A tábornok neje. Görgei Artúr felesége, Adèle Aubouin

A 19. század nagy magyarjainak családi életéről viszonylag sokat tudunk. Közismert Széchenyi István rajongó szerelme Seilern Crescentia iránt, Batthyány Lajos feleségének, Zichy Antóniának a közéleti szerepvállalása is köztudott. Már az iskolában tanultunk Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szerelméről, a tájékozottabbak tudnak Kossuth Lajos feleségének, Meszlényi Teréziának férje politikájára gyakorolt vélelmezett befolyásáról, és a sort még hosszan folytathatnánk. Ugyanakkor szinte egyáltalán nem rögzült a magyar történeti köztudatban Görgei Artúr feleségének, az elzászi francia születésű Adèle Aubouin-nek az alakja.

A gyermekkortól a házasságig

Hermann Róbert: A tábornok neje. Görgei Artúr felesége, Adèle Aubouin című tanulmányát az alábbi linkre kattintva, az Aetas Történelemtudományi folyóirat 2018/3. számában olvashatják teljes egészében.

Adèle Aubouin 1822. szeptember 10-én látta meg a napvilágot a franciaországi Pontarlierben. Apja a század elején még gazdag vasgyáros volt, de tönkrement, s Adèle születésekor már egyik vejének birtokán élt családjával. Adèle-nek két nővére, egy bátyja és egy húga volt. A lány korán elárvult, először apját, majd tizenhárom éves korában édesanyját is elveszítette.

Emma nővére révén egy németországi leánynevelő intézetbe került, majd tizenhét éves korától nevelőnőként kereste kenyerét, előbb Németországban, majd Csehországban. Itt először a Likawetz-családnál dolgozott, majd innen került az egyik családtag révén Josef Redtenbacher kémikus professzor házába.

Itt ismerkedett meg a kilépett cs. kir. tisztből kémikussá lett magyar fiatalemberrel, Görgei (Görgey) Artúrral, Redtenbacher kedvenc tanítványával. Erről a következőket írta emlékiratában:

„Egész személyiségét fellépésének rendkívüli szerénysége jellemezte, amely igen disztingvált benyomást gyakorolt ugyan, de anélkül, hogy a szemlélő, már első látásra valami rendkívüli impressziót nyerhetett volna róla. Csak a további társalgás folyamán, amelynek csakhamar urává lett, s amelyet felötlő ügyességgel vezetett, – és csak amikor a pápaszeme mögül elővillanó kék szemének meleg, kedves, mégis éles tekintete érte az embert, – amikor szellemes diskusszióját hallotta az ember, amely akárhányszor gúnyos éllel és meglepően erős kritikával villogott: csak akkor és apránként kapta a hallgató azt a benyomást, hogy egy ritka érdekes, rendkívüli férfiúval van dolga. – Ám azért a mélyebb érzésnek, az érzelmi melegségnek sem volt híján, sőt, aki a szavát hallgatta, könnyen juthatott arra a meggyőződésre, hogy ez az ember igazán sajátos keveréke az okosságnak, a biztosan ítél szellemi fölénynek és a – szentimentálizmusnak, de a szentimentálizmusa is változékony, fordulatos…”

Rövid udvarlás után eljegyzés

Noha Görgey nem különösebben udvarolt a fiatal, csinos nevelőnőnek, 1848 januárjában – miután kiderült, hogy Adèle rövidesen visszatér Franciaországba – egyszer csak megkérte a kezét, s január 16-án el is jegyezte őt. Nagynénjének szóló levele szerint menyasszonya „kor, vallás, jellem és vagyon tekintetében annyira hozzám illő, hogy meg vagyok győződve, boldog leszek vele, ha Isten egészséget ád”. Maga Görgey már másnap, január 17-én levélben közölte bátyjával, a Bécsben élő Guidóval, illetve nagynénjével, Görgey Ferencné Kosztolányi Máriával elhatározását. Miután előző év novembere óta azt tervezte, hogy hazatér Toporcra „rendes gazdászati teendőim mellett magyarul jól megtanulni”, azaz átveszi nagynénje birtokát, a nagynénjének szóló levélben így írt: „Egy esztendőn belül úr leszek Toporcon, s megélek abból, amit megszolgálok. De ehhez az kell, hogy túlságosoknak ne találd föltételeimet, még most se, mikor feleséggel jövök…”

Két nap múlva, 1848. január 19-én újabb levelet írt nagynénjének, amelyben közölte, hogy a toporci birtok kezelését csak akkor veszi át, ha Mari néni nem merő jótékonyságból bízza azt rá, hanem szabályos feltételek alatt fogadja őt szolgálatába. Egy később Görgey Gusztávhoz írott leveléből azonban kiderül, hogy azért is sietett az eljegyzéssel, mert nagynénje egy leveléből azt a következtetést vonta le, hogy össze akarja őt boronálni unokahúgával, Görgey József lányával, Matilddal. Ugyanezen a napon pedig így tájékoztatta unokatestvérét, Görgey Gusztávot házassági terveiről: „Én az első évtől fogva bejáratos voltam a házhoz, sőt az elmúlt nyáron három hónapon át falun ott is laktam nálok. Ekkor volt alkalmam Adélt közelből kiismerni és – megszeretni. Anélkül, hogy belőle valamit neki elárultam volna, magamban elvégeztem, hogy – ha ő érzelmeimet viszonozza s én a Szepességen megkeresek annyit, amennyi szükséges a megélhetéshez – egy év múlva elveszem.

Ekkor közbejött, hogy Redtenbacher ángya júliusban szintén férjhez megy és hogy ekkor Adél, rokonai kívánságának engedve, visszatér Franciaországba. Már most ezt tovább szó nélkül nem nézhettem. Gyors elhatározással – számba vévén egyrészt, mindkettőnknek mily kevésre van szükségünk, és hogy másfelől Mari nénénktől talán csak nem lesz sok, ha toporci birtoka kezeléséért két szobát, az élelmet, fát sat. ... igénylek. – Adélnek azt az ajánlatot tettem, hogy ha eléggé szeret, hát kövessen Toporcra a jövő ősszel. S ő beleegyezett. De mivel társalkodói állása már augusztusban véget ér s ő azután nem tudna hová lenni, holott szeretne nem nagyon távol tőlem tartózkodni s a nyilvános decorumot [megtiszteltetést] is megfigyelni: ezért rövidítek az időn.”

Mari néni közbelép

A gyors eljegyzés okozott is problémákat, ugyanis Mari néni az eljegyzésről értesülve levelet írt Görgeynek „teli lamentóval, hogy ő az áldozatomat el nem fogadhatja”. Görgey ezek után úgy érezte, kénytelen könyörgő levelet írni Mari néninek, „mivel most tényleg nem tudom, hogy hamarjában hová forduljak. Mert egy az: más alkalmazást eddig még nem is kerestem, mivel megbíztam Mari nénénk első beleegyezésében, mellyel felajánlkozásomat Toporcra elfogadta. De meg nem is volt szabad addig más alkalmazás után járnom, mígnem definitive azt meg tudom, hogy Toporczon nem kellek neki.” Mari néni erre nyíltan felszólította, hogy tavasszal költözzön Toporcra feleségestül, mire Görgey és Adèle április 15-ére tűzték ki az esküvőjüket.

Görgey a részletek megbeszélésére március 5-én Bécsben találkozott Mari nénivel, aki ott úgy döntött, hogy ideiglenesen az egész toporci birtokot átadja neki, „úgy, hogy ezzel egyikünknek se legyen a keze megkötve, vagy későbbi végleges elhatározásaink útja bevágva”. Görgey terve az volt, hogy március 9-én visszatér Prágába, ott kihirdetteti a házasságukat, megesküsznek, majd valamikor április elején Toporcra utaznak feleségével. Ezt a szándékát azonban keresztülhúzta az, hogy Mari néni – aki már betegen érkezett Bécsbe – időközben ágynak esett, s más nem nagyon lévén a közelében, Görgeynek kellett őt ápolnia.

Így aztán Bécsben ragadt. Időközben az öccse, István is megérkezett Bécsbe, s élénk figyelemmel kísérték a magyarországi eseményeket is. Nem világos, hogy Görgey még a március 13-i bécsi forradalom előtt elhagyta-e Bécset, vagy esetleg még akkor is ott volt, amikor március 15-én a magyar országgyűlés küldöttsége megérkezett a császárvárosba. Öccse, István emlékiratai szerint Artúr hetekig ápolta Mari nénit, ez azonban bizonyosan nem így volt, hiszen Görgey március 18-án már Prágából válaszolt öccse leveleire, s tudatta vele, hogy március 30-án lesz az esküvő, s 31-én ismét Bécsben lesz, immáron a feleségével együtt.

Az esküvő és a mézeshetek

Magára az esküvőre végül március 30-án került sor. Az esküvő után az ifjú pár március 31-én Bécsbe érkezett, ahol néhány napot töltöttek Görgey bátyjánál, Guidónál, majd Mari nénivel és Istvánnal együtt Pozsonyba utaztak. Pozsonyban Artúr István társaságában az országgyűlés karzatán tanúja volt az áprilisi törvények születésének, s úgy vélte, „hogy ily nagy vívmányokat nem lehet – ingyen kapni! azoknak nagy ára, vérdíja szokott lenni; ezt az árát meg kell adnunk, ha előre nem: hát utólag”.

Mari néni Pozsonyban maradt, a fiatalok pedig Pozsonyból ismét gőzhajóval utaztak Pestre, majd onnan kocsin a Szepesség felé, Toporcra vették az útjukat. Útközben megálltak Lőcsén, ahol meglátogatták Artúr anyai nagyanyját. Itt találkoztak Artúr fiatalabbik bátyjával, Árminnal is. Lőcséről Késmárkon át érkeztek meg Toporcra. Görgey István emlékirata szerint Artúr Pesten felkereste Eötvös József vallás- és közoktatásügyi minisztert, s közölte, hogy ha a pesti egyetem szervezetében változás történne, szívesen pályázna a vegytani tanszékre.

Járt volna Széchenyinél is valamilyen, a vasutak kocsikerekeivel kapcsolatos találmány ügyében, de Széchenyi nem tudott vele személyesen foglalkozni, csupán a gróf bizalmasa, Kovács Lajos beszélt vele. Miután a kormány április 14-én érkezett meg Pestre, nyilvánvaló, hogy az említett látogatásokra ezt követően kerülhetett volna csak sor. Ezt erősítené meg Görgey István azon megjegyzése is, hogy csak április második felében érkeztek meg Toporcra. Ám Artúr április 23-án nagynénjéhez írott levelének tanúsága szerint tizenkét napot töltöttek Görgey Gusztáv és felesége társaságában, aki – Görgey István szerint – Toporcon várta őket. Eszerint tehát már április 11-én Toporcon kellett volna lenniük. Ebben az esetben viszont Artúr aligha találkozhatott Pesten Eötvössel és Széchenyivel. A találkozókra tehát valószínűleg nem ekkor került sor.

Mindezt megerősíti az is, hogy Görgeyné visszaemlékezései sem említik egyik látogatást sem. Görgey Artúr és felesége Toporcon töltötték mézesheteiket, Artúr átvette a birtok igazgatását, azonban május közepére megváltozott a helyzet. Artúr egyre nehezebben tudott szót érteni Mari nénivel, aki elhunyt férje hagyományos gazdálkodási metódusának megváltoztatásában szinte kegyeletsértést látott.

Hermann Róbert: A tábornok neje. Görgei Artúr felesége, Adèle Aubouin című tanulmányát az alábbi linkre kattintva, az Aetas Történelemtudományi folyóirat 2018/3. számában olvashatják teljes egészében.