2020. ősz: Hiúságunk története
ITT támogathatsz bennünket

A háború túlélése is halált okozhat

2006. március 10. 11:00

A háborús trauma át- és túlélése élethosszig tartó, súlyos fizikai és pszichológiai problémákat okoz - állítja egy nemrég publikált tanulmány.

Pszichológiai vizsgálatok korábban már kimutatták, hogy az erőszak látványa - akár csak a televízión keresztül is - agressziót, vagy éppen szorongást, félelmet vált ki, azaz káros mentális hatással bír. Természetes, hogy amennyiben a negatív élmény a közvetlen közelünkben, a szemünk láttára ér minket, ez a hatás fokozódik. Az orvostudományban sokat emlegetett jelenséget, az `idegi alapú megbetegedést`, (amikor a mentális eredetű probléma tényleges szervi bajt okoz) az amerikai polgárháború túlélőiről fennmaradt mintegy 15000 orvosi és katonai felmérés alapján igazolták egy most megjelent tanulmány szerzői.

A vizsgálat alanyai

kaliforniai Irvine Egyetem orvosainak és pszichológusainak alaptétele szerint az átélt háborús borzalmak élethosszig tartó következményekkel járnak. Az élmény hatására jelentősen nő a különböző szív-, bél- és idegrendszeri zavarok kialakulásának esélye. Tanulmányukban az iraki és afganisztáni harctérről hazatérő amerikai katonák jelenkori beszámolóira is kitérnek, akik depresszióra, dührohamokra és éjszakai rémálmokra panaszkodnak.

A polgárháború korából származó adatokból kimutatták
, hogy a fizikai és lelki károsodás mértéke függ a besorozás időpontjában betöltött életkortól (minél fiatalabb az illető, annál veszélyeztetettebb), a háborús színtéren látott gyilkosságok-, testcsonkítások-, a közeli bajtársak elvesztésének számától, valamint az egyén saját halálától- és a mások életének kioltásától való félelmének nagyságától. A hadifogsággal járó megaláztatások, kínzások szörnyű tapasztalatai tovább növelik a későbbi megbetegedések kockázatát.

A februári Archives of General Psychiatry szaklapban olvasható tanulmány adatai szerint azokban az amerikai csapattestekben, ahol a háború során a legtöbb katona esett el, 51%-kal nőtt a fent említett problémák kialakulása a hazatérők esetében. A szervi és lelki gyötrelmek kombinált megjelenése a legfiatalabbakra nézve volt igen feltűnő: nem kevesebb, mint 93%-os növekedést mutatott.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. ősz: Hiúságunk története
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Olvasta már?
Bezár