Bár háromféleképpen is rekonstruálták Tutanhamon arcát, egyes vonásai örökre rejtve maradnak

Amikor Howard Carter brit régész 1922-ben az egyiptomi Királyok Völgyében megtalálta Tutanhamon érintetlen sírját és benne az uralkodó mumifikált testét, talán maga sem gondolta, hogy bő nyolc évtizeddel később minden idők leghíresebb gyermekkirálya igazi arcot kap – méghozzá hármat. Pedig pontosan ez történt: ugyan egészen 2005-ig kellett várni rá, de a szakértőknek végül sikerült rekonstruálniuk a rejtélyes körülmények között, fiatalon elhunyt egyiptomi fáraó arcát.

A tiszta vérvonal

Az egyiptomi Újbirodalom XVIII. dinasztiájában, körülbelül Kr. e. 1333-től 1324-ig uralkodó Tutanhamon hírnevét jórészt annak köszönheti, hogy Howard Carter brit régész 1922 novemberében érintetlenül találta meg a Luxor melletti Királyok Völgyében lévő sírját: ez volt a KV62, máig az egyetlen olyan ismert fáraósír, amelyet nem fosztottak ki az idők során, igaz, két rablási kísérlet is ismert.

Bár a 3300 éve élt gyermekfáraó csupán szűk egy évtizedig állt az egyiptomi birodalom élén, élete és rejtélyes halála – no meg a fáraó „átkával” összefüggésbe hozott rejtélyes halálsorozat – azonban sírjának felfedezése óta nem hagyja nyugodni a régészeket.

Az egyik első és legfontosabb kérdés a fáraó származásának tisztázása volt. A Tutanhamon maradványain elvégzett DNS-vizsgálatok eredményei 2010-ben valósággal sokkolták a világot.

A genetikai analízis kiderítette, hogy a gyermekfáraó apja Ehnaton (kb. Kr. e. 1353-1336), míg anyja az Amarna-reformról ismert uralkodó egyik ismeretlen lánytestvére, a KV35-ös sír ifjabbik női múmiája volt.

Egy francia genetikus azonban legutóbb cáfolni igyekezett az eddigi eredményeket, s az új genetikai bizonyítékok nyomán azt állította, hogy Tutanhamon anyja nem Ehnaton testvére, hanem főfelesége, a gyönyörű mellszobráról híres, kvázi-társuralkodó Nofertiti volt.

A családtagok közötti gyermeknemzés nem volt ritka az ókori Egyiptom történetében, mivel az uralkodók – akik az istenek leszármazottjainak vélték magukat – így próbálták meg fenntartani a tiszta vérvonal folytonosságát; szakértők szerint ezzel magyarázhatóak Tutanhamon veleszületett rendellenességei is, így farkastorka és dongalába.

A királyi szokáson egyébként Tutanhamon sem változtatott, mivel Ehnaton és Nofertiti lányát, Anheszenamont vette nőül, aki főfelesége lett.

Rejtélyes halál

A fáraó halálának pontos oka máig vita tárgyát képezi. Sokáig csak annyit lehetett biztosan tudni, hogy a fiatal fáraó uralkodásának tizedik évében hunyt el.

Ugyan Tutanhamon a köztudatban fenséges uralkodóként él, a valóságban azonban a törékeny fiatalember számtalan fejlődési rendellenességben szenvedett: a már említett farkastorok és dongaláb – amely miatt bottal volt kénytelen járni – mellett egyéb betegségek is gyötörték az egyiptomi vezetőt.

Az eddig felmerült halálokok széles skálán mozognak: egyesek szerint Tutanhamon trópusi maláriában halt meg, mások úgy vélik, egyik riválisa gyilkolta meg, vagy víziló öklelte fel, esetleg harciszekér- vagy lovasbalesetben halt meg.

Az Egyiptomi Régiségügyek Legfelső Tanácsa egykori vezetője, az egyiptomi forradalom idején megbukott, vitatott megítélésű neves egyiptológus, Záhi Havvász irányítása alatt dolgozó kutatók 2005-ben nyitották fel Tutanhamon szarkofágját, hogy a múmia CT vizsgálatával megfejtsék a fáraó halálának rejtélyét.

Miután az egyiptomi régészcsapat elkészült a háromdimenziós röntgenvizsgálatokkal, kiderült, hogy a fiatalon elhunyt fáraó nem erőszakos halállal halt meg.

A felvételek egyértelművé tették, hogy a koponya a halál beállta után, feltehetően a mumifikálás során sérült meg, esetleg Carter elővigyázatlansága miatt deformálódott.

A 2010-ben elvégzett vizsgálatok eredményei alapján feltételezhető, hogy Tutanhamon halálának legvalószínűbb oka a csontszövetek elégtelen vérellátása volt, alighanem egy csonttörés nyomán. Ennek következtében a csont egy része elpusztult, ráadásul mindez maláriával is párosult.

15 perc a CT-ben

A kutatókat és a közvéleményt legalább ennyire foglalkoztatta, hogyan nézett ki a rejtélyes gyermekfáraó, s hogy esetleg tényleg színesbőrű volt-e. A testet elsőként Carter és csapata vizsgálta meg röviddel a sír feltárása után, de az archeológust és Lord Carnarvont inkább a múmiára helyezett amulettek és ékszerek érdekelték.

A 2005-ös vizsgálatok előtt mindössze kétszer: 1968-ban a Liverpooli Egyetem, 1978-ban pedig a Michigani Egyetem kutatóinak adatott meg, hogy felnyissák a szarkofágot és megvizsgálják a múmiát.

Tutanhamon mellszobrán és a fáraó arcának rekonstruálásán francia, amerikai és egyiptomi kutatók, köztük törvényszéki orvos szakértők, fizikai antropológusok és művészek dolgoztak a National Geographic Societyvel együttműködésben, a munkát Havvász irányította és ő tette közzé a vizsgálatok eredményét.

„Amikor 2005 januárjában először megpillantottam a múmia arcát, tudtam, hogy konzerválni kell, mivel a sírba naponta átlagosan belépő ötezer ember jelenléte miatt előbb-utóbb csak por maradhat belőle” – adott magyarázatot Havvász arra, hogy miért kellett kiemelni a szarkofágból a gyermekmúmiát. „Az egyetlen jó dolog a múmiában az arca. Meg kell óvnunk” – fűzte hozzá akkor.

Tutanhamon összesen 15 percig tartózkodott a CT-ben, ezen idő alatt mintegy 1700 digitális keresztmetszetű képet készítettek a múmia feje búbjától a lábujjáig. A francia csapatot Jean-Noël Vignal törvényszéki antropológus, a Centre Technique de la Gendarmerie Nationale munkatársa vezette. A szakember megállapítása szerint a koponya egy 18-20 éves korában elhunyt, a kaukázusi rassz jellegzetességeivel rendelkező férfié.

Vignal és kollégái meghatározták a fáraó száját és állát, az orrlukakból pedig az orr formáját és méretét, sőt arra is képesek voltak, hogy megállapítsák Tutanhamon arcbőrének vastagságát is. Ezek alapján Vignal műanyag koponyát készített, amit Élisabeth Daynès szobrásznak küldtek tovább, ő alkotta meg a fáraó agyagból készült élethű arcát.

Daynès két, még Tutanhamon életében készült faszobrot is felhasznált munkája során, hogy el tudja készíteni a minden részletre kiterjedő arcrekonstrukciót: így vált ismertté a szemöldök vastagsága, az orr és ajkak formája, valamint nagyjából a füleké.

Az elkészült agyagmodellből Daynès egy gipszöntőformát hozott létre, hozzá szilikonból készült „bőrrel”. Az arcbőr tónusát Daynès a mai egyiptomiakra jellemző árnyalat alapján határozta meg. A rekonstrukciót üvegből készített szemek, haj és smink tette teljessé.

Női arcú fáraó

Hogy meggyőződjenek az eljárás pontossága felől, a National Geographic Society egy amerikai csapatot is felkért, hogy végezze el ugyanezt a vizsgálatot. Az amerikaiaknak azonban „vakon” kellett dolgozniuk, tehát a kutatóknak nem árulták el, kinek a szobrát készítik.

A New York-i Egyetem munkatársai, Susan Antón és Bradley Adams első pillantásra úgy vélekedett, hogy a koponya akár nőé is lehet – erre a következtetésre jutott egyébként Michael Anderson, a Yale művész szakértője is –, miután több, általában a nőkre jellemző testi jegyeket találtak rajta: ilyen volt az ívesen hátrahajló áll, az enyhén nyújtott koponya, valamint hogy szinte hiányzott a csont éle a két szemüreg felett.

A szakemberek a további vizsgálatok révén végül kijelentették, hogy az illető egy 18-19 éves, észak-afrikai származású férfi, a múmia korát pedig a fogakból sikerült megállapítani. Tutanhamon egyébként nagyon jellegzetes fogakkal rendelkezett, metszőfogai nagyok és kissé kiállóak voltak, ami jellemző dinasztiája más tagjaira is. A CT-felvételek és Antón kutatásának eredményeit felhasználva végül az amerikai csapat is elkészítette a maga Tutanhamonját.

A kutatás harmadik fázisában az Egyiptomi Régiségügyek Legfelső Tanácsa felkért egy egyiptomi szakemberekből álló csapatot, hogy készítsék el ők is Tutanhamon arcmását. Az egyiptomi csapat ugyanazon CT-felvételek alapján dolgozott, elkészítették a műanyag modellt, ezt agyaggal borították be, amihez a Tutanhamonról készített ősi ábrázolásokat használták fel.

A Kairóban, nagy médiafelhajtás közepette ismertetett portrék határozottan emlékeztetnek a fáraó világhírű aranyszarkofágján látható ábrázatára. A törvényszéki orvos szakértők csoportjai ugyan külön-külön alkották meg saját Tutanhamonjukat, ám a három kép nagyon hasonlított egymásra.

„A különbségek az orr végén és a füleknél láthatók” – magyarázta Havvász. A francia és amerikai portrén hasonló orr és fülek láthatók, míg az egyiptomi képmásnak nagyobb orrot adtak a szakemberek. A rekonstrukció végén a három elképzelést egyesítették, így születtek meg azok képek, amelyek 2005-ben bejárták a világot.

Bár a Tutanhamont világhírűvé tevő ikonikus halotti aranymaszk az ókori egyiptomi művészet talán legismertebb alkotása, valószínűleg soha nem fog születni pontosabb kép a fáraóról a 2005-ben elkészített három arcrekonstrukciónál. A fáraó néhány jellemvonása továbbra is rejtélyes. Orra felső részének vagy fülének pontos formáját, szemét és haja színét pedig a komputertomográfiás vizsgálatokkal lehetetlen meghatározni, így minden bizonnyal soha nem fogjuk megtudni, hogyan nézett ki valójában a világ leghíresebb gyermekfáraója.