Az USA elnökének lenni kivételes hatalommal és felelősséggel jár. Ezek közül az egyik az, hogy ő a főparancsnoka az amerikai fegyveres erőknek, így az elnökválasztásokon általában nagy hangsúlyt kap a jelöltek katonai múltja. A Fehér Ház lakóinak többsége elmondhatta magáról, hogy szolgált valamelyik fegyveres erő kötelékében, sőt néhányan háborúkban is bizonyították rátermettségüket.

Az Egyesült Államok korai történetében vélhetően George Washington miatt válhatott fontossá az, hogy valaki szolgált-e katonaként, vagy sem. Az ország első elnöke (1789–1797), akit a függetlenségi háború idején az amerikai hadsereg főparancsnokának is megválasztottak, korábban a britek szolgálatában a hétéves háború (1756–1763) észak-amerikai frontján is harcolt. A konfliktusok során tanúbizonyságot tett bátorságáról és szervezőkészségéről. Egy alkalommal két lovat lőttek ki alóla, és a kalapján, illetve a kabátján is golyó ütötte nyomokat találtak. A sikerek mellett kudarcok is érték, egyszer meg kellett adnia magát a franciáknak és szövetségeseiknek, valamint részese volt a britek monongahelai vereségének.

A függetlenségi háború hősei

A hadseregben eltöltött idő alkalmassá tette Washingtont arra, hogy később a britek ellen felkelő amerikaiak vezére legyen. 1776-ban több vereséget szenvedett, mégis megőrizte a kezdeményezést, ennek köszönhette, hogy fokozatosan az ellenfelei fölé emelkedett, és aztán 1781-ben Yorktown ostrománál kikényszerítette a britek döntő megadását. Washington élete azért is különleges, mert nemcsak az elnöki mandátuma alatt, hanem utána is betöltötte a főparancsnoki posztot. 1798-ban John Adams elnök (1797–1801) kérte fel erre: mivel a franciák rajtaütéseket hajtottak végre az Egyesült Államok ellen, szükség volt a korábbi tapasztalataira. Az egykori elnök az 1799-ben bekövetkezett haláláig látta el ezt a tisztséget.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2024. őszi különszám számában olvasható.