Amikor nő uralta a Pápai Államot

Az egyik pápának a szeretője volt, a másiknak az anyja, a harmadiknak pedig a nagyanyja. Marózia a pápaság ún. sötét századának emblematikus alakja volt, emléke azonban sokat fakult az uralkodása óta eltelt több mint ezer év óta. Cselszövés, intrikák, botrányok - ez jellemezte Rómát és a szentszéket abban az időben, amikor az egyházi élet világi befolyása soha nem látott méreteket öltött.

Róma felett sötét felhők gyülekeznek

A 9. század végén Európa újabb fordulóponthoz érkezett: az egykoron hatalmas kiterjedésű Frank Birodalom végleg szétesett, miközben a részállamokat folyamatosan támadták északról a vikingek, délről a muzulmánok, keletről pedig a "kalandozó" magyarok. Míg korábban Nagy Károlynak a szászok, a longobárdok, az avarok és a horvátok legyőzésével sikerült megteremtenie a keresztény Nyugat-Európa politikai egységét, örököse, Jámbor Lajos fiai alig hetven évvel később a verduni szerződéssel visszafordíthatatlanná tették a birodalom területi szétaprózódását. Európa - ahogy egy történész találóan megfogalmazta - "darabokban hevert".

A hanyatlás egyre nyilvánvalóbb jelei Rómában, illetve a Pápai Államban is kézzelfoghatóak voltak. Ez volt a pápaság történetének talán legsötétebb korszaka, amely az ún. hullazsinattal vette kezdetét: 897-ben az akkor már halott egyházfő, Formózusz tetemét kiásták, miseruhába öltöztették, majd trónra ültették, s megállapították, hogy méltatlan volt a pápai trónra, így minden korábbi intézkedését megsemmisítették, rendeleteit érvénytelenítették, testét meggyalázták és a Teverébe vetették. A Formózusz halálát követő ötven évben összesen 16 pápa ült Szent Péter trónján, róluk pedig úgy tartják, hogy egy kivételével - VII. Leó szívrohamban halt meg szeretőjével folytatott légyottja során - mindannyiukat megölték.

Az Angyalvár a 17. században

Ebben az időben lépett a politika színpadára Marózia. Az itáliai nemesasszony valamikor 890 és 892 között született Theophülaktosz pápai kincstárnok és római konzul, illetve Theodóra lányaként. Marózia szülei üstökösként robbantak be a római politika világába, jó néhány ellenséget szerezve maguknak. Mikor III. Sergiust 904-ben pápává választották, elérkezettnek látták az időt arra, hogy lányukat magának a szentatyának is bemutassák. Sergius és Marózia hamarosan szeretők lettek, s egy fiuk is született, a későbbi XI. János pápa.

Még a Pápai Állam e dicstelen, pornokrácia gúnynévvel illetett korszakában is főbenjáró bűn volt, ha a pápa ágyast tartott és gyermeket nemzett, a hírhedten becsvágyó nő hírében álló Theodóra szeme előtt azonban csak egy valami lebegett: politikai befolyást szerezni az Örök Városban. A teljesen anyja hatalma alatt álló Marózia később megházasodott, először - ennek pontos ideje vitatott - I. Alberik spoletoi őrgrófhoz ment hozzá.

A Theophülaktosz-család a 920-as években is nagy hatással volt a római politikára és a pápaságra, és miután Theophülaktosz és Theodóra elhunytak, Marózia lépett szülei örökébe. Paul Collins, A Nyugat születése című könyv szerzője így ír róla: "Egy rendkívüli nő, akinek jelentőségét nem csábereje magyarázza, hanem az, hogy sikerült fenntartania a Theophülaktosz-klán által elért stabilitást a római politikában és az egyházi vagyont illetően (...) Megértette, hogy a szexualitás politikai eszköz, és képes volt ebből előnyt kovácsolni egy patriarchális világban. Természetesen szép és csábító, azontúl intelligens, erős akaratú, és független, mint az anyja".

Marózia, a mindenható

Mikor I. Alberik elhunyt, Marózia 926-ban újra férjhez ment, ezúttal a befolyásos toszkánai őrgrófhoz, Guidóhoz, amit a hatalmát féltő pápa, X. János egyértelmű támadásként fogott fel. Marózia ekkor elhatározta, hogy elűzi trónjáról Jánost. 928 júniusában meggyilkolták testvérét, Róma prefektusát, Pétert, majd elfogták és az Angyalvárba zárták a pápát, akit azzal a koholt vádakkal illettek, hogy ő szabadította Itáliára a magyarokat. X. János itt, a börtönben lelte halálát néhány hónappal később.

Ezt követően Marózia mint patricia és senatrix uralkodott Rómában. Fiát, Jánost akarta a pápai trónra tenni, de mivel ő még fiatal volt, kellett egy báb, akit kénye-kedve szerint irányíthat: így került hatalomra VI. Leó, akit miután egy merényletben állítólag megöltek, a szintén gyengekezű, végig a befolyásos római nemesek árnyékában tevékenykedő VII. (VIII.) István követett Szent Péter trónusán. Mikor 931-ben István tisztázatlan körülmények között szintén életét vesztette, az akkor már a húszas éveiben járó Jánost választották pápává. Marózia hatalma csúcsán volt, ahogy egy szerzetes fogalmazott: "Róma egy hatalmas nő befolyása alatt állt, mint a prófécia mondja: »Egy nő uralja Jeruzsálemet«".

Marózia azonban messzebbre tekintett Rómánál, ezért Guido halála után 932-ben házassági ajánlatot tett ősi riválisának, Hugó itáliai királynak. Hugó és Marózia frigyére az Angyalvárban, XI. János pápa áldásával került volna sor, ám a Pápai Államot már teljesen kezében tartó asszony figyelmét egy valami elkerülte: előző házasságából született fia, II. Alberik spoletói herceg hatalmi ambíciója. Alberik addigi életéről semmit nem tudunk, de valószínű, hogy nem nézte volna jó szemmel anyja és Hugó házasságát, s attól tartott, hogy ő lesz az áldozata Marózia újabb politikai machinációjának.

Az eseményeket Liudprand longobárd krónikaíró beszámolója rekonstruálja. Mint írja, anyja kérésére Alberiknek kellett vizet önteni Hugó kezére, de mivel nem elég gondosan járt el, Marózia újdonsült férje pofon vágta, erre Alberik fogta és maga köré gyűjtötte a rómaiakat, akiknek egy gyújtó hangú beszédet tartott az erkölcsi mélypontra süllyedt Rómáról. A város lakossága fellázadt és megtámadta az Angyalvárat, s bár Hugónak egy kötélhágcsón sikerült elmenekülnie, Maróziát és XI. Jánost elfogták. Róma élére Alberik került, anyja és mostohatestvére pedig élete hátralevő részét a börtönben töltötte.

Alberik több mint 20 évig uralkodott Rómában, s nagy szerepe volt abban, hogy a kérlelhetetlen világi befolyás ellen lassú reformok indultak. Halálos ágyán - hogy megszilárdítsa családja hatalmát - rábírta a római klérust, hogy a majdan megüresedő pápai trónra fiát, Octavianust emeljék, akit XII. János néven választották pápává. Maróziáról pedig lassan elfeledkeztek, úgy - a kortársak által csodált - politikai tehetségéről, mint udvari intrikáiról, ami a pápaság történetének talán legsötétebb fejezetével forrt össze.