Nagy Imre újratemetése: A nemzet gyásza és újjászületése

Ravatal a Hősök terén Forrás: Fortepan/Kovacsik Tamás

A mártírok titkolt sorsa

Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst a Kádár-rendszer koncepciós pereit követően, 1958. június 16-án hajnalban kivégezték. A kommunista vezetés szigorúan titkolta a mártírok nyughelyét: holttesteiket először az Országos Börtön sétálóudvarán rejtették el – lom alá –, majd 1961-ben az Új köztemető jeltelen sírjaiba helyezték át őket. Nagy Imre sírját „Borbíró Piroska” fedőnévvel jelölték.

A Kádár-rezsim az 1956-os forradalmat „ellenforradalomnak” bélyegezte, a kivégzetteket pedig a nép ellenségeiként tüntette fel, hogy saját hatalmát legitimálja. A forradalom emléke azonban nem halványult el. Az emigráns magyar sajtó és a hazai szamizdatok évtizedeken át fenntartották a kérdést: mi történt Nagy Imrével és társaival? Az 1980-as években a cenzúra enyhülése és a politikai változások lehetővé tették, hogy a mártírok sorsa nyíltan is a közbeszéd részévé váljon.

A politikai áttörés hajnala

Az újratemetés előkészítése az 1980-as évek végi politikai válság közepette kezdődött. 1988-ban a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) belső reformjai és Kádár János leváltása a párt éléről megnyitották az utat a változások előtt. Pozsgay Imre történelmi lépése, amikor 1989. január 28-án „népfelkelésnek” nevezte az 1956-os eseményeket, megtörte az „ellenforradalom” megbélyegző narratíváját, és jelezte a Kádár-rendszer legitimitásának végső erózióját.

A Történelmi Igazságtétel Bizottság megalakulása kulcsfontosságú volt a folyamatban. A bizottság, amely a kivégzettek rehabilitálását és méltó újratemetését szorgalmazta, 1988-ban kezdte meg munkáját. Az 1988. június 16-i évfordulón tüntetők skandálták Nagy Imre nevét Budapest utcáin, és bár ezt a megmozdulást a rendőrség keményen szétverte, a politikai nyomás már megállíthatatlan volt. Az MSZMP 1988 novemberében végül kénytelen volt döntést hozni a kegyeleti kérdések rendezéséről, noha eredetileg zártkörű temetést terveztek.

Követelték a szovjet csapatok kivonását

1989. június 16-án a Hősök tere a nemzeti gyász és remény színterévé vált. A Műcsarnok előtt felállított ravatalnál Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József koporsói és az ismeretlen mártírokat jelképező, lyukas magyar zászlóval borított koporsó állt. Több százezer ember – köztük külföldi tudósítók –, gyűlt össze, hogy csendben tisztelegjen a holtak előtt.

A szertartás reggel 7:45-kor kezdődött az első koszorúk elhelyezésével. Sinkovits Imre felolvasta a megemlékezés menetét, majd felsorolták a kivégzettek neveit, Mensáros László, Rékasi Károly és Orosz Helga tolmácsolásában. A szónokok – köztük Vásárhelyi Miklós, Rácz Sándor és Mécs Imre – a forradalom szellemiségét és a mártírok áldozatát méltatták.

Délben az ország egyperces néma csenddel tisztelgett, miközben megkondultak a harangok és a közlekedés is leállt. Ezután a Hősök terén Nagy Imre harcostársai, valamint a koncepciós perek túlélői nevében is megnyilvánultak a szónokok. Felszólalt: Vásárhelyi Miklós, Rácz Sándor, Mécs Imre, Zimányi Tibor, Király Béla és Orbán Viktor. A legnagyobb vihart kavaró beszédet utóbbi mondta - aki Cserhalmi György március 15-én elhangzott szavait idézve - követelte az országos nyilvánosság előtt a szovjet csapatok kivonását.

A 301-es parcella

A térről a koporsókat gyászmenet kísérte az Új köztemető 301-es parcellájába, ahol a mártírok végső nyughelyre találtak. A menet méltóságát a tömeg fegyelmezettsége és a csend jellemezte. A temetőben egyházi és polgári szertartások keretében búcsúztatták a hősöket: Jelenits István, Harmati Béla, Raj Tamás és más vallási vezetők áldották meg a sírokat. A több mint kétszáz kivégzett nevét újra felolvasták, az ismeretlenek koporsóját pedig Nagy Imre mellé helyezték. A búcsúztató a Himnusz hangjaival zárult, miközben a koporsókat végső nyughelyükre engedték. Ez a pillanat nemcsak a mártírok előtti tisztelgést jelentette, hanem a kommunista diktatúra szimbolikus végét is, utat nyitva a demokratikus átmenet előtt.

A 301-es parcellánál Forrás: Fortepan/ Horváth Péter

A rendszer vége

Az újratemetés a magyar rendszerváltás egyik legjelentősebb eseménye volt. Bár az MSZMP megpróbálta a „nemzeti megbékélés” üzenetével saját javára fordítani a történteket, a többség számára az esemény a Kádár-rendszer hazugságaival való végső szakítást szimbolizálta. De az esemény vitákat is szült: egyesek –például az Inconnu Csoport –, attól tartottak, hogy a kommunista utódpárt kisajátíthatja a forradalom örökségét. A Hősök terén és a 301-es parcellánál összegyűlt tömeg a szabadság és igazság iránti elkötelezettségét fejezte ki. Nemcsak a múlt lezárása volt ez, de egy új korszak kezdete is, amely a mai napig meghatározza az 1956-os forradalom helyét a magyar nemzeti emlékezetben.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek