Európai állatkertekben mutogatták az eszkimókat

Gyermeki koloniális függésben

Abrahamot és az inuit csoport többi tagját egy norvég utazó, Adrian Jacobsen vitte el a hamburgi állatkereskedő, Carl Hagenbeck megbízásából Európába. Jacobson eredetileg Grönlandon keresett inuitokat Hagenbeck állatkertjébe, azonban a dán hatóságok nem engedélyezték a szerződéskötést. Továbbhajózva 1880 augusztusában a labradori Hebronban kötött ki, ahol a herrnhuti morva testvérek missziója működött. Jacobsen megkeresését a német nyelvű herrnhutiak sem fogadták örömmel, attól tartva, hogy a `nyáj` rossz erkölcsi hatás alá kerülhet Európában.

Abraham és családja. A naplóban egy októberi bejegyzése egy ilyen jelenetről számol be: "A sok ember miatt lehetetlen felmosni a házunk padlóját. Mihelyt a mester kidob néhányat a házból, mások nyomulnak helyükre. Valamennyien látni akarják a lakhelyünket, de lehetetlen, hogy mindenki bejöjjön. A házunk gyakran összeomlott a tömegtől. Mikor a mesterek sem tudtak már parancsolni a tömegnek, kiküldtek, hogy vezessem ki a tömeget. Megtettem, amit tudtam. Fogtam a korbácsot meg a grönlandi fókaszigonyt és borzalmasnak tettettem magam. Az egyik úriember úgy bőgött, mint egy gyerek. Mások a kezemet rázták, amikor ki akartam zavarni őket. Néhányan mentükben átugrották a kerítést, annyian voltak. Sokan megköszönték, hogy így tettem, még a mesterek is. Ulrike bezárta belülről az ajtót és elbarikádozta a bejáratot, hogy ne jöhessen be senki, és aki be akart lesni az ablakon, egy darab bottal elhajtotta".

Hiába hangoztatták fenntartásaikat, megtiltani nem tudták Abrahamnak, a harmincöt éves, intelligenciájáról és mély vallásosságáról ismert inuit férfinak, hogy családjával kövesse Jacobsont Németországba. Abrahamot nemcsak a kíváncsiság hajtotta, adósságai megfizetését is remélte a vállalkozástól. Ő volt az is, aki egy másik inuit, nem keresztény családot is beszervezett, így augusztus 26-án nyolcan szálltak fel a Hamburgba tartó Eisbär fedélzetére. Sem Hebronban, sem a megérkezést követően nem látta orvos az inuitokat, és ez később végzetes hibának bizonyult.

A hamburgi, majd októbertől a berlini közönség az inuitokat a helyi állatkertekben láthatta, amint szigonyt vetnek, kutyaszánon járnak, kajakkal közlekednek. Kunyhóikba, amelyek az otthoni lakhelyüket imitálták, szabad bejárása volt a kíváncsi publikumnak. A tolongó tömegtől, az állandó lármától, a közszemlére tett családi élettől valamennyi inuit szenvedett. Európai utazásuk kevés boldog pillanatát a hittestvéreikkel való találkozás, misén való részvétel és a közös ima jelentette. Írásában, haza küldött leveleiben fontos szerepet kapnak a vallás gyakorlását leíró részletek. Nem jutott ilyen kapaszkodó a körülményektől hasonlóan szenvedő nem keresztény családnak. Míg ugyanis Abrahamék kapcsolatban álltak németországi hittestvéreikkel, akik szemmel tartották elhelyezésüket és rendszeresen tájékoztatták a hebroni missziót hogylétük felől, a sámán Terrianiaknak, feleségének, Paingónak, valamint tizenéves lányuknak Noggasaknak nem akadt ilyen jóakaró látogatója, ők magukra maradtak gondjaikkal.

Hagenbeck

A herrnhutiak kérésére Hagenbeck elkülönítve helyezte el a két családot, elkerülendő a "vademberek" - a misszió szerint  - káros befolyását. A testvérek egymásnak küldött leveleiből az is kiderül, a misszió csak saját tagjainak állatkerti kiállítását ellenezte, a nem keresztény család érdekében nem emelt szót. Egy Kretschmer nevű misszionárius levelében némileg atyáskodva hívta fel Jakobsen figyelmét, nehogy alkohollal kínálja az inuitokat és ügyeljen arra, ne lássanak "ördögi dolgokat". Hogy a herrnhutiak ilyen, szinte gyermeki, koloniális függésben tartották a közösséghez tartozó inuitokat, annak minden bizonnyal nem csak az volt az oka, hogy aggódtak a lelkükért.

Az inuitok állatkerti szerepléséről beszámoló újságcikkek egyikéből kiderül: a misszó, akárcsak a dán kormány, attól tartott, az inuitok európai útjuk során talán felismerik vadásztermékeik és népművészeti tárgyaik valódi értékét és árát, amely nagyban különbözik attól a juttatástól, amit e termékekért eddig kaptak. A kijárási tilalom nem egyedül Abrahamra és társaira vonatkozott. A Völkerschauk szervezői általában szigorúan szabályozták és leszűkítették a helyiek és a néprajzi bemutatók szereplői közötti kapcsolatok kialakulásának lehetséges alkalmait és helyszíneit. Egészen az első világháborúig jellemző volt, hogy csak engedéllyel hagyhatták el az állatkertet vagy a kiállítás helyszínét. A tilalommal egyrészt a nemkívánatos viszonyok kialakulását próbálták megakadályozni, másrészt "védeni" akarták az "idegen" hatásoktól a szereplőket.

1. Gyermeki koloniális függésben
2. Betegségek, verések, nehezen viselt állandó zaj