Újraírják az angliai rabszolgaság történetét
2006. november 7. 11:45
Az English Heritage nevű angol kulturális örökségvédő szervezet legújabb kampánya során újraírják azon ingatlanok és ingóságok történetét, amelyek létrehozásában rabszolgák is részt vettek.
Korábban
Jövőre ünneplik az angliai rabszolgaság eltörlésének 200. évfordulóját. Ennek alkalmából már most is kutatócsoportok vizsgálják a rabszolgák egyéni történeteit, de felülvizsgálják majd az abolicionisták angliai szerepét is. A projekt során az English Heritage is nagyszabású vállalkozásba kezdett, hiszen minden olyan épület történetét felülvizsgálnák, amelyet korábban az angliai kulturális örökség részévé nyilvánítottak.
A kutatások során előkerülő adatok egytől egyig bekerülnek majd az English Heritage útikönyveibe, illetve a helyi információs táblákon is helyet kapnak majd. A szervezők reményei szerint ezzel a kezdeményezéssel végre megszülethet a gyarmatokról hozott rabszolgák közreműködésével épített nagybirtokok és épületek eddig elmondatlan története.
History Matters - multikulturális történelemóra Nagy-Britanniából |
A szervezet egyik képviselője, Maria Adebowale elmondása szerint az English Heritage kiadványait főleg a fehér középosztály számára írták, de most itt az idő, hogy a multikulturális olvasóközönséggel is megismertessék a múltat, és végre elismerjék, hogy a különböző nációk mit tettek hozzá az angol örökséghez. Elmondása szerint végre fel kell ismerni, hogy a rabszolgaság milyen mértékű szenvedést okozott, és hogy ebből az embertelen "feketekereskedelemből" gazdagodott meg egész Anglia.
A mostani kampány szerinte "nem csak a történelem újraírásáról, és egy szégyen elnevezéséről szól, hanem arról, hogy nagyon sok történetet még nem mondtak el. Ezeket eddig egyszerűen kiírták a történelmünkből."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap