A világ 7 új csodája

Bő kétezer év elteltével az UNESCO 1999-ben szavazást kezdett arról, hogy a mai kor embere mit tart a világ hét új csodájának. Egyelőre a Kínai Nagyfal vezet toronymagasan, második a tibeti Potala Palota. Bronzérmes a római Kolosszeum. És amik még benne vannak a hétben: a mexikói Chichén Itzá, az indiai Taj Mahal, a Húsvét-szigetek, és a pisai Ferdetorony.

Az új csodák

Kína

Az ókor hét csodájából már csak a gízai piramisok állnak, a többi már a múlté. A The New Seven Wonders projekt azzal a céllal jött létre, hogy több mint kétezer esztendő múltával – ezúttal az Internet adta lehetőségeket kihasználva – az emberiség maradandó létesítményeiről szavaztassa meg a Föld lakóit. Arról, hogy a ma élők mit tartanak a világ legújabb hét csodájának.

Kizárólag olyan építészeti létesítményekre lehet szavazni, amelyek eredeti és művészi formájukban még ma is láthatók – mondta Bernard Weber, a kezdeményezés egyik atyja. A svájci filmproducer fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a szavazásnak semmi más célja nincsen, mint az, hogy ráirányítsák a világ polgárainak figyelmét a legfontosabb és legértékesebb világörökségekre. „Nem fordulhat elő még egyszer az, ami történt az ókor hét csodájából hattal, tudniillik megsemmisültek. A természet – a földrengések, az árvizek, a tűzvész – rombol, és sajnos az ember is van olyan buta és primitív, hogy saját maga is megsemmisítse ezeket az örökségeket.” Ennek ellenére a gízai piramisok ki vannak zárva a voksolásból, mivel azok már az ókori listán szerepeltek.

Az ókori világ hét csodája

Már a hellénizmus korától fogva számon tartották az antik világ hét legnagyszerűbb és legmonumentálisabb építészeti és művészeti alkotását. A Kr.e. II. századból származó legrégibb és legismertebb összeállítás Antipatrosz, görög költő és utazó jóvoltából maradt fenn: 1. Babilon falai, 2. a Pheidiász által arany-elefántcsont technikával készített Zeusz-szobor Olümpiában, 3. a Szemirámisznak tulajdonított babiloni függőkertek, 4. a Rhodoszi kolosszus, 5. a Memphisz melletti piramisok, 6. a halikarnasszoszi Mauszóleion, 7. az epheszoszi Artemisz-templom.

Tibet

Jelenleg 25 épület, ember alkotta létesítmény áll versenyben, ami még 828 napig tart. Eddig több mint 13 millió szavazat érkezett a központba a Föld 200 országából. Utolsó helyen a velencei Dózse Palota található, de benne van a legtöbb szavazatot kapott 25-ös csoportban a Golden Gate, a barcelonai Sagrada-templom, a jordániai Petra, az amerikai Empire State, a granadai Alhambra, az Eiffel-torony, Versailles és a Kreml is. Első helyen áll a Kínai Nagyfal, amit az eddig beérkezett szavazatok alapján a voksolók 11 százaléka jelölt meg.

UNESCO ide, emberiesség oda, most mégis áll a bál a szavazás körül, mert a kínaiak partizánakcióba kezdtek. Hat hónappal ezelőtt e-mailek ezrei lepték el a kínai postaládákat. Az elektronikus levelekben rejlő felhívások arra kérik a címzetteket, hogy hazafiság címén szavazzanak a mai Kína két nagy büszkeségére: a Kínai Nagyfalra és a tibeti Potala Palotára. A mozgalom, úgy tűnik, elérte célját, mert a 13 millió szavazatból az eltelt fél évben 45 százaléknyi voks jött Kínából és Hong Kongból. Az ázsiai ország érdeklődése a szavazás iránt főként az utóbbi hetekben élénkült meg: az utolsó egy hónap szavazatainak 65 százaléka Kínából, 16 százaléka pedig az egykori brit gyarmatvárosból érkezett.

Róma

Az egyik elcsípett kínai e-mail betyár – miután felhívták, és megkérdezték tőle, hogy miért küldött szét 300 olyan elektronikus levelet, amelyekben nyomatékosan felhívta ismerősei, barátai figyelmét, hogy mire szavazzanak - a legnagyobb lelkinyugalommal magyarázta ki tettét.

„Semmi lelkiismeret-furdalásom sincs – válaszolta a neki szegezett kérdésekre Dickson Jen, hong kongi ékszerész -, hogy elküldtem ezt az üzenetet. És különben is, ez csak nagyon gyengén kötődik a nemzeti büszkeséghez, hiszen itt arról van szó, hogy ha nem kerül be az első hétbe legalább az egyik kínai vonatkozású létesítmény, akkor az nagyon nagy szégyen lenne nekünk, az egész kínai nemzetnek.”

A szavazás már csak azért sem babra megy, mert a legjobban szereplő helyek anyagi támogatásban részesülnek. Az állagmegóvásra, dokumentálásra kapható pénzösszeg első kedvezményezettje a bamiyani két Buddha-szobor. Ezeket még a tálibok rombolták le Afganisztánban 2001-ben. Arra a renoválásra 13 ezer eurót sikerült összekalapozni.

Az UNESCO célja, hogy a szavazás végére legalább 60 millió voks érkezzen, ami a Föld jelenlegi lakosságának 1 százaléka. Eredetileg 2000-ben ért volna véget a szavazás, de annyira kevés szavazat jött, hogy kénytelenek voltak meghosszabbítani 2002-ig. Mivel akkorra sem gyűlt össze a „reprezentatív” eredmény, az új határidő 2005 lett.

Az ókor hét csodája 1-4.

Artemisz temploma

Epheszosz városát ión hajósok alapították a Kr. e. 2. évezredben. Ők kezdték az Artemisz tiszteletére felállított templom építését, amit az időközben bevonuló lídiai király, Krőzus is támogatott anyagilag. A hellén világban sehol nem akadt még egy ilyen pompás építmény. Az új csodát Artemiszionnak nevezték el.

Az épület 51 méter széles és 105 méter hosszúságú volt. 127, egyenként 18 méter magas márványoszlop tartotta a tetőszerkezetet. A tetőzet cédrusfából, a szentély magas, arannyal és drága festékekkel dúsan feldíszített, csiszolt szárnyas ajtajait ciprusfából készítették. A szentély belsejében helyezkedett el az istennő közel két méteres fából faragott szobra. Artemisz képmását arannyal és ezüsttel borították be. De Kr.e. 356-ban a templom teljesen elpusztult egyetlen éjszaka alatt. Egy Herostratus nevű ember gyújtotta fel a templomot és a tűzben lelte ő maga is halálát. Epheszosz városa azonban elhatározta: új otthont teremt szeretett istenségének, még szebbet, még nagyobbat, mint amilyen a lerombolt volt.

Alexandros híres építőmestere, Deinokrates pedig olyan roppant nagy és pompás templomot épített a 356-ban leégett templom helyébe, melyet később a hét világcsoda közé számítottak. Mindenfelől szállították az építkezésekhez az aranyat, az ezüstöt, a drága holmikat. Az épület alapterülete 65×125 méterre növekedett. A további munkák során azonban ügyeltek arra, hogy ne nagyon térjenek el a régi templom szerkezetétől. Az építészmester törekedett arra, hogy az új templom kövesse az eredeti templom szerkezeti felépítését, ezért például a régi, megrepedezett márványoszlopok helyére állítatta a 127 új tartóoszlopot. A bejárat felett található fríz 36 oszlopon állt és a hellén istenek és félistenek képei díszítették. Az új templom építése több évtizedig tartott.

Halikarnasszosz

A Kr.e. 377-ben trónra lépett ifjú Mauszólosz ötlete volt, hogy az agóra és a templom közötti térségben olyan hatalmas épületet építtessen Halikarnasszoszban, ami majd az idők végezetéig híressé teszi a nevét. A legtöbb perzsa király és szatrapa valósággal rajongott a görög művészetért, a hellén kultúráért. Ez alól Mauszólosz sem volt kivétel. A fejedelem úgy döntött, hogy síremlékét nem helyi mesteremberekkel építteti fel, hanem Hellász legjelentősebb építészeit bízza meg a nem mindennapi feladattal.

A nagy feltűnést keltő pályázatot Satyros és társa, Phytheos görög építészek nyerték meg. Elképzelésük szerint egy 33×39 méteres alapterületű földdarabra épül majd az öt óriási lépcsőfokból álló alapzat, melynek tetején jut hely a robosztus, 27×33 méteres alaprajzú, csaknem kocka alakú középső résznek. Az alapzat és a középső kocka együttes magassága a 22 métert is meghaladta. A középső rész fölött emelkedett a tulajdonképpeni síremlék. Belső kamráját 39, egyenként 11 méter magas oszlop fogta körbe. Az oszlopcsarnokot egy 24 lépcsőfokból álló, piramis alakú tető óvta az időjárás viszontagságaitól. A piramis csúcsát márványból faragott négyes fogat díszítette. A teljes síremlék 49 méter magas volt, nagyobb tehát, mint egy 16 emeletes, modern lakóház A fehérmárvány épület oszlopait helyi uralkodók képmásai díszítették, a tetején pedig négylovas harci szekér állt.

Hatalmas terv volt, de mielőtt befejezhették volna a munkálatot Mauszólosz meghalt Kr. e. 353-ban, így az özvegyre, Artemisziára várt a feladat, hogy teljesítse férje akaratát. Ám a sors a királynőhöz sem volt kegyes: két év elteltével követte férjét a holtak birodalmába. Az építkezés megtorpant, a mesterek megriadtak. Ami ezután következett, arra még nem akadt példa az ókori világban. Az építkezésen dolgozó építészek, kőművesek és kézművesek magukra vállalták a remekmű befejezését. Az örökkévalóság hosszú idő, ám évszázadokon át úgy tűnt, hogy a Mauszóleion az égi hatalmak védelme alatt áll. Amikor Nagy Sándor, Kr. e. 334-ben megostromolta Halikarnasszoszt, a Mauszóleionnak semmi baja sem esett. Az örökkévalóság a Mauszóleion számára kereken 1500 esztendőn át tartott. A Kr. u. 12. században egy hatalmas erejű földrengés lerombolta az építmény jelentős részét. Háromszáz évvel később a kereszteslovagok használták kőfejtőnek a romokat, mivel várakat kellett építeniük a török támadások miatt. Az épületből egy kő sem maradt a helyén.

Rhodoszi kolosszus

A rhodosziak éppen egy ostrom kellős közepén döntöttek arról, hogy szobrot emelnek. Héliosz napistenhez fohászkodtak, hogy ha segít megvédeni a várost, akkor hatalmas szobrot emelnek a tiszteletére. Úgy is lett: a város nem esett el, tehát jött a 12 évig tartó szoborépítés.

Az építkezés Kr. e. 302-ben kezdődött. Az építőmester, Kharész egy vasszerkezetet készített, amelyet agyaggal vontak be. A belső szerkezet kialakítása után a művet egy földhányással vették körbe, hogy a félig kész szoborra ráhelyezhessék a bronzból készült fémlapokat. Arról nem maradtak fenn adatok, hogy ezt a folyamatot hogyan végezték, de annyit lehet tudni, hogy összesen 12 tonnányi fémet használtak fel. A mű belsejét a stabilitás érdekében kövekkel tömték meg. A szobor a kezdeti 18 méter helyett, 36 méter magasságba emelkedett. Kr. e. 224-ben egy földrengés rázta meg a várost, amelynek következtében Héliosz térde eltört és a város épületeire zuhant. Ezek után a mű 900 évig feküdt a földön, mert egy jós azt mondta a rhodosziaknak, hogy nem szabad felemelni onnan, szörnyű csapások érhetik ugyanis akkor a népet. Kr.u. 653-ban arabok foglalták el a várost, akik nemcsak a várost, de a szobrot sem kímélték. Leszedték róla a bronz bevonatot és elszállították Mezopotámiába.

Ha az Antipatrosz-féle összeállítást vesszük alapul, akkor abban szerepelnek Babilon falai. Ám ezekből - leszámítva az Istar kaput - nem maradt fenn semmi, ezért végképp elképzelésük sincs a kutatóknak, hogy miként is nézhetett ki ez a "csoda".

Az ókor hét csodája 5-7.

Szemirámisz függőkertje

Az építményt Nabúkudurri-asszúr király, a hódító ajándékozta feleségének, egy perzsa hercegnőnek. A monumentális építészeti alkotás elnevezése hét óriási lépcsőfoka utal. Bár a hét szint mindegyike egy önálló kertrésznek számított, mégis egy egységes egésszé fogta össze az építményt. S miután a vízelevezetés is megoldottá vált, következhetett a növények telepítése. A teraszok szélére olyan növényeket ültettek, amelyek indái befutották a várfalat és lecsüngtek az alattuk lévő szintekig is.

Zeusz-szobor Olümpiában

Kr.e. 470-ben Görögország valamennyi csücskébe eljutott a hír, hogy hatalmas templom épül Zeusznak. A hatalmas építkezés hihetetlenül sok pénzbe került, mégsem felelt meg mindenkinek. Az általános vélemény szerint túlságosan evilági lett az építmény, amely ezáltal nem fejezhette ki kellőképen Zeusz hatalmasságát. A probléma megoldását egy varázslatos szobor elkészítésében látták.

A kor leghíresebb szobrászát, Pheidiászt bízták meg a munkával. Ő készítette el a sokat csodált remekművet, mely a templom szívében helyezkedett el. A mű vázlatát a szobrász a műtermében készítette el gipszből, fából és vasból. Ezek után megformálta az istenség fedetlenül ábrázolt testrészeit, az arcot, a kezet, a lábat elefántcsontból. Zeusz haját, ruháját, saruját aranyból mintázta meg. Mivel a szobor hatalmas - mintegy 13m - volt, a méretek lehetetlenné tették, hogy egy darabban szállítsák el a közelben található szentélybe. A szobrász valószínűleg részekre szedette a remekművet, melyet egyenként vitetett át a Zeusz-templom belső kamrájába.

Az alkotás nemcsak nagyságában és szépségében volt egyedülálló. Különlegessége volt, hogy a korábbi istenábrázolásokban Zeuszt mindig félelmetes haragvó istenként ábrázolták, míg Pheidiász Zeusza egy erőt és hatalmat árasztó, mégis bizalmat ébresztő öregúr volt. A szobor egy 1 m magas 6.5 m széles alapzaton helyezkedett el. Az egész szobor 13 m magas volt, ami egy mai 4 emeletes ház magasságának megfelelő. Zeusz fején olívaágakból font koszorú volt. Jobb kezében győzelmi figurát tartott, mely aranyból és elefántcsontból volt. Bal kezében jogarát tartotta, melyet mindenféle fémmel díszítettek. A jogar tetején egy sas gubbasztott. A saruja és a palástja is aranyból volt, Zeusz lábait pedig szfinxek és más szárnyas figurák díszítették. A ruhájára állatokat és liliomokat véstek. A trónt aranyból, drágakövekből, ébenfából és elefántcsontból készítették.

Éveken keresztül látogatók és hívők százait vonzotta a templom a világ minden tájáról. Az uralkodók és királyok alkalmanként ajándékaikkal díszítették a szobrot, melyek közül az egyik legjelentősebb az a gyapjú függöny, mely IV. Antiochus adománya volt. Az adományozó kilétét bizonyítja, hogy az ő nevét hímezték a függönybe jellegzetes asszíriai mintákkal és föníciai színezéssel.

Az I. sz.-ban Caligula császár megkísérelte áthelyezni a szobrot Rómába, de terve csúfos kudarccal végződött, amikor a munkásai által készített állványzat leomlott. 391-ben I. Theodosius császár betiltotta az olimpiai versenyeket, mert azokat pogány szokásoknak minősítette, és egyúttal bezáratta Zeusz templomát is.

Olümpia városát földrengések, földcsuszamlások és árvizek pusztították és a templom az V. században komolyan megrongálódott egy tűzvészben. Mára az épület alapjait sikerült feltárni, de csak szikla és törmelékdarabkák maradtak a templomból. A szoborról többféle legenda ismert, az egyik szerint 350-ben fosztogatók rombolták le a remekművet, egy másik szerint pedig a görögök Konstantinápolyba hurcolták és ott egy tűzvész martaléka lett.

a hetedik

Kheopsz fáraó (Kr.e. 2551 - 2528) egyiptomi uralkodó volt, aki elhatározta, hogy elődei hagyományát követve csodálatos sírboltot építtett magának. Amikor apja, Sznofru fáraó meghalt, az ifjú Kheopsz azonnal utasítást adott a piramis építésére. Természetesen azt szerette volna, ha az ő síremléke minden addigi piramisnál nagyobb és szebb lenne. Az építményt hatalmas méretei miatt "nagy piramisnak" is szokták nevezni.

Magassága 146,6 méter, vagyis akkora, mint egy ötven emeletes felhőkarcoló. A piramis közel kétmillió mészkőtömbből áll. Mivel a kész piramis súlya meghaladja a 6 400 000 tonnát, fontos volt, hogy kemény sziklatalajt válasszanak alapzatul, amely képes megtartani ezt a hatalmas építményt. Egy Gíza nevű falucskától két km-re találtak rá a megfelelő helyszínre. Az építkezést gondos előkészületek előzték meg: először felrajzolták a piramis alaprajzát, majd vízmentesen záródó tégla- és vályogfallal vették körbe az egészet. A területet sakktáblaszerűen csatornákkal hálózták be.

A hatalmas előkészítő munka tíz éven át tartott. Hérodotosz görög történetíró beszámol arról, hogy a munkálatok további 20 esztendeig tartottak, ami alatt a gigantikus síremléken 100.000 munkás dolgozott.

Először Harun al Rasid, a hatalmas muszlim uralkodó fia, Abd Allah al Ma'mun kalifa hatolt be Kheopsz piramisába. Keserűen csalódnia kellett, hiszen a kamra nem rejtett semmit. Ettől kezdve a fosztogatók és a sírrablók elkerülték a számukra érdektelenné vált, üres piramis. 1168-ban a keresztes lovagok elől menekülő muszlimok felgyújtották Kairó nagy részét, mert nem akarták, hogy a város az európaiak kezére kerüljön. A háború után visszatérő egyiptomiak szétverték a Kheopsz-piramis hófehér mészkőburkolatát, és ezekből építették újjá házaikat. A piramis gyönyörű záróköve, a pyramidon is a nyersanyag-éhség áldozatává vált. Mindennek ellenére a piramis még mindig áll.

A bővített lista

Alexandria világítótornya

Mivel az Antipatrosz-féle lista az eltelt évszázadok alatt néha-néha átalakult, a közfelfogás szerint az alexandriai világítótorony is az ókori hét csodák egyike. Nagy Sándor halála után kezdték el építeni. Különlegessége állítólag a torony tetejében lévő tükör volt, ami 50 km-re is elvitte a fényt – segítséget nyújtva a Földközi-tengeren hajózóknak.

Az építész Euklides kortársa, Sostratus volt. Évszázadokon keresztül az alexandriai világítótorony messziről jelezte a kikötő helyét a tengerről érkezőknek. Éjszaka a tűz fénye mutatott utat a hajósoknak, nappal pedig a napsugarakat tükrözte vissza a torony hatalmas tükre.

Amikor az arabok leigázták Egyiptomot, lenyűgözte őket Alexandria városa és annak gazdagsága. A világítótornyot folyamatosan említették a különböző úti beszámolóikban. Az új uralkodók miatt azonban egyre inkább háttérbe szorult a város és a torony. Az új főváros Kairó lett, a torony pedig elveszítette gyakorlati funkcióját, amikor a tükör véletlenül összetört és soha többet nem javították meg. Ráadásul 956-ban egy földrengés kisebb károkat okozott a toronyban, majd 1303-ban és 1323-ban két nagyobb földrengés komoly pusztítást végzett az épület szerkezetében. Amikor a híres arab utazó, Ibn Battua ellátogatott Alexandriába 1349-ben, nem léphetett be a romos épületbe, még a bejáratig sem tudott eljutni. Az utolsó fejezet a torony történetében, amikor 1480-ban az egyiptomi mameluk szultán, Qaitbej elhatározta, hogy megerősíti Alexandria védelmét. Középkori erődöt építtetett a világítótorony helyére, a torony köveit és márványait is felhasználva.

Memnón-kolosszusok

A későbbi világcsodák között szerepeltek a Memnón-kolosszusok is. A thábai nyugati parton álló ülőszobrok már messziről láthatók. Pedig az ő méretük még eltörpül a mögöttük egykor állt III. Amenhotep templomának méreteihez képest. Csakhogy az építmény szinte teljes egészében napon szárított téglából készült, ráadásul igen kedvezőtlen talajon, nagyon közel a Nílushoz, így teljesen elpusztult.

A vörös kvarcitból készült szobrok 16,5 méter magasak, és 2 méternél nagyobb talapzaton állnak, és III. Amenhotepet ábrázolják. A szobrokat a görög utazók nevezték el Memnón-kolosszusoknak – utalva a görög héroszra, Memnónra, a mítoszbeli Aurora fiára.

Hagia Sophia

Noé bárkája és Salamon jeruzsálemi temploma mellett többször felvetődött a Hagia Sophia is, mint a világ egyik csodája. És nem véletlenül: úgy is szokták ezt az épületet definiálni, mint az összes ismert építészeti elem tökéletes szintézise. Ez az épület tehát afféle „Summa Architectonica”, amelynek elkészítésekor nem fukarkodtak a költségekkel, s amelynek tervezésével két „mechanikont”, a trallészi Anthemioszt és a milétoszi Izidóroszt bízták meg, akik a kinetika, a statika és a matematika szaktekintélyei és elismert értekezők voltak.

Justinianus császár legemlékezetesebb műve az 530-ban elkészült, majd két évvel később a Nika-lázadás során lerombolt Szent Bölcsesség-bazilika (Hagia Sophia) újjáépítése volt. A munkálatokat 532 és 537 között végezték el, és Bizánc elestéig, 1453-ig gyakorlatilag vallási központként funkcionált. A templom különlegessége többszörös kupolamegoldása, ami első pillantásra rendkívül instabillá is teszi a szemünkben. Az újdonságot az épület óriási méretei, a 31 méter átmérőjű főkupola és a megtámasztását biztosító rendszer jelentik. Kisebb földrengések 563-ban megrongálták, azóta szinte folyamatosan renoválásra szorul.