Veszélyben az egyiptomi napisten spanyol temploma
2007. március 28. 11:00
Hatalmas üvegbúrával próbálják védeni a szélsőséges időjárástól az 1970-es években Madridba szállított egyiptomi templomot.
Korábban
Amikor az i.e. 2. században Adikhalamani király a núbiai Debod városa mellett megkezdte Amon és Ízisz templomának felépítését, akkor biztos nem gondolta, hogy az épület egyszer elhagyja majd a forró és száraz Egyiptomot. Az épület hamar népszerű lett, és a Napistent hamarosan évente közel 150 ezren keresték fel a templomban. A Ptolemaioszok később további helységekkel bővítették a szentélyt, és az építkezést végül Róma uralma alatt fejezték be.
Tavaly ősszel Egyiptom 120 szakértője egy Tenerifében tartott konferencián hívta fel a figyelmet a templom azonnali megóvására. Az UNESCO is lépett az ügyben: a korábbi föld alá költöztetés helyett a legújabb tervek szerint az épületet a leginkább az védhetné meg, ha egy üvegkupolát emelnének fölé. A madridi örökségvédők jelenleg azon dolgoznak tehát, hogy a templom magasabb fokú kulturális örökségi védettséget kapjon, amely segíthet a további munkálatok felgyorsításában - számolt be róla az El País.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Máig rejtély, hogyan kerültek emberi csontok az Antarktiszra 19:54
- Három különleges földmérő eszköz segítette a római útépítők munkáját 11:57
- Négy jelentős sussexi épület került fel a veszélyeztetett örökség listájára 10:37
- Miért maradt hű Nagy-Britanniához Florida a függetlenségi háború idején? 08:17
- Újabb 4000 éves kőkör nyomaira bukkantak Belfast közelében tegnap
- Húsz törökországi történelmi helyszín várja esti nyitvatartással a látogatókat tegnap
- Megmentették az összeomlástól a kilencszáz éves skót apátságot tegnap
- A Függetlenségi Nyilatkozat még a Habsburg Birodalmat is lázba hozta tegnap















