Az olasz kormány is belebukott az etiópok aduai győzelmébe

„Az aduai vereség, amelyben az olaszok legalább 7000 embert és 72 ágyút vesztettek el a félvad és tökéletlen fegyverekkel rendelkező abesszíniaiak ellen, lázas izgatottságba hozta az olasz népet. Népgyűlések és tüntetések voltak az ország minden nagyobb városában, a parlament forrongott, s a király kénytelen volt régi hű tanácsosát, Crispit elbocsátani a miniszterelnökségből.” A Vasárnapi Újság 1896-ban így festette le az azon év március 1-jén lezajlott aduai csata után az Olasz Királyságban kialakuló politikai káoszt és általános felháborodást. II. Menelik etióp császár „félvad és tökéletlen” hadereje ugyanis súlyos vereséget mért a modern fegyverekkel operáló olasz haderőre, és ezzel Afrikában egyedülálló módon megőrizte országa szuverenitását a gyarmatosítókkal szemben.

Bár az olaszok átverték, az etióp uralkodó nem hagyta magát

1870 őszén Róma elfoglalásával lezárult a Risorgimento korszaka, létrejött az egységes Olasz Királyság. Az új állam helyet követelt magának a nap alatt, és az európai nagyhatalmak példáját követve bekapcsolódott az Európán kívüli világ felosztásába, megkezdvén saját gyarmatbirodalma kialakítását.

Az olaszok Kelet-Afrikában értek el sikereket, ahol a mai Eritrea területén, a Vörös-tenger partján fekvő Massawa várost sikerült az uralmuk alá vonniuk. A Vörös-tenger partvidékén intenzív kereskedelmet folytató olaszok a települést hídfőállásként használva próbáltak minél nagyobb területeket kihasítani maguknak  Eritreában és Abesszíniában, ami végül fegyveres összeütközéshez vezetett az Etióp Császársággal.

Az etióp haderő már 1887-ben kimutatta foga fehérjét, és Dogali mellett megsemmisített egy több száz fős olasz katonai egységet, jelezve a modern fegyverekkel felszerelt olasz hadvezetésnek, hogy számolni kell elszántságukkal a csatamezőn.

A dogali kudarc után az olaszok taktikát váltottak, és IV. Johannész etióp császár és Menelik, Soa uralkodója között lévő ellentéteket kihasználva, közvetett úton próbálták destabilizálni a térséget. Róma Meneliket támogatta, akinek 1889-re sikerült megszereznie az uralmat egész Etiópia felett.

Az olasz segítség, amelynek keretében Menelik modern fegyvereket is kapott, természetesen nem felebaráti szeretetből fakadt. Az ötezer Remington puskáért és a császári trónért cserébe Menelik az 1889-ben kötött wuchaléi szerződésben elismerte az olaszok addigi hódításait a térségben.

A dokumentumban azonban Róma egy elképesztően pimasz trükkel elérte, hogy II. Menelik csak Olaszországon keresztül tárgyalhasson egy harmadik hatalommal.

A fenti passzust a szerződés amhara nyelvű változatában csak lehetőségként, míg az olasz változatban kötelező érvényű kitételként fogalmazták meg, amellyel Etiópiát papíron protektorátussá süllyesztették. Menelik természetesen tiltakozott a botrányos és jogilag vitatható eljárás ellen, de az olaszok nem hallgatták meg a panaszait.

Az etióp uralkodó azonban nem esett kétségbe, hanem támogatók után nézett, és amikor Szudánban kirobbant az egyiptomi–brit uralom ellen indított szent háború, a Mahdi-felkelésben a briteket támogatva fegyveres egységekkel segítette a lázadók leverését.

A hála nem maradt el, Menelik ismét egy nagy adag modern fegyverrel gazdagodott. Végül 1893-ban felmondta a wuchaléi szerződést, a háború pedig elkerülhetetlenné vált. 1894 decemberében az olasz csapatok átlépték az olasz–etióp határnak kijelölt Mareb folyót, és benyomultak Etiópia Tigré nevű tartományába. 

Az első olasz–etióp háború hivatalosan 1895-ben kezdődött. Az olaszok diplomáciai téren sikertelenek maradtak, nem sikerült ugyanis Menelik ellen fordítani a helyi hadurakat, sőt, a konfliktusban a császár korábbi segítségnyújtását  figyelembe véve, a britek és a franciák is semlegesek maradtak.

Ráadásul az etióp seregek az 1890-es évek közepére jelentős mennyiségű modern fegyverrel rendelkeztek, így egy viszonylag ütőképes haderővel tudták felvenni a küzdelmet az olaszok ellen.

1895 ősszén Amba Alaginál az etióp seregek győzelmet arattak, majd Mekele erődjét is elfoglalták. Az olaszok a két kudarc után a fél haderejüket (mintegy 18 ezer főt) összevonták és a Tigré tartományban található Aduánál próbálták megsemmisíteni a Menelik vezette etióp sereget.

Az etiópok egyáltalán nem voltak részegek

Az 1896. március 1-jén lezajlott aduai csatában az Oreste Baratieri tábornok vezette olasz haderő katasztrofális vereséget szenvedett.

A 18 ezres gyarmati sereg, amelynek mintegy negyedét szövetséges eritreai katonák alkották, II. Menelik 100 ezer főt számláló seregével nézett szembe. Utóbbiból nyolcvanezer katona tűzfegyverekkel rendelkezett.

Baratieri éjfél körül három hadosztállyal kezdte meg az előrenyomulást, és abban reménykedett, hogy még álmukban meglepheti az etiópokat. Az olaszoknak azonban nem volt helyismeretük, hibásak voltak a térképeik is, így a hadosztályok nem a kijelölt helyüket foglalták el, és messzire kerültek egymástól.

Ráadásul a meglepetés erejében sem bízhattak, mivel az egyik eltévedt hadosztály tévedésből beleszaladt az etiópokba, akik így tudomást szereztek a támadásról és riadóztattak.

Menelik kihasználva seregének számbeli fölényét és a terepismeret adta előnyöket, súlyos vereséget mért az olaszokra, akiknek hétezer katonájuk maradt a harctéren, valamint háromezer emberük fogságba esett.

Az olaszokkal harcoló eritreai katonákat az etiópok, akiknek vesztesége három-négyezer fő körül mozgott, árulóként kezelték, és közel nyolcszáz fogolynak levágták a jobb karját és a bal lábát.

Menelik győzelme és az olaszok csúfos kudarca igazi szenzáció volt Európában, ahol a csata a sajtó egyik legfelkapottabb témájává vált. A Vasárnapi Újság 1896-os számában például a következőket olvashatjuk az olaszok fiaskójáról:

„Az aduai csata veszteségét ma főképp annak tulajdonítják, hogy a volt főparancsnok, Baratieri tábornok, igen ügyetlen taktikus. Hadseregét három részre osztva vitte előre, ahelyett, hogy egyesítette volna, s igen sok csapatot szűk völgyekben és hasadékokban állított fel, hol nem fejthettek ki elegendő erőt, s e mellett a szomszéd hegyeken a biztonságot sem őrizte meg. Különösen nagyon tökéletlen volt az olaszok kémrendszere. Sohasem tudták pontosan az abesszíniaiak állását és számát, s az aduai ütközetet is abban a hitben kezdték meg, hogy az abesszíniak Menelik megkoronázására készültek, s ezért holtrészeg állapotban találják őket.”

Az aduai csatában azonban igen józan és tettrekész volt az etióp tábor. Az aduai vereséget követően az olasz kormány megbukott, Crispi miniszterelnök lemondott, Olaszország pedig 1896 októberében Addisz-Abebában békét kötött II. Menelikkel, és lezárta az első olasz–etióp háborút.

A császár egyébként rendkívül gáláns volt Rómával szemben, ugyanis olasz kézben hagyta az Eritreában és Tigré tartományban megszerzett területeiket, és mindössze 10 millió lírát követelt hadisarcként a legyőzött európai hatalomtól. Menelik nem akarta megalázni az Olasz Királyságot, hiszen tisztában volt azzal, hogy egy Róma által megszervezett koalíció ellen már nem tudna esélyesként fellépni.