Új eredmények Budakeszi őskori múltjáról
2006. augusztus 7. 10:15
A Budakeszi-Szőlőskert területén folyó nagy beruházás során a közműépítések nyomvonalán tavasszal két őskori település nyomai is napvilágot láttak. A Múlt-kor számára Czene András régész nyújtott tájékoztatást az ásatással kapcsolatos eddigi eredményekről.
Korábban
Mindennapi élet és temetkezés Budapest őskorából
A tavasz folyamán a tervezett utak vonalában közvetlenül Budakeszi szélén egy újkőkori és egy kora bronzkori település maradványai kerültek elő. A 9 méteres ásatási sávban sűrűn érték egymást a két korszak hulladékgödrei, tároló vermei, agyagkitermelő gödrei és az épületek. A gödrökből a mindennapi életben használt edények töredékei, kőbalta, csonttű, pattintott kőeszközök és nagy mennyiségű állatcsont került elő. Nézze meg galériánkat a feltárásról!
Az újkőkori falu gödrei között a feltárás során egy 6500-7000 éves temetkezés is napvilágra került. Ebben az időszakban gyakori, hogy a halottakat a házak között temették el a település lakói. A tetemet a jobb oldalára fektették és a feje mögé hat edényben helyezték el számára a túlvilági utazáshoz szükséges útravalót. Az edények közül három szinte teljesen épen megmaradt, s falukon az erre az időszakra oly jellemző "kottafejes" vonaldíszítést figyelhetjük meg. Az edényekből kinyert földet alapos archeobotanikai vizsgálatnak vetik alá, melyből kiderülhet, pontosan mit is tartalmaztak a sírba helyezett edények, míg az antropológiai vizsgálat fényt derít majd az eltemetett személy korára nemére, esetleges betegségeire.
(Fotók: Banga Zsolt, Czene András, Rákóczi Gábor)
A kora bronzkori Makó-kultúrához tartozó település több mint 4000 éves épületei szintén érdekes adalékokkal szolgálnak a korszakról. A feltárt nyomvonalban két olyan ház maradványai is előkerültek, melyek vastag paticsos égési réteget tartalmaztak. Az épületek közel 6x4 méteresek voltak és félig a földbe mélyítették őket. A házak mellett közvetlenül kerek kemencéket tártak fel az ásatók. A településeken talált állatcsont szintén tudományos átvizsgálásra kerül, melyből kiderül, milyen arányban táplálkoztak a különféle tenyésztett és vadászott fajokból.
A nyár folyamán az ásatás tovább folytatódik a beépítésre váró épületek helyén, és a lelőhely intenzitásából adódóan várhatóan sok új ismerettel fogunk gyarapodni az őskorra vonatkozóan.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.