Antillia szigete: a Hét Város legendája

Az Atlanti-óceán titokzatos világa régóta táplálta a felfedezők képzeletét. Titokzatos földek és eltűnő szigetek jelentek meg a korai térképeken. Közülük a legismertebb Antillia szigete volt, amelyet a középkor és a reneszánsz kartográfiája a Hét Város földjeként örökített meg. Bár expedíciók sora indult a felkutatására, sosem találták meg, mégis nevéből született a Karib-térség Antillák elnevezése.

Az ismeretlen szigetek bűvölete

„Amikor az égre nézünk, isteneket képzelünk el. Amikor az óceánra nézünk, szigeteket képzelünk el” – írta Malachy Tallack Ismeretlen szigetek (2017) című könyvében. Szerinte az emberek, amióta történeteket alkotnak, kitalált szigetekről is mesélnek. Nem tévedett: a hajózás hajnala óta a tenger titokzatos világ volt, ahol a köd mögött bármi rejtőzhetett.

A nagy földrajzi felfedezések korában az európai kalandorok az ismeretlenbe hajóztak. Nem tudták, mi vár rájuk, ezért a térképek szélein szörnyek, sárkányok és különös lények jelentek meg.

Piri Reis és a sárkányok térképe

Egyedülálló példa Piri Reis híres 1513-as térképe. Spanyolország, Portugália és Afrika partvonalát pontosan ábrázolta, ám Amerika és az Antarktisz csak vázlatosan szerepelt rajta. A török térképész állította, hogy forrásai között „a tenger ősi istenei” is szerepeltek.

A térkép szélein fej nélküli emberek, antropomorf hüllők és a „hic sunt dracones” („itt vannak a sárkányok”) figyelmeztetés kaptak helyet. Ezek a képi jelzések az ismeretlen veszélyekre utaltak – olyan tájakon, amelyeket biztosnak véltek, bár még senki sem látta őket.

Atlantisz és Antillia szigete

Az óceánról készült korai térképeket képzeletbeli földek színezték. Atlantisz legendája évszázadokon át élt Platón nyomán, aki az „isteni nép otthonát” írta le.

Nem kevésbé titokzatos Antillia szigete, amely a 15–16. századi térképeken újra és újra felbukkant. Piri Reis 1521-ben kiadott Libro de las Materias Marinas című művében egy „Kolon nevű csillagász” expedícióját is megemlíti, aki Antillia keresésére indult. A sziget téglalap alakban tűnt fel több korabeli térképen, és a hagyomány az Ibériai-félszigettől nyugatra helyezte.

A legenda szerint alapítói a muszlim invázió elől 711-ben elmenekült püspökök voltak. Innen ered a „Hét Város szigete” elnevezés.

A térképek tanúsága

Antillia a weimari nagyhercegi könyvtárban őrzött, 15. századi térképen is szerepel, bár rossz állapota miatt keveset tudunk róla. 1492-ben Martin Behaim földgömbje, az Erdapfel is ábrázolta. Leírása szerint a szigeten püspökök, keresztény családok és javakban bővelkedő városok álltak.

Johann Ruysch 1507-ben kiadott planisphere-jén is feltűnt, „ahol a portugálok egykor jártak, de többé nem találták meg”. A krónikák szerint lakói a hispán nyelvet beszélték, és a vizigót király, Don Rodrigo idején menekültek oda.

Pedro de Medina 1548-ban pontos méreteket adott: 87 mérföld hosszú és 28 mérföld széles sziget, jó kikötőkkel és folyókkal.

Antillia szigete és a kincsek ígérete

A 17. században Manuel de Faria e Sousa új változatot írt: a muszlimok által ostromolt Mérida kormányzója hajózott száműzöttekkel, ám végül egy titokzatos atlanti szigeten kötöttek ki. A híresztelések szerint Antillia bővelkedett ezüstben és aranyban, ami expedíciókra ösztönözte V. Alfonzot és II. Jánost.

Ferdinand van Olmen 1487-ben két karavellával indult a Terceiráról, de sosem tért vissza. Egyes történészek szerint talán el sem jutott a szigetre.

Antillia szigetét soha nem fedezték fel, ám a legendája fennmaradt. A mítosz jól mutatja, hogyan fonódott össze a térképkészítés, a vallási hagyomány és a kincsek reménye az ismeretlen tengerek világával.