A vörösterror 133 napja

Kitüntetett helyen a szovjet vezetők magyar ajándékai

2006. november 30. 10:15

Aranyozott, kis glóbusz, belsejében óraszerkezettel: a bevezetőt is megelőzve magyar műalkotás került az Ajándékok szovjet vezetőknek című moszkvai kiállítás katalógusának élére.

`Mintha az idő a térben helyezkedne el, az új idő és az új tér jelképeként` - méltatta Olga Szosznyina kurátor a Zala megyei dolgozók által a SZERETETT SZTÁLINNAK 70. SZÜLETÉSNAPJÁRA küldött ajándék muzeális értékét az MTI-nek. Az ötágú csillaggal megkoronázott, kontinenslemezekkel borított földgömbháló belsejében számozott csápok forognak, mutatva a percek és órák múlását. A gömbkalitka teteje alatt rubinszemű madárka ül, Szosznyina szerint békegalambnak szánhatták, de inkább kanárira hasonlít.

Forrás: www.rev.hu

A Sztálin ajándékait szállító feldíszített mozdony, 1949

A Szovjetunió és a világproletariátus vezére a magyar dolgozóktól is rengeteg ajándékot kapott, és a katalógus megörökíti azt a vasúti szerelvényt, amely ezeket 1949-ben Budapestről Moszkvába szállította. A szovjet fővárosban külön kiállításon mutatták be a világ minden tájáról érkezett ajándékokat a szeretett diktátor 1953-as haláláig. Az állami duma háta mögötti Novij Manyezsban rendezett kiállításon, amely az ajándékozókat, az akkori embereket próbálja megidézni, számos más magyar érdekesség is látható.

Így a csanádi nőszövetség selyemterítőjére a népgazdasági vívmányok körzeti térképét hímezték a Generelisszimusz tájékoztatására, míg egy klasszicista asztalka lapjára a magyar dohányipar országos térképét dolgozták rá bőrből. Sztálin kapott díszkardot a magyar néphadseregtől, paprikával díszített csikóbőrös kulacsot a szegedi dolgozó parasztságtól, irhabundát, füles sapkát, kesztyűt és lakkcsizmát a könnyűipari tárca dolgozóitól. A bonyhádi Glória cipőgyár kollektívája egy olyan pár papuccsal lepte meg a nagy vezért, amelynek orrán az ő és Lenin fejmása domborodik. A ceglédiek egy olyan fémpántos faládikót ajándékoztak Sztálinnak, amelynek tetejére vörös csillagos címert, előlapjára felszabadító szovjet katonát, hátlapjára forradalmár Petőfit, két oldalára pedig izzó vaskoronás Dózsát, illetve tanácsköztársasági munkásmenetet faragott a naiv népművész.

A magyar kormány a Gellért-hegyi Szabadság-szoborcsoport ezüstözött, asztali díszmakettjét küldte a szovjet vezetőnek jubileumára. Rákosi elvtárs azonban mindenkit megelőzött: a magyar vezető még 1948-ban két különleges pipát ajándékozott szovjet mesterének: az egyik Napóleon-fejet formáz, a másikat allegorikus elefántcsontdísz ékesíti.

Hruscsov kevés magyar ajándékot kapott, ami az 1956-os felkelés leverése után érthető - vélte Szosznyina. De a katalógus közread egy képet a szovjet elsőtitkár 1964-es magyarországi látogatásának ajándék-fotóalbumából: ezen Erdei Lászlóné népviseletbe öltöztetett babákat mutat be az akkor hetven esztendős, röviddel később leváltott Hruscsovnak.

A Novij Manyezsban még egy magyar ajándékot mutattak be: Thomas Moore ipswichi mester még XVII. századi ingaórájának másolatát, amelyet Kádár János küldött Leonyid Brezsnyevnek 1981-ben, 75. születésnapjára. Brezsnyev egyébként, aki a következő évben elhunyt, ekkor a KISZ-től is kapott egy kisplasztikát, amely a Nő galambbal címet viseli. Igaz, ez már egy másik, főleg fényképeket felvonultató, moszkvai kiállításon látható, amelyet Brezsnyev születésének közelgő centenáriuma (december 19.) alkalmából rendeztek a Vörös téri orosz történeti múzeumban.

(Múlt-kor/MTI)

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!