2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A kínaiak szerint ők jártak először Amerikában

2006. január 24. 11:15

Cseng Ho érdemei és a kartográfia

Ki volt Cseng Ho? Cseng Ho (angolos írásmóddal Zheng He, születésekor Ma Sanbao) (1371-1433/35) a Ming-dinasztia (1368-1644) korának leghíresebb admirálisa mohamedán vallású eunuch volt. Mint korábban megírtuk, több száz egységből álló flottája élén 1405 és 1433 között összesen hét alkalommal vezetett látványos és költséges felfedezőutakat az ismeretlenbe. Tengerészi kvalitásai és útjai során tett nagyjelentőségű felfedezései ismertek és elfogadottak. Senki nem vitatja például, hogy az ázsiai partvidék, Ausztrália, az Arab-öböl térsége, valamint az afrikai kontinens korabeli lakossága találkozott a Cseng Ho vezette kínai tengerészekkel, illetve, hogy kereskedelmi, politikai kapcsolatot létesített a korabeli kínai birodalommal.

A most bemutatott térképmásolat

Miről mesél a térkép? Nos, a múlt hét elején, Pekingben nyilvánosságra hozott kínai térképmásolat sem igazolja Menzies állításait. A nyilvánosságnak bemutatott 1763-as keltezésű kópia európai térképek alapján készült, s nem tudni, hogy 1418-ra datált eredetijének bármi köze lenne Cseng Ho utazásaihoz. A kínai kartográfia szakértője, Gong Yingyan, a zejiangi egyetem történésze szerint Kínában a térképkészítők a jezsuiták hatására követtek európai mintákat.

Bárki láthatja, hogy a kontinensek partvonalai nagyjából pontosak, Kalifornia viszont szigetet képez, a brit-szigetek hiányoznak, Ausztrália rossz helyre került, a Vörös- és a Földközi-tenger között túl nagy a távolság. E tévedések egy része a korabeli s nem sokkal később készült európai térképeken is visszaköszön, s ezen csak a portugál hajózási tapasztalatok fényében tudtak javítani a térképészek.

Cseng Ho ázsiai utazása

A térkép tulajdonosa
, Liu Gang kínai ügyvéd, szenvedélyes térkép- és műtárgygyűjtő, öt évvel ezelőtt ötszáz dollárt (kb. 100 ezer forint) fizetett egy pekingi antikváriumban egy elég réginek látszó mind az öt földrészt és a két sarkvidéket is ábrázoló világtérképért. Hiába próbálta azonban Gang térképészeti szakemberek segítségével pontosíttatni legújabb kincse keletkezési idejét, mindenhol érdektelenségbe és visszautasításba ütközött. 2003-ban kezébe került Gavin Menzies említett műve, aminek olvastán az a meggyőződése alakult ki, hogy az általa birtokolt térkép éppen ezen expedíciók eredményeit tükrözi.

Érdemben nem befolyásolja a történetet Gunnar Thompson térképész és az általa vezetett Új Világ Intézet (New World Institute) az alternatív történelem szerelmeseinek szánt nyilatkozata, miszerint "amennyiben a térkép hitelesnek bizonyulna, újra lehetne gondolni a 15. század történelmét".

A 15. század történetét bármikor újra lehet gondolni. Ön szerint érdemes?

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár