezhetik Gaudí félkész templomát

2007. április 18. 09:30

Százhuszonöt éve rakták le a barcelonai Sagrada Familia katedrális első kövét. Gaudí azóta is befejezetlen műve azonban, úgy tűnik, végre teljes lesz.

Gaudí jelentős szerepet játszott a Renaixensában, a katalán művészek és kézművesek mozgalmában, s annak politikai pártjában, amelyet a spanyolellenes katalánizmus jellemzett: a madridi kormány által elnyomott katalán életformát próbálták feleleveníteni. A mozgalom vallási jelképe a barcelonai Sagrada Familia (Szent Család) templom lett, amelyet 1882-ben kezdett neogótikus stílusban építeni Francisco del Villar. A munkák irányítását 1891-ben átvevő Gaudí mindent áttervezett, s egész további életében ezen dolgozott, de haláláig sem készült el vele.

Halálakor csak a keleti homlokzat és egy torony volt kész. A homlokzat Krisztus születésének szimbólumait tartalmazza, a spanyol barokkra emlékeztető gazdagsággal. Az építkezés Gaudí tervei és modellje alapján ma is folyik, jelenleg ez az egyetlen épülő műemlék. Az építész tizenkét 107 méteres, négy 130 méteres és egy 150 méter magas középső tornyot tervezett, a homlokzatok, kapuk és tornyok mind egy-egy vallási fogalmat vagy személyt szimbolizálnak.

A templom teljesen átértelmezte a gótika formáit, a kőből és téglából épült, spirálisan csavart, helikoid pillérek, hiperbolikus árkádok és oldalfalak, hiperbolikus paraboloid boltozatok kusza erdejét negyven évvel később sem tudták túlszárnyalni a vasbeton építőmesterei. Hála a turizmusból származó bevételeknek és az új technológiáknak, 2008-ra elkészülhet a nagy mű és a templom működni kezd - írta az El País című spanyol napilap.

Hátra van azonban még egy kényes probléma elrendezése: a főhomlokzathoz vezető feljárót csak úgy tudják megépíteni, ha lebontanak néhány házat. Az építtetők ugyan biztosították az érintetteket, hogy az ügyet "méltányosan" akarják megoldani, ez mégsem olyan egyszerű. Várhatóan júniusban írnak ki nemzetközi pályázatot a katedrális környékének rendezésére.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár