Budapest neve is felmerült az első újkori olimpia helyszíneként 

Az olimpiát nem lehet elfelejteni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az 1500 éves kimaradás utáni feltámasztása, majd egészen napjainkig tartó sikertörténete. Távcsövezéssel, levelekkel a Pesti Naplónak, de kabalafigura és olimpiai láng nélkül nyitották meg 1896. április 6-án az első újkori olimpiát Athénban.

Olimpia: múltból a jövőbe

Történelmi léptékkel nézve szinte elenyésző az a 127 év, amelyet az első újkori olimpia óta magunk mögött hagytunk. Az ókori olimpiák több mint ezeréves történetét I. Theodosius császár 393-as döntése zárta le, az egészen időszámításunk előtt 776-ig visszanyúló ókori hagyományt „pogány praktikának” bélyegezve.

Ezután annak ellenére következett több mint ezeréves kihagyás, hogy a reneszánsz óta különböző politikai színtereken, több alkalommal is kezdeményezték a dicső esemény visszavezetését (így például a 17. századi Angliában vagy a francia forradalom idején). Az 1859-től szervezett pánhellén játékok már a modern kori olimpia közvetlen előzményének tekinthetőek.

Persze mindez nem valósulhatott volna meg a modern kori olimpia megálmodójaként számon tartott Pierre de Coubertin báró hozzájárulása nélkül. Hathatós közreműködésével 13 ország 49 sportszövetségével megalakult a NOB (Nemzetközi Olimpiai Bizottság), amelynek vezetői között Kemény Ferenc is aktívan részt vett az események irányításában.

Az olimpia hivatalos jelszava a „Citius, altius, fortius!”, azaz „Gyorsabban, magasabbra, erősebben!” lett. A sportolóknak szánt mottó a rendezvény szervezőinek is példaként szolgálhatott, hiszen sokáig kérdéses volt, hogy Görögország képes lesz-e megszervezni az első újkori olimpiát.

Mi történt Athénban?

Az eredeti tervek között az is felmerült, hogy Párizsban legyen az első újkori olimpia az évszázadfordulón, mondván, a világkiállítással együtt PR-szempontból nagyobb lenne a nézőközönség. Amikor eldőlt, hogy a dátum 1896 (a helyszín pedig mégis Athén) lesz, anyagi nehézségek léptek elő a görög főváros rendezésével kapcsolatban. 

Ezen a ponton került a figyelem középpontjába Budapest. Az ötlet – amelynek egyik fő támogatója a már említett Kemény Ferenc volt – egészen az államvezetésig jutott, hiszen a Millenniummal egybekötve a magyar főváros egy világraszóló eseménynek szolgálhatott volna helyszínéül. Végül Athént egy gazdag görög kereskedő, Georgiosz Averoff mentette meg, így megkezdődhetett a modern kor első olimpiája.

A 13-as ugyan nem szerencseszám, mégis ennyi ország nevezett az eseményre (a rendező görögökön kívül Nagy-Britannia, az Osztrák–Magyar Monarchia, Németország, Olaszország, Franciaország, Dánia, Svájc, Bulgária, Svédország, az Egyesült Államok, Ausztrália és Chile). 295 férfi sportoló (nők ekkor még nem vehettek részt), 9 sportág 43 versenyszámában (atlétika, torna, birkózás, vívás, kerékpározás, lövészet, úszás, tenisz, súlyemelés) próbálhatta ki magát.

A kor viszonyaihoz képest a rendezésre összességében nem lehetett panasz. Ugyan akadtak nehézségek – későn postázott meghívók, fagyos tengervíz, nem pontosan mért távok –, az 1896. április 6. és 15. között rendezett esemény nagyobb fennakadások nélkül zajlott le. Az eddig megszervezett 32 nyári olimpia a bizonyíték arra, hogy az újjáélesztés terve bevált, az ötkarikás játékok az emberiség közkedvelt eseményévé váltak a 20–21. században.

Magyar vonatkozások

Hajós Alfréd – vagy ahogy többen ismerik, a magyar delfin – neve sokak számára ismerősen csenghet. A 200 és az 1500 méteres gyorsúszás győztese „beúszott” a magyar sporttörténelem legszebb lapjaira.

Hajlamosak vagyunk megfeledkezni a további magyar sikerekről. Szokoly Lajos – akit elsőként szólítottak rajtkőre az újkori olimpiák történetében – 100 méteres síkfutásban lett harmadik, és valószínűleg a 110 méteres gátfutásban is dobogós helyen zárt volna, ha nem bukott volna el az utolsó gáton. Dáni Nándor 800 méteres síkfutásban lett második, míg Tapavicza Momcsilló tenisz egyesben ért el holtversenyben harmadik helyezést.

A legérdekesebb történet talán Kellner Gyuláé, aki úgy lett harmadik a legjobban várt, maratoni 36,7 km-es távon, hogy először negyedikként érkezett be a célba, de az egyik görög versenyző szekéren ülve tette meg a táv egy bizonyos részét. A csalásra ugyan nem lehet kifogás, de annyit megjegyezhetünk a görög versenyzők védelmében, hogy az Athén–Marathón távon egyértelmű elvárás volt a hazai győzelem – a kimagasló pénzjutalmakról nem is beszélve.

A sikerekről csak késéssel tudósított a sajtó, a kor technológiájának megfelelően ugyanis jelentős késéssel érkeztek meg a hírek a hazai földre. Az igazi élményt a sport rajongóinak ezekben az időkben azok a tudósítások és levelek jelentették, amelyeket többek között Kertész K. Róbert küldött a Pesti Hírlapnak, vagy Wein Dezső a Pesti Naplónak. És ne felejtsük: az eseményeket ők is csak távcsövön keresztül figyelték, így a tudósítások nem vehetők számításba szakértői leírásként.

Mi nem volt az első újkori athéni olimpián?

Tévedés volna az első újkori ötkarikás játékot a jelenlegi olimpiákkal egyenrangúnak tekinteni, hiszen az elmúlt 127 évben a szimbólumrendszer jelentős változásokon ment keresztül.

Olimpiai láng 1928-ban, Amszterdamban lobogott újra, a fáklyás váltófutás pedig az 1936-os berlini olimpia vívmánya volt, a láng 12 nap alatt tette meg a 3187 kilométeres távot Olümpiától Berlinig.

Még nem készült el az öt kontinens összekapcsolódását szimbolizáló olimpiai ötkarika, amelynek az ötletét szintén Pierre de Coubertin dolgozta ki 1912-ben. Az olimpiai himnusz zenéje is változott, végül Szpiridon Szamarasz megzenésített verziója (Kosztisz Palamasz verse alapján) 1958-tól vált hivatalos himnusszá. Mára már a kabalafigurák is nélkülözhetetlen kellékei az eseménynek, pedig történetük csak a müncheni 1972-es olimpián, Waldi nevű tacskóval kezdődött el.

Aranyérmeket sem osztottak 1896-ban. Az egyes számok győztesei ezüstérmet, oklevelet és olajfalevél-koszorút, a második helyezettek rézérmet és koszorút kaptak, míg a harmadik helyezettek üres kézzel távoztak.

Mai szemmel az 1896-os olimpia több szempontból sem volt „igazi”, mégis valami világraszóló újdonság kezdeteként és egy méltatlanul elfelejtett hagyomány folytatásaként tekintünk rá.