A szabadság évszázada alkotta meg a rabszolgaság tudományát?
2026. február 7.-Múlt-kor
Hogyan lehetséges, hogy ugyanaz a korszak, amely megajándékozta a világot az emberi jogokkal és a szabadság eszméjével, egyúttal létrehozta a rasszizmus „tudományos” alapjait is? Andrew S. Curran eszmetörténész hamarosan megjelenő, hiánypótló kötetében, a The Race Makers (A rasszgyártók) című munkájában a 18. század legsötétebb paradoxonának ered nyomába. A kutatás levéltári források alapján bizonyítja: a „faj” nem biológiai tény, hanem egy 300 évvel ezelőtt született, mesterségesen konstruált, veszélyes gondolat.
A Wesleyan Egyetem professzora, aki korábban Diderot életrajzával vált világhírűvé, új könyvében tabudöntögető állítást fogalmaz meg: a modern értelemben vett rasszizmust nem a sötét középkor, hanem paradox módon a felvilágosodás tudósai találták fel. Curran kutatásai szerint az ókori görögök vagy rómaiak bár ismertek előítéleteket, az embereket nem bőrszín, hanem kultúra és vallás alapján különböztették meg. A biológiai alapú szegregáció gondolata a 18. századi Európa „találmánya”.
A kötet egyik legizgalmasabb része azt a bizarr és sokszor kegyetlen tudományos hajszát mutatja be, amelynek során a korabeli anatómusok a „feketeség forrását” keresték. Curran feltárja, hogyan boncoltak fekete rabszolgákat Európa neves egyetemein, hogy megtalálják azt a (nem létező) szervet vagy folyadékot, amely a sötét bőrszínt okozza.
A szerző bemutatja, hogyan alkották meg a kor legnagyobb elméi – köztük a rendszertan atyja, Carl von Linné, a filozófus Immanuel Kant vagy a természettudós Buffon gróf – az emberiség hierarchikus kategóriáit. A könyv rámutat: ezek a kategóriák nem objektív megfigyelésen alapultak, hanem arra szolgáltak, hogy igazolják a gyarmatosítást és a rabszolga-kereskedelmet egy olyan korban, amely elvben az egyenlőséget hirdette.
Andrew S. Curran a Wesleyan Egyetem bölcsészettudományi professzora, a 18. századi francia irodalom és eszmetörténet elismert szakértője. Munkássága elsősorban a felvilágosodás kori enciklopédistákra és az emberi test kultúrtörténetére fókuszál. Kutatásait többek között a National Endowment for the Humanities és a párizsi Francia Nemzeti Könyvtár ösztöndíjaival támogatták. Írásai rendszeresen jelennek meg a The New York Times, a The Guardian és a The Wall Street Journal hasábjain.
