Történelemtankönyvek és ideológiák
2006. április 19. 08:15
A tankönyvvé nyilvánítás szabályainak idei megváltoztatásával újabb átírási hullám várható. Ennek kapcsán érdemes belelapozni a 20. századi politikatörténet különös lenyomataiba, a nemzedékek tudását meghatározó, ám változásaikban meglepően feldolgozatlan történelemtankönyvekbe - számolt be róla a HVG.
Volgai csatává keresztelték át a második világháború fordulópontjaként is emlegetett sztálingrádi csatát az 1960-as évek közepén megjelent tankönyvekben. A végletekig fokozott desztalinizáció követelményének eleget tevő magyar tankönyvszerzők egyébként korántsem csak ebben a kérdésben igazodtak a korszellemhez, mint azt Albert B. Gábor a Tudatformálás vagy tudattorzítás? című, 2004-ben megjelent könyvében is dokumentálta.
Az 1960-1970-es évek tanulóifjúságának például azt sulykolták, hogy a második világháború elsősorban a Szovjetunió ellen indult, s a nagy honvédő háborún kívüli hadiesemények szinte mellékes epizódokként jelentek meg a tankönyvek oldalain. De az előzmények taglalásakor is a szovjet történelemértelmezés érhető tetten: a Molotov-Ribbentrop-paktumként elhíresült megnemtámadási szerződésről az 1960-as években a középiskolai tankönyvek egyetlen szót sem ejtettek, az 1982-ben megjelent negyedikes gimnáziumi tankönyv `a Nyugat nemtörődömségével és a lengyel burzsoázia makacsságával`, illetve a Szovjetuniónak az összecsapást elodázni szándékozó törekvésével indokolta a két birodalom közötti megegyezést.
Csak a rendszerváltás évében hirtelenjében összetákolt tankönyvvariáns - melyet a korábbi szerző, Jóvérné Szirtes Ágota Sipos Péterrel közösen jegyzett - fogalmazott úgy: `erkölcsileg súlyosan kifogásolható volt, hogy a szovjet hadsereg akkor hatolt be Lengyelországba`, amikor az még `harcban állt a németekkel`. Egy 2005-ös munka (ifjabb Lator Lászlótól) `a titkos záradékkal is ellátott` paktumról szólva azt tartja a legfontosabbnak közölni, hogy Adolf Hitler ezzel kívánta eloszlatni a támadástól tartó Sztálin gyanakvását.
Noha az 1945 s főleg az 1948 után született tankönyvekből még számos ilyesféle - a politika által diktált - torzítást vagy elhallgatást lehetne kiemelni, alaposan téved, aki azt gondolja, hogy mindez csak a múlt század második felére volt jellemző. Magyarországon ugyanis a 17. század óta folyik rendszeres iskolai történelemtanítás, s mint azt Szebenyi Péter oktatástörténész egy 2001-es tanulmányában bizonyította, a tankönyvek meglehetős pontos lenyomatai a mindenkori politika múltértelmezésének. A történelemtanítás jelentősége azonban csak a 20. század első harmadában értékelődött fel - legalábbis ezt állítja egy 2002-es tanulmányában Bartos Károly, aki szerint a Trianon traumájával birkózó, `értékeit vesztő magyar társadalom` elemi igénye volt ez a folyamat. Dolgozatában idézi például az 1922-ben hivatalba lépett kultuszminiszter programbeszédét, amelyben Klebelsberg Kunó `a középiskolai tantervek szégyenének` nevezte, hogy a középiskolások irányított tanulásuk utolsó stációjaként csupán a francia forradalom történéseivel ismerkednek meg, s a 19. századi eseményekkel kapcsolatban már `hihetetlen tájékozatlanságot mutatnak`.
Tovább a teljes cikkhez a HVG-ben
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap