Továbbra is titkosak Pinochet CIA-aktái
2007. január 3. 11:45
A chilei diktátor halála után az egykori rezsim áldozatai a még mindig titkosan kezelt és Pinochettel kapcsolatos CIA-akták feloldását követelik Washingtontól.
Korábban
Félelmetes cinizmussal kezelték
1976. szeptember 21-én a washingtoni Embassy Row-n egy autóba helyezett bomba megölte Augusto Pinochet chilei diktátor egyik legszókimondóbb kritikusát. Orlando Leteiler és amerikai asszisztensét a Fehér Háztól alig három kilométerre gyilkolták meg. Az eset rávilágított arra, amit Nixon elnök, Henry Kissinger külügyminiszter és a CIA vezetői igyekeztek eltitkolni: az Egyesült Államok támogatást nyújtott azoknak a katonai diktatúráknak, amelyek ezrek haláláért felelősek a saját országukban.
|
Ami Letelier autójából megmaradt |
Pinochet tavaly decemberi halálával Letelier egykori munkahelyének vezetői hivatalos levélben kérték Alberto Gonsalestől, az Egyesült Államok legfőbb államügyészétől a további információk kiadását. 1998-ban ugyanis a Clinton kormányzat már 16 ezer, Chilére vonatkozó iratot hozott nyilvánosságra, de akkor visszatartották a Letelier elleni merényletet, a tanúvallomásokat és a nyomozást tartalmazó dokumentumokat. "Mivel a legfőbb gyanúsított már meghalt, nincs ok, hogy az iratokat továbbra is titokban tartsák"- állítja Sarah Anderson a Politikatudományok Intézetének munkatársa.
Az iratokat kikérőket erősíti Manuel Contreras a chilei hírszerző szolgálat volt vezetője is, aki a merényletért hét évet töltött egy chilei börtönben. Contreras már korábban is azt állította, hogy közvetlenül Pinochettől kapta a parancsokat. "A Letelier elleni merényletről szóló dokumentumok leleplező információkat tartalmazhatnak az amerikai kormány és Pinochet diktatúrája közötti kapcsolatról. Ez azonban nem korlátozhatja azt a jogot, hogy az emberek megismerhessék történelmüket, és az áldozatok családja vigaszra leljen"- mondja Anderson.
A kongresszusi vizsgálatok, a CIA beszámolói és a már nyilvánosságra hozott dokumentumok sok mindent elárulnak a Pinochet és az Egyesült Államok kapcsolatáról. Az amerikai vezetésnek készült iratokban olvasható, hogy Chilében a diktátor ellenfelei ezreit kínoztatta és gyilkoltatta meg. Peter Kornbluh, az iratok szakértője szerint a Kissinger találkozóiról készült másolatok "megdöbbentő képet festenek arról, milyen közönnyel viseltettek az amerikai politikusok a szörnyűségekkel szemben."
Kissinger 1975-ös találkozóján Chile nagykövetével épp azzal tréfálkozott, hogy az Egyesült Államok vezetőinek az emberi jogok megsértésére vonatkozó megállapításai csupán "foglalkozási ártalomnak" tekintendők. Amikor pedig Kissinger 1976 júniusában személyesen találkozott Pinochettel, finoman megkérte a tábornokot, hogy engedjen szabadon néhány bebörtönzöttet, miközben igyekezett biztosítani őt arról, hogy "mi tulajdonképpen szimpatizálunk azzal, ami itt folyik."
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Újraértékelik a Függetlenségi Nyilatkozatot elutasító honatya szerepét 12:41
- 11:56
- Kecskefogak oldottak meg egy évszázados vitát az ókori görög gazdálkodásról 11:37
- Ritka kutyasírok kerültek elő egy több mint ezer éves andoki településen 11:09
- 1,8 millió éves elefántfogra bukkant egy 11 éves kisfiú Angliában 10:23
- Ausztrália visszaszolgáltatott Olaszországnak egy illegálisan kivitt ókori vázát 06:53
- Már a föníciaiak előtt virágzó közösségek éltek Marokkóban tegnap
- Őskori kőkört fedeztek fel Skócia híres régészeti lelőhelyén tegnap














